VERSEK
Czegő Zoltán Sápkórból Páskándi Géza emlékére Mondja más is nem csak é...
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Éjfél után verejtékben ébredt a szoba végtelen csendjében, az éjszaka némaságában. Nem tudott visszaaludni, felkelt és járt, hidegséget érzett a hátán, kissé már reszketett is. Nem tudta mitévő legyen. Fázó testére kabátot vett, kiment a teraszra. Először a tekintete a mélyen alvó kutyára esett, aztán egy nagyon erős fénylő pontban akadt meg a szeme. Kedvenc planétája volt az, a Jupiter. Közben a város mély álmát aludta, a levegőben is érezni lehetett a mélységes csendet. A fénypont annyira tiszta és lenyűgöző szépségű volt, hogy nem tudta levenni róla a tekintetét egy pillanatra sem. Talán most látta igazából a legszépségesebbnek a planétát. Megszilárdultak köztük a sugarak, érezte már nem fázik, nem tudta, nem értette miért olyan boldog. A fénypont egyre növekedett, szinte eltakarta az égboltot.
Teste könnyeddé vált, arcizmai ellazultak, a lábai már nem érintették a terasz padlózatát. Csak szállt, csak szállt, magasba emelkedett, a földet egy eltűnő fénypontnak látta. Azután egy „fehér” szobában találta magát, nem tudta hol van, ismerősnek találta a helyet, az embereket, a környezetet. Értette mindenkinek a gondolatát, érezte a szívük melegségét, megértett mindent, mindenkit ismert, csak nem tudta mikortól meg mióta. Úgy érezte, túlszárnyalta az idő meg a tér birodalmait, mindenkit egyformán szépnek meg fiatalnak látott.
Megszűnt a szó hatalma, nyitott szívvel vette magához a rezgéseket, melyeket ajándékul kapott. Megmagyarázhatatlan élményei voltak, belátta az egész csodálatos univerzumot, képes volt egyidőben bárhol, bármikor megjelenne.
Úgy érezte, hogy az emberek megváltása a feladata. Elhatározta, beleavatkozik az ember göröngyös történelmébe. Sikerült is megjelennie különböző időkben, különböző helyeken. Úgy látta, sikeres a beavatkozása a történelemben. Észrevette, hogy láthatatlan, megfoghatatlan az „emberek” előtt. Szeretett volna segíteni, de lehetetlen volt. Csak szemlélni tudta az emberek hatalmas botlásait, fájdalmas hibáit. Nagy fájdalmat érzett szívében, fájt, hogy nem tudta a vérző sebeket meggyógyítania. Úgy érezte, mindenkit megkülönböztetés nélkül szeret, mindenkinek megbocsájtott, átformálta a gyűlölet kígyóját magasan repülő bölcsesség-madárrá, mely fentről szemlélve mindenkit elfogadott. Ezért úgy érezte, vissza kell szállnia a tér meg az idő megtestesült földi határaira. Megértette, hogy a létnek szüksége van rá, és neki is szüksége van a létre. Ezután minden pillanatát az egyetemes igazság törvényeinek megismerésére áldozta. Megértette, mennyire hiábavalóak a szigorúan meghúzott határvonalak, nemzetiségi problémák, hiszen „mindenki testvér a világegyetemben”…
Minden este kimegy a teraszra, újra meg újra megcsodálja a szépséges csillagot, mely beragyogta határtalan tudatát. Úgy érezte, majd egyszer eggyé fog válni a csillaggal, és fényesebben fog ragyogni. A kellemes érzések végső boldogsággá változtak, mert egyre többen elcsodálkoztak a végtelen égbolton, a megszámlálhatatlan csillagokon, megnyitva a tudat határnélküli birodalmait, megfeledkezve a földi élet göröngyös, verejtékes igazságtalanságáról.
Steigerwald Tibor