Dolgica néni százéves

Ránc az arcán, ha egy-kettő, ki mondaná, hogy száz lett ő? Virággal és plüssmacival, öleléssel, lágy puszival jönnek, jönnek köszönteni délceg fiak, szép lányok, déd-ek, ük-ek, barátok.

 

Ajándékok legszebbike, mondja, néni, hogy tetszik-e? Ez a fényképalbum, benne mintha az élete lenne.

 

– Ó, drágáim, a könnyem kicsordul! Íme, az utca, ahol házat építettünk, amikor dédapámmal ide érkeztünk.

 

–Hogyan? A maga dédapjának a dédapukája is itt született, sőt!

–’Sze nézzétek, itt, a Berus patikája után, a Holszky háza mellett, a Vongorok templomához közel vettük a telket!

 

– Rosszul tetszik emlékezni. Egyik unokaöccse megírta, hogy a Berus utánunk érkezett, a vongorok ellopták a Dolgicák templomát, a Holszkyk említésre sem méltók, mi fogadtuk be őket nagylelkűen.  Rólunk dalol fű és moha, nem mozdultunk mi el soha.

 

Dolgica néni inkább hallgat, mert jönnek a férfi-képek, ha fakók is, ó, de szépek, gyűrötten és megbarnultan, győzedelmesen a múltan.

 

– Gyerekeim, bizony voltam én is fiatal. Nézzétek, Ebedon, akivel jegyben jártam már, de megszöktem Handuval, ugye, milyen jóképű? Csak éhenkórász volt, ezért leléptem Galibóval, rút volt, pocakos és kancsal, de jött csokival s naranccsal, rózsával és Rómával. A legbizsergetőbb mégis Tinek volt, micsoda férfi… Adjatok – úgy – egy nagyítót! Ferletinnel jártam itt-ott, Ukorits is elcsábított .

 

– Viccel, kedves néni. Világos, hogy maga egész életében a mélyen tisztelt Igazgató Urat szerette. Tessék nézni, a 87. oldalon, bekeretezve a nyilatkozata: „Ó, ha mindenki olyan hűséges lenne, mint Dolgica, aki, amikor megkértem, felvásárolta a raktáron levő biciklikészletem felét!” Inkább nézze az üdvözleteket – Herstein üdvözli, Bulikson üdvözli, Drenko együtt örül magával, és még mennyien! Csak az albérlője,Talád nem gratulál, az a galád…

 

– Én sajnálom szerencsétlent. Mind azt hajtogatja, hogy a szoba, amelyet bérel meg az egész udvar az ő öröksége volt, míg a Nagy Bíróság a mi javunkra nem ítélt.

 

– Még hogy az ő öröksége? Legyen ennek egyszer vége, hát mit képzel őfelsége?

 

Elbúcsúzik a nagycsalád, ki-ki boldog, mínusz Talád. Ráterít az est csend-lepelt, hadd pihenjen az ünnepelt. Emlékkönyve, kívül-bévül gazdagodik, tisztul, szépül!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások