Hirmondo

2021. november 5.

Temesvári infektológus: a halálozások számának további emelkedésére lehet számítani

Temesvári infektológus: a halálozások számának további emelkedésére lehet számítani

A két héttel korábbi csúcsértékhez képest jelentősen visszaesett ugyan az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, de a halálozások tekintetében még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma, és az áldozatok számának további emelkedésére lehet számítani – mutatott rá pénteken Cristian Oancea a temesvári járványkórház orvos igazgatója.

Vita a vadaspark körül

Vita a vadaspark körül

Az a civil csoport, amely 2019-ben megtámadta az Erőss-oldalba, a Honvéd-kút közelébe elképzelt családi kalandpark létesítésére irányuló kezdeményezést, most a szentgyörgyi tanács októberi határozatával létrehozandó 14 hektáros vadaspark létesítésének ment neki. Egy, a sajtóban és a világhálón közzétett nyílt levél után most előzetes óvással élnek a természetvédők, és a prefektustól is hivatalos úton kérik a határozat törvényességének ellenőrzésére vonatkozó dokumentációt.

Összefejeltek Baróton

Összefejeltek Baróton

Úgy tűnik, a baróti tanácsban véget ért az előzetes megállapodásokon alapuló, a közjó érdekében történő egyöntetű tanácshatározatok elfogadásának békés időszaka, hiszen a csütörtöki tanácsülés 11. napirendi pontjánál szinte véget nem érő, steril vita bontakozott ki arról, hogy a város elcseréljen-e egy, a város tulajdonában levő telket egy másikkal, ami magánszemélyek tulajdonában van, és amin a városi kórház járóbeteg-szárnyának fejlesztését kívánná megvalósítani az önkormányzat.

Lelki átöltözésre biztat a táncegyüttes

Lelki átöltözésre biztat a táncegyüttes

A neves borvidék, Küküllő mente magyar, román és cigány táncai révén követik a bor útját, párhuzamba állítva a krisztusi úttal, ugyanakkor emléket állítanak neves küküllői hagyományőrzőknek, akiknek táncából, énekéből, muzsikájából merítenek ötleteket. Az Ivácson László által rendezett Átöltözés című néptánc-színházi előadást november 10-én, szerdán láthatja a közönség 19 órától, a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

A színház világába belecsöppenve

A színház világába belecsöppenve

A kézdivásárhelyi Tálas Eszter a Bod Péter Tanítóképzőben tanult, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció szakán járt. Az egyetem elvégzése után párjával Gyergyószentmiklósra költöztek, ott hallott először a Figura Stúdió Színházról, ahol egy év után el is kezdett dolgozni. Eszter mesélt nekünk arról, hogyan csöppent pedagógiaosztályból a kommunikáció területére, majd a színházi élet közepébe.