Ismét hajózhatóvá vált a bánsági Béga-csatorna
A románszentmihályi (Sânmihaiul Român) zsilip múlt hét végi átadásával ismét hajózhatóvá vált a Temesvárt a Tiszával összekötő Béga-csatorna – jelentették a Temes megyei helyi portálok.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A románszentmihályi (Sânmihaiul Român) zsilip múlt hét végi átadásával ismét hajózhatóvá vált a Temesvárt a Tiszával összekötő Béga-csatorna – jelentették a Temes megyei helyi portálok.
Május 5-e és 9-e között Romániába és Szlovákiába látogat az Amerikai Egyesült Államok first ladyje, Jill Biden – közölte a Reuters.
Csaknem 4,5 millió tonna gabona rekedt ukrajnai kikötőkben és hajókon az orosz támadások miatt – mondta el Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója.
Megkezdte az ukrán fél is az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban, az Azovsztal acélmű területén rekedt civilek evakuálását saját ellenőrzésű területre, s elsőként mintegy száz lakost menekítettek ki – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a Twitteren.
Nyolcvan teqball-asztalt oszt ki a nyáron a romániai iskoláknak az oktatási és a sportminisztérium – közölte szombaton Marosvásárhelyen Novák Eduárd sportminiszter.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kiberbiztonsági szakemberei a hétvége folyamán több ezer kibertámadást blokkoltak, amelyek Románia legfontosabb intézményeinek weboldalait célozták.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A vártnál nehezebben, de sikerült kicsikarnia a kötelező hazai győzelmet a Sepsi OSK-nak pénteken, a már biztos kieső, csőd szélén álló Medgyesi Gázmetán ellenében. A több alapemberét pihentető sepsiszentgyörgyi alakulat 3–1 arányban győzött az alsóházi rájátszás 7. fordulójában, és készülhet a vasárnapi Chindia Târgoviște elleni hazai meccsre.
A 2021/2022-es bajnoki döntő párharc ötödik, sorsdöntő mérkőzésén a címvédő Sepsi-SIC erőt demonstrálva fölényes, 78–60 arányú győzelmet aratott az Aradi FCC Baschet felett. Ezzel a Mikes-csapat 3–2-vel lezárta a párharcot és sorozatban a hatodik bajnoki címét ünnepelhette.
A labdarúgó 3. Liga rájátszásának 5. fordulójában idegenben szerzett pontot a Sepsi OSK II., míg a Kézdivásárhelyi SE kikapott.
A „gamification”, vagy magyarul „gamifikáció”, vagyis játékosítás az angol „game” (játék) és a „‑fication” ’valamilyenné alakítás végződésből képzett szó. Szó szerint „játékszerűvé tétel”, azaz a játékelemek alkalmazását jelenti az élet játékon kívüli területein.
Újabb tömegsírt találtak Kijev megyében mintegy 900 ukrán civil holttestével, miután kivonultak az orosz csapatok a területről – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken lengyel újságíróknak adott interjújában.
A Jobbik petícióban arra kérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy diplomáciai úton lépjen fel a Románia felől a folyókon érkező szemét ügyében.
Leghamarabb öt év múlva kezdődhet el a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelése, ahonnan évente 10 milliárd köbméter gáz kitermelését tervezik – jelentette ki pénteken Alfred Stern, az OMV vezérigazgatója.
Június 30-áig „műszaki szempontból” elkészül a Görögország és Bulgária gázhálózatát összekötő interkonnektor – jelentette ki pénteken Bukarestben Nicolae Ciucă miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott bolgár hivatali kollégájával, Kiril Petkovval.
Májátültetést végeznek azon az 5 éves kislányon, akit akut hepatitisszel kezeltek az egyik bukaresti kórházban.
Ludovic Orban indulni készül az államfői tisztségért – erről egy nagyszebeni sajtótájékoztatón beszélt a Jobboldal Ereje nevet viselő új párt vezetője.
Az orosz haditengerészet katonai célokra kiképzett delfinekkel védi fekete-tengeri flottáját – írta az amerikai haditengerészeti intézet (USNI) híroldalán helyi idő szerint szerdán.
A világ leghosszabb, 632 méter hosszú üveghídját avatták fel pénteken Vietnamban, Son La tartományban.
Többnyire szép időre számíthatunk a hétvégén országszerte, 20-22 fokos nappali csúcsértékekkel – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szolgálatos meteorológusa.
Május 2-ától, hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa csütörtökön jóváhagyta a település társulását 12 környékbeli községgel a Sepsi Metropolisz Övezet Közösségközi Fejlesztési Társulás létrehozása érdekében.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1016 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 130-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban -, több mint 20.400 teszt eredményének feldolgozása nyomán; 109-en újrafertőződött betegek – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Április 18-án, csütörtökön délután, nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyitották meg a 2022-es Csoma-tárlatot a kovásznai Kádár László képtárban.
A május elsejei hétvégén naponta közel huszonötezer belügyi alkalmazott fog vigyázni a közrendre – nyilatkozta Monica Dajbog belügyi szóvivő pénteken.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön az eddigi amerikai katonai segély több mint tízszeresét, 33 milliárd dollárt kért a kongresszustól Ukrajna támogatására, ráadásul az elnöki javaslat felhatalmazná az amerikai hatóságokat, hogy az orosz oligarchák befagyasztott amerikai vagyonának értékesítéséből befolyó összeget Ukrajnának adományozzák.
Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új magyar kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén a klímaváltozásokkal foglalkozó tárcaközi bizottság létrehozását, megszervezését és működését.
Csaknem húszezer cég zárt be Romániában az év első két hónapjában. A fizetésképtelenné vált, működésüket felfüggesztő és felszámolt vállalkozások száma több mint 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
„Megjelent a Hivatalos Közlönyben az a jogszabály, amelynek értelmében 60 napon belül már zöld rendszámtáblával látják el az elektromos autókat” – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Olyan törvénymódosító javaslatot fogadott el a kormány csütörtöki ülésén, amely szerint a gyermekgondozói szakma az illető személy által a gyermek szülőjével vagy törvényes képviselőjével kötött egyéni munkaszerződés alapján is gyakorolható – számolt be a munkaügyi minisztérium.
DDOS típusú (elosztott szolgáltatásmegtagadással járó) támadások miatt elérhetetlenné vált péntek reggel a kormány, a védelmi minisztérium, a határrendészet, az állami vasúttársaság és több pénzintézet honlapja – tájékoztatott a kormány.
Bombariadó volt péntek reggel a bukaresti Henri Coandă repülőtéren – közölte a rendőrség.
Az RMDSZ támogatja az ukrajnai háborús bűnök elkövetőinek felelősségre vonását, mondta Csoma Botond az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tavaszi ülését követően.
Idén nem vezetnek be új adókat és illetékeket – szögezte le csütörtökön Constantin-Daniel Cadariu vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter.
Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön bejelentette, hogy több mint 3,5 milliárd eurót fizetett ki előlegként a tagállamoknak, hogy segítse őket a területükre érkező ukrán menekültek ellátásában.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ezúttal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Mezőgazdasági tantárgyverseny Két év után újra fizikai jelenléttel szervezték meg a szakmák országos versenyét a szaklíceumokban tanuló diákok számára. Egyik kiemelkedő ágazat a mezőga...
Keresztény értéken alapuló nevelés, avagy miben higgyen a gyermek? címmel tartottak konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A Csipike Napközi Otthon és a Vadvirág Egyesület által szervezett rendezvényen több mint száz pedagógus és előadó vett részt.
Sorozatban harmadik négyéves elnöki mandátumát kezdte el Răzvan Burleanu a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) élén. Újdonság, hogy a végrehajtó bizottságnak háromszéki tagja is van, a kézdivásárhelyi Rancz Lajos személyében.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Kosárlabda Ötödik mérkőzés dönt a női kosárlabda Nemzeti Liga bajnoki címéről, miután az Aradi FCC Baschet két hazai győzelmével kiegyenlítette a címvédő Sepsi-SIC elleni párharcot, am...
• Május 10., 19.00 » díszterem – Kovács Hunor zongoraestje. Jegyár: 10 lej. Kovács Hunor kiskorától játszik zongorán, azóta a zene tölti ki napjait. Jelenleg a Brassói Zeneakadémián ta...
Április 30-án 19 órától, a magyar film napját ünnepelve, egy romantikus vámpírmesét tűztek a szélesvászonra, amely a hidegháború korában játszódik. A Drakulics elvtárs magyar vígjáték olyan ismert színészeket vonultat fel mint Walters Lili, Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Thuróczy Szabolcs.
Húszéves fennállását ünnepli a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat, ebből az alakalomból Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs május 9-én 18 és 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében mutatja be vadonatúj humorestjét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Költségvetés-módosítást hajtott végre Kovászna Megye Tanácsa a csütörtöki tanácsülésen, amelyen szervezési kérdésekről, uniós és országos forrásokból támogatott fejlesztések részleteiről is döntöttek.
André nővér, aki egy idősek otthonában él Dél-Franciaországban, 1904. február 11-én született Lucile Randon néven. Szereti a csokoládét és mindennap elfogyaszt egy pohár bort – írja a ...