Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîţu úgy véli, sok kapcsolódási pontot találtak a PSD-vel, Ciolacu szerint is jó úton járnak

Cîţu úgy véli, sok kapcsolódási pontot találtak a PSD-vel, Ciolacu szerint is jó úton járnak Románia

Sok kapcsolódási pontot sikerült találni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtök esti tárgyalásain – számolt be a találkozó után Florin Cîţu.

Hirdetés
Hirdetés

A PNL elnöke elmondta, a liberálisok elemezni fogják mind a PSD-vel, mind a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) folytatott megbeszélés eredményeit, majd meghozzák a döntést.

„Sok minden összeköthetne minket, például a jelenlegi helyzet is. Egészségügyi, energetikai válság is van, és emiatt stabil kormányra van szükségünk. Ha mindezt meg tudjuk valósítani a PSD-vel, akkor rendben van” – fejtette ki Cîţu a parlamentben.

A PNL elnöke elmondta, az USR-vel és a PNL-vel folytatott tárgyalások eredményeit a párt országos politikai bürója fogja elemezni, és ez a testület fog dönteni arról, hogy melyik alakulattal kívánnak koalícióra lépni.

Florin Cîţu jónak minősítette a PSD-vel folytatott tárgyalásokat, tájékoztatása szerint elsősorban az esetleges közös célkitűzéseket járták körül. Elmondta, hogy ez a felek első találkozója volt, amelyen nem esett szó kormánytisztségekről és a miniszterelnök személyéről sem.

A PNL elnökének beszámolója szerint a tárgyaláson elhangzott az az „érdekes” javaslat, hogy koalícióra lépésük esetén két évig az egyik, majd két évig a másik párt politikusa vezesse a kormányt. Ebben azonban nem egyeztek meg – tette hozzá.

Cîţu ugyanakkor megjegyezte: szerinte a jelenlegi politikai válságot az idézte elő, hogy az USR kilépett a korábbi koalícióból, és a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) együtt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a parlamentbe, majd hozzájárult a kormány megbuktatásához.

„Ezután már nem tudtunk parlamenti többséget kialakítani. A PNL megnövelte a kormányalakítási mozgásterét, és most keresi a megoldást egy parlamenti többségre. A PSD-vel és az USR-vel egyaránt tárgyalunk” – fogalmazott Cîţu.

Ciolacu: kormánytisztségekről nem tárgyaltunk a PNL-vel

Kormánytisztségekről nem esett szó a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusaival folytatott csütörtök esti tárgyaláson – számolt be a sajtónak az egyeztetések után a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Marcel Ciolacu úgy fogalmazott: érzése szerint a liberálisokkal együtt jó úton járnak a parlamenti többség kialakításához. „Ha tisztességesek és hazafiak leszünk, akkor ez az az út, ami egy új kormánytöbbség kialakításához vezet” – jelentette ki.

A PSD elnöke megerősítette: pártja saját miniszterelnök-jelöltet fog javasolni az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási egyeztetéseken. Mint mondta, a PNL-vel folytatott csütörtöki megbeszélésen több lehetőség is felmerült ezzel kapcsolatban, többek között az is, hogy rotációs alapon lássák el a kormányfői tisztséget. Valamennyi javaslatot mérlegelni fognak a felek – tette hozzá.

Ciolacu beszámolt arról is, hogy ismertették tárgyalópartnerükkel a 100 intézkedést tartalmazó prioritási listájukat, és kimutatást kértek a pénzügyminisztertől az eddigi költségvetés-végrehajtásról. A legsürgősebb teendőknek egy újabb költségvetés-kiigazítás elfogadását és a megyeszékhelyek távfűtési problémáinak megoldását nevezte.

A PSD-elnök azt mondta, „nem volt egyszerű, de ugyanakkor nem is volt nagyon nehéz” tárgyalni a liberálisokkal, mivel igyekeztek azokra a témákra összpontosítani, amelyekről hasonlóan gondolkodnak. „A PSD és a PNL egyik kapcsolódási pontja a jóhiszeműség” – fogalmazott Ciolacu.

Mint kifejtette, a hétvégén a PSD vezetői szakemberek bevonásával kidolgoznak egy kormányprogramot, majd ha a PNL az együttműködés mellett dönt, megkísérlik összehangolni a két párt programját.

Újságírói kérdésre válaszolva Ciolacu azt is elmondta, helyes döntésnek tartja, hogy az államfő csak akkor hívja egyeztetésekre a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással egy parlamenti többség kialakításáról.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 6., 8:50
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mintha az Ámerikában részegen és drógosan járművet vezető Cîțu, a PNL kongresszusán még azt ordította, hogy amíg ő a PNL elnoke, addig nem szövetkezik a PSD-vel!