Felhívás!

Szükségállapot

Az utóbbi szűk két hétben aggasztóan megszaporodtak a lopások, betörések és rablások Háromszéken. Március 20-án bankautomatát robbantottak fel és fosztottak ki Uzonban, és 21-én este szentivánlaborfalvi otthonukban raboltak ki egy tiszteletre méltó idős házaspárt, vadállati módon bántalmazván őket. Március 24–27. között egy hidvégi házat rámoltak ki, 27-én éjszaka egy sepsiszentgyörgyi üzletet, és 26-án szintén egy sepsiszentgyörgyi lakásba hatoltak be erőszakkal, bántalmazván, majd meglopván a tulajdonost. De a megyeszékhelyen az is előfordult, hogy 14 óra körül a város központjában tépték ki a táskát egy járókelő kezéből. És mindez csak a jéghegy csúcsa, mert olyan károsultakról is tudomásunk van, akik bosszútól tartva, nem mertek feljelentést tenni a velük történtekért.

A COVID-19 koronavírus-fertőzés veszélye miatt kialakult és az ehhez hasonló áldatlan állapotokban mindig fennáll a fosztogatások és erőszakos cselekmények veszélye. A társadalom tetemes részén eluralkodott félelem és bizonytalanság ugyanis kedvez az alvilágnak. Éppen ezért egy valamire való ország mindenkori vezetőségének rendelkeznie kell olyan forgatókönyvekkel, amelyeket rendkívüli helyzetekben alkalmazni lehet. Függetlenül annak kiváltó okától, ami háború, természeti csapás, vagy bármilyen jellegű katasztrófa lehet. Ezeknek pedig az állam működését és a lakosság biztonságát kell szavatolniuk. Annál is inkább, hogy a járvány szorításában fuldokló Nyugat-Európában életbe léptetett szigorú szabályok következtében az eddig ott garázdálkodó bűnözőink is haza kényszerültek, és itthon sem ülnek ölbe tett kézzel.

Az ilyenkor lehetséges intézkedések egyike a szükségállapot (stare de urgenţă) bevezetése, amit Románia államelnöke március 16-án késedelem nélkül el is rendelt. Ez viszont csak szükséges, de nem elégséges feltétele a rend és közbiztonság fenntartásának. Gyakorlatba való ültetése nélkül ugyanis semmit sem ér. És amint erre az általunk felsorolt esetek is figyelmeztetnek, ezen a téren bizony még bőven akad tennivaló. És ez kizárólag a belügyminisztérium joga, valamint kötelessége, hiszen vészhelyzetben az alárendeltségébe tartoznak a fegyveres testületek, az országot pedig az általa kibocsájtott katonai rendeletekkel igazgatják. Ez úton is felszólítjuk tehát megyénk illetékeseit, élükön a kormányt képviselő prefektussal, hogy nőjenek fel a vállukra nehezedő feladathoz, és késedelem nélkül érvényesítsék a törvény betűjét és szellemét.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 1., 14:31
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Valoban igy van jobban felunk a betoroktol es a rabloktol mint a korona virustol.Nem vagyunk biztonsagban a sajat lakasunkban sem , foleg akik egyedul vannak es meg szomszedjuk sincsen !