Felhívás!

Kötelező szeretet?

Ahogy értelmezni tudom a Külügyminiszterünk kinyilatkoztatását, ő rendkívüli módon kedvel minket. Ha nem így lenne, bizonyára fel sem vette volna, hogy a Magyar Köztársaság elnöke is ragaszkodik hozzánk. Gondolom, feltűnik, hogy a tisztségét nagybetűvel írtam. Higgye el bárki, nem a személy iránti elismerés jeléül, hanem a közméltósági cím iránti tiszteletből. Ha személynevet írnék, lehet, azt csak kicsi betűvel írnám.

Történt ugyebár, hogy az Erdélybe magánszemélyként látogató elnök asszony ki találta hangosan jelenteni, amit már annyiszor mások is kijelentettek, hogy ő minden magyarra, határon belül és azon túl, gondol, mert ez így természetes. Én viszont azon csodálkozom, hogy a miniszterünk nem verte az asztalt, amikor hazánk szász eredetű elnöke ugyanazt tette, amit most a magyarországi vendég: megnyugtatta a bukovinai, a Timok-völgyi és másfelé szakadt románokat, ő az ő érdeküket is felkarolja, számíthatnak rá. Az, hogy ez az odafigyelés miként valósult meg, az más kérdés. Azonban mi látjuk, miképpen valósultak meg a hivatalos magyar ígéretek.

Amit a mi miniszterünk állít a mi állítólagos megnyugtató helyzetünkről, egyszerűen kitaláció. Ennek igazolását éppen a napokban is tapasztaljuk a himnuszéneklő hokisok esetében, de Niczuly szívtelen kézmozdulatlanságában is. Én azt is el tudom hinni, hogy azok a feketeinges, állítólag a szomszédos országból érkezett OSK-rajongók nem is megvetésből, hanem csupán hekulából – így szokták mondani a bosszantásnak szánt cselekedetet – fordítottak hátat a román himnusz hallatán, mert tudták, ezzel a gesztussal a végtelenségig fel tudják heccelni, mérgesíteni az ilyen alkalomra várókat. Persze, lehet, s kell is kifogásolni az ilyen tetteket, főleg azért, mert ilyen helyzetek termelik aztán a hosszú ideig le nem rágott csontot, mert mit érdekli a mi miniszterünket, hogy időnként minket kitessékelnének, jobban mondva kikergetnének a szülőföldünkről.

Nem tudhatom, mit érzett a miniszter vagy bárki más, látva, hogy Bethlen Gábor milyen lekezelően pillantott le az egyik búskomor szenátor mesterművére, a talpa alá helyezett román hős képére.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.