Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Miben higgyen a gyermek?

Miben higgyen a gyermek? Cseperedő

Keresztény értéken alapuló nevelés, avagy miben higgyen a gyermek? címmel tartottak konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A Csipike Napközi Otthon és a Vadvirág Egyesület által szervezett rendezvényen több mint száz pedagógus és előadó vett részt.

A konferencia főként az óvodáskorú gyermekek hitéletbe való bevezetésének lehetőségeit és a felelősségét, a család és az egyház, valamint a pedagógusok szerepét járta körül. A tanácskozás programját kiscsoportos beszélgetések, műhelymunkákkal színesítették.

Hirdetés
Hirdetés

Nagy Erzsébet, a szervező Csipike Napközi Otthon igazgatója elmondta, hogy a rendezvény ötlete az intézmény katolikus csoportjainak tizenkét éves évfordulója kapcsán merült fel.

– Egy ünnepet szerettünk volna szervezni, megünnepelni, hogy a Csipike Napközi Otthonban immár 12 éve létrejött az első katolikus opciójú, egyszerűen csak katolikus csoport néven közismertté vált programunk. Úgy gondoltuk, hogy a 12 év szakmai tapasztalata megérett arra, hogy ezt megosszuk, ugyanakkor mi is gazdagodjunk szakmában, tapasztalatban, lélekben. Meggyőződésem, hogy itt, most nem tudunk megtanítani senkinek semmit, csupán abban segítünk, hogy új ablakocskák nyíljanak meg önmagunk és pedagógustársaink számára.

Az igazgató emlékeztetett, hogy az első vallásos opciójú csoport megalakulásánál az akkori intézményvezető, Bartók Szende Fazakas Izabella óvodapedagógussal közösen olyan egyéni, személyes és szervezeti bátorságról tettek bizonyosságot, amely példaértékű.

– Egy olyan hitelesen működő rendszer kialakítását célozták meg, amelyben a hitre nevelés új színt hozhat az intézmény és a közösség életébe. Ezt a programot karolta fel és támogatta a Krisztus király plébánia akkori lelkésze, Dávid György főtisztelendő úr, valamint a Szent József-plébánia lelkésze, Szabó Lajos ft. úr. Mint minden pedagógiai programban itt is egy küldetést kell, kellett teljesíteni – emelte ki.
Az előadások során kirajzolódott a keresztény nevelő portréja, a résztvevők betekintést nyertek a Franz Kett-pedagógia alapelveibe, szó volt a család szerepéről, a nevelés bibliai alapjairól és értékeiről, a család és egyház vallásos nevelésben betöltött szerepéről, az óvodás gyermekek hit­életbe való bevezetésének lehetőségeiről és a vallásos neveléssel kapcsolatos egyéb kérdésekről és tényekről.

A rendezvény Kovászna Megye Tanácsának pályázati úton elnyert anyagi hozzájárulásával, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának és magáncégek támogatásával valósult meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások