Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pontot szerzett az OSK II.

Pontot szerzett az OSK II. Sport

A labdarúgó 3. Liga rájátszásának 5. fordulójában idegenben szerzett pontot a Sepsi OSK II., míg a Kézdivásárhelyi SE kikapott.

Az Andrási Alexandru irányította szentgyörgyi csapat szombaton Barcarozsnyóra látogatott. A gól nélküli első félidőt követően a 74. percben a házigazdák vezetést szereztek, Darius Ciopo egyéni akciója végén a jobb alsóba gurított (1–0). A piros-fehér mezesek hamar egyenlítettek, a 77. percben a védők röviden szabadítottak fel, így Bence senkitől sem zavartatva, közelről védhetetlenül a jobb alsóba gurított (1–1). A sepsiszentgyörgyi csapat december óta először gyűjtött pontot a harmadosztályú pontvadászatban.

Gazda József együttese uralta a Plopeni elleni vendégjátékot, ám a kézdivásárhelyiek mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani. Közvetlenül a szünet után a Prahova megyei gárda előnyhöz jutott, a 47. percben egy védelmi hibát kihasználva, az üresen maradt Cătălin Vlad betalált, a folytatásban pedig a céhes városi alakulat hiába próbált egyenlíteni, így vereséget szenvedett. A céhes városiak támadójátéka továbbra is akadozik, a kék-fehér mezesek a tavaszi idényben az eddigi nyolc mérkőzésből hat alkalommal – az alsóházi rájátszásban harmadszor – rúgott gól nélkül zártak.

Eredmények, 5. forduló: playoff: Barcarozsnyói Olimpic–Sepsi OSK II. 1–1 (gólszerzők: Ciopo 74., illetve Bende 77.), FC Pucioasa–Székelyudvarhelyi FC 2–4 (gsz.: Calofir 19., Marina 72. – tizenegyesből, illetve Marucza 40., Manole 53., 60., Pop 66.); playout: FC Hermannstadt II.–Brassói SR 1–0 (gsz.: Niţă 40.), Plopeni–Kézdivásárhelyi SE 1–0 (gsz.: Vlad 47.), Brassói Kids Tâmpa–Blejoi 2–1 (gsz.: Nechita 45+1., 90+1., illetve Lambru 28. – tizenegyesből).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük