Felhívás!

Himnuszéneklés ma és valaha

Megmondom, én nem hallottam még a belügyminiszter utasítására divatba jött vasárnapi himnusz-zenét. Persze, mindenkinek joga van vagy joga kellene legyen, hogy szíve szerint dúdolja, énekelje, esetleg fúvószenekar tagjaként csatlakozzék a nemzet dalát éneklőkhöz. Bizonyára akadtak, akik örömmel fogadták a miniszteri kezdeményezést, ám nem hiszem, hogy ez az örömmámor általános lett volna, legalábbis itt, nálunk biztosan nem.

Én viszont most egy másik alkalomra térek ki, van annak vagy harmincöt éve. Az akkori himnuszéneklés olyan nevetségesre sikeredett, hogy akár bosszankodni is lehetett volna emiatt. A Szakszervezetek Művelődési Házában a helyi megyei lap szerkesztőjeként vettem részt a pionírok megyei tanácskozásán, amelynek több illusztris vendége is akadt, kezdve a bukarestiektől a megyei vezetőségig. Az ünneplőbe öltözött kisebb-nagyobb diákok csiviteltek, sugdolóztak, kacarásztak, s azonnal elhallgattak, amikor a terembe beléptek a hivatalos személyiségek.

Volt közöttük fővárosi küldött, az országos pionírszervezet egyik vezetője, a helyi vezetőség emberei, például az egyik megyei párttitkár. Nyilván, ő nyitotta meg az ülést, s felszólította a jelenlévőket a himnusz eléneklésére. Én, lehet szerencsémre, egy oszlop mögött kaptam üres széket, onnan figyelhettem a termet.

Hatalmas erővel indult a Trei culori cunosc pe lume (Három színt ismerek). Azt hiszem, és le merem írni, rajtam kívül mindenki énekelt. Az elnökségben ülők, vagy kilencen, szembenézve a kipirult arcú tanulókkal, harsányan fújták, a második szakasznál már lanyhult a lelkesedés, egyik-másik személyiség a papírjait kezdte rendezgetni, s ahogy a versszakok egymás után felhangzottak, a felnőttek rendre elmaradtak, mindenkinek egyéb dolga akadt. De a gyerekek fújták, félbe nem hagyták, amíg pontot nem tettek a tizenkét vagy tizenhárom szakasz végére.

Nem lehetett pontosan tudni, hány versszakból is áll, mert állítólag a pártfőtitkár és neje a nagy költő verséhez még hozzáírt vagy kettőt. S mosolyoghattam is, mert eszembe jutott, hogy egy-egy tanintézetben a reggeli kötelező himnuszéneklés kiváló lehetőséget nyújtott az órakezdés kitolására. Ehhez azonban meg is kellett tanulni a szöveget, de bizonyára a dévaj diákoknak megérte, hogy minél jobban elnyújtsák ezt a hangulatos napkezdést.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.