Berde Károly emlékezete

(1897. április 28., Fotosmartonos – 1975. október 30., Dunavecse)

A Dunavecsen nagy tiszteletnek örvendő, ott 55 évet élt s az ottani közösségnek maradandót alkotó fotomartonosi Berde Károly gyökereiről, szülőfalujáról, gyermekkoráról kevés adat volt ismert egészen addig, amíg Sándorné Ablonczy Zsuzsanna református kántor-, énektanár kutatásba nem kezdett.

Rátalált egy levente- és egy cserkésztábori naplóra. Mindkettőt Berde Károly írta a 30-as években. Aztán egy 1924-ben kiadott verseskötetre is, amelyet ugyancsak Berde írt. Bércek hangja volt a kis könyv címe, a helyi Weiner Miksa nyomdájában nyomták. Ma is megtalálható a könyv az ottani megyei könyvtárban. Alább ebből közlünk pár verset.

Ki is volt tehát Berde Károly?

1897. április 28-án született Fotosmartonoson. Ősei laborfalviak voltak, a leírásokból tudjuk, hogy: „a laborfalvi Berde család Gergely nevű őse 1615. szeptember 12-én kapott nemeslevelet Bethlen Gábortól 1615-ben”. A család egyik ága a 19. század elején Fotoson telepedik le. Az itt élő legidősebb Berde Sándor részt vesz az 1848–49-es szabadságharcban, amiért aztán félévi várbörtönre ítélik császárgyalázás vádjával. A várfogságot Marosvásárhelyen tölti le. Felesége, Györbíró Júlia Bereckből származik, lófő családból. Öt gyerekük születik: három fiú és két lány. A három fiú közül az egyik Berde Károly édesapja, akit ugyancsak Károlynak hívnak.

A család fotosmartonosi földjeik megmunkálásából és állattartásból tartja fenn magát, melyből az ifjú Berde Károly is kiveszi részét: kapál, takar és az állatokat legelteti. És közben iskolába jár. Az elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte el, majd a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban a gimnáziumi első négy osztályt 1909–1913 között. További tanulmányairól sajnos nincs adat.

Harcolt az I. világháborúban mint a Székely Hadosztály katonája. 1920 elején Dunavecsére (Magyarország) telepszik ki, ahol az állami elemi iskola tanítója lesz. Itt ismerkedik meg Sterk Jolánnal, akit 1921. január 21-én feleségül vesz. 1921 szeptemberében megalakítja az elemi és polgári iskolás fiúkból álló 138. számú II. Rákóczi Ferenc Cserkészcsapatot, mely a II. világháború elejéig működött. 1925-től a helyi Levente Egyesület vezetője. A Gróf Teleki József Református Polgári Iskola testnevelőtanára, sportkörének vezetője, valamint igazgatótanácsi tag, de tevékenykedik a helyi református gyülekezet képviseleti gyülekezet tagjaként is. Leventevezetőként katonai megmozdulásokban vett részt. Leventeparancsnoki oktatómunkájáért kitüntetésben részesítették. 1958-ban nyugdíjas lett, de a tanítást nem hagyta abba. Napközis nevelőként, majd kollégiumi nevelőként dolgozott tovább. 54 éven keresztül, majdnem haláláig tanított. 1975. október 30-án húnyt el. Sírkövén a legnagyobb egyszerűséggel csak ennyi áll: Berde Károly élt 78 évet.

G. Szabó Ferenc

Emlékkönyvbe

A vágyaink mindig messze szállnak,

Elérhetetlen légvárak felé.

S mi rohanunk oktalan szeszéllyel,

Csak tovább, tovább végzetünk elé…

Mit kergetünk – a büszke rózsszálat –

Nem érjük el… s késő majd a bánat.

Ha őrült álomból felnyitva szemünk:

Amire vakon nem tartottunk számot:

A nekünk nyíló mezei virágot…

Lelket keress, ne csillogó külsőt!

A földben is belül rejlik a kincs.

Földön van a boldogság tanyája,

A légvárakra értük ne tekints!

Ne tipord el a mezei virágot

A távoli rózsa illatáért,

Ne nyújtsd ki vágyva utána kezed!

Hamis a színe, hamis illata,

Színpompájával tövist rejteget,

Ha utána nyúlsz, megsebzi kezed.

(Debrecen, 1919. ápr.)

Nem tudok maradni

Testvér, én nem tudok tovább maradni,

Itt minden kis rög rabságról beszél.

Pribékek lesik minden léptemet.

Rabok sóhaját hordozza a szél.

Mit ér a bérc, ha lelkem nem repülhet?

Mit a virág? Ha másnak illatoz?

Mit ér a lant, ha bilincs van szaván

S csak titkon sírja el a bánatot.

Testvér, én tovább nem tudok maradni,

Isten áldjon, míg messze távozom;

Ha visszatérek, megbékélt szívemben

A mennyek egy kis darabját hozom.

Ha tavaszunk bíboros hajnalán

Minden kis rög szabadságról beszél,

S tűzben égő bércek tetejéről

Győztes kürt szavát repíti a szél;

Ha győzni tanul százezer halálon

A szunnyadó hazaszeretet:

Akkor testvér, tekints a bérc felé –

– Ha szívem dobog – én is ott leszek!

(Fotosmartonos, 1920. február)

Csókold rá a keresztfámra

Szuronyheggyel ásnak sírt egy

Székely katonának,

Maholnap a bajtársaim

Nekem is sírt ásnak.

Szőke kislány, nem hullathatsz

Könnyet koporsómra,

Nem lesz, aki hűlt testemnek

Fölébe borulna.

Képed még a síron túl is

Szívembe lesz zárva,

Bajtársaim a nevedet

Írják a fejfámra.

Azt a csókot, amit egykor

Megtagadtál tőlem:

Csókold rá a keresztfámra

Majd a temetőben.

(Magyarkecel, 1919. marcz.)