Felhívás!

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a centenáriumot a nacionalista Calea Neamului Egyesület

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a centenáriumot a nacionalista Calea Neamului Egyesület Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület.

Az egyesület Facebook-oldalán közölte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában – a rövid időre Moldvát és Erdélyt is elfoglaló – Vitéz Mihály havasalföldi vajda lovasszobra előtt verses, zenés műsorral ünneplik meg csütörtökön délután 14 órától a trianoni békeszerződés centenáriumát.

“Sepsiszentgyörgyre megyünk június negyedikén, oda, ahol a magyar irredentizmus máig nem ismeri el a trianoni döntést, nem ismeri el, hogy Erdély román föld” – áll a bejelentésben.

Mihai Tîrnoveanu, a nacionalista egyesület elnöke személyes Facebook-oldalán három másik egyesületet is megjelölt, amelyek már jelezték, hogy csatlakoznak a megmozduláshoz. Közölte: a sepsiszentgyörgyi rendezvényt közös lakmározás követi egy “mesés helyen”.

Személyes oldalán az egyesület vezetője azt is kifejtette: azért nem Brassóban, Craiován vagy Galacon ünnepelnek, mert ezekben a városokban “a magyar irredenta erők nem kérnek területi autonómiát”. Úgy vélte: Sepsiszentgyörgyön kell megértetni az emberekkel, “hogy Erdély román föld, hogy Hargita és Kovászna megye a román nemzetállam része, melyben a román az egyetlen hivatalos nyelv”. Azt is hozzátette: azért lobogtatják Sepsiszentgyörgyön a román zászlót december elsején, az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozat évfordulóján, vagy január 24-én, Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepén, és Trianon ünnepén is, mert itt mások gyászlobogókat vagy Magyarország zászlaját lengetik. “Itt van szükség a román identitás kinyilvánítására, mert ezt az identitást itt vonják kétségbe, itt akarják eltörölni” – jelentette ki az egyesületi vezető.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában nyugalomra intette a székelyföldi város lakóit. Elmondta: kulturális eseményt jelentettek be a szervezők, amelyet az önkormányzatnak nem kell engedélyeznie. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben kiadott miniszteri rendelet szerint azonban a szabadtéri kulturális rendezvények szervezőinek egy járványtani stratégiát is be kell mutatniuk.

A polgármester szerint Mihai Tîrnoveanu szerdán bemutatta ezt a stratégiát az önkormányzatnak, illetve az engedélyezési bizottságban részt vevő csendőrség és rendőrség képviselőinek. Ezt továbbküldték a Kovászna megyei tisztiorvosnak véleményezésre, és ez alapján döntenek az engedélyezésről.

“Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december elsején provokátorok érkeznek a városba. Mindig legyen szem előtt, hogy ezek jönnek és hazamennek, de mi itt kell maradjunk” – fogalmazta meg sepsiszentgyörgyiekhez intézett felhívásában Antal Árpád polgármester.

A Brassóban élő Mihai Tîrnoveanu által képviselt Calea Neamului román nacionalista szervezet évek óta a székelyföldi városokban ünnepli a román nemzeti ünnepeket. Ez az egyesület volt az egyik szervezője a hősök napja alkalmából tavaly és idén tartott úzvölgyi rendezvényeknek. Az általa és partnerei által mozgósított többezres tömeg tavaly június 6-án erőszakkal hatolt be az úzvölgyi katonatemetőbe, melyet a székelyföldiek élő lánccal próbáltak megvédeni.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 3., 21:13
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mihai V. apja vagy anyja albán volt ,akkor még olyan ,hogy román nem volt csak most van ilyen, hogy Orban tiszta román .Mihai nem egyesítette Erdélyt és Moldovát Valachiával ,hanem elfoglalta mint II Rudolf császár zsoldosa, akitől erre pénzt kapott de megtartotta magának…aztán meg is kapta a magáét mert hűséheskűjét MEGSZEGTE!Halló tov Tarnoveanu érthető ,milyen aktuális ez most dec 1.Gyulafehérvár …MEGSZEGTÉK amit igértek , az autonómiát! Na ezt lehet holnap megünnepelni a leírt ,kikiáltott dokumentek MEGSZEGÉSÉT!Zabálással ,italozással ,ordibálással megspékelve!

  • User
    Dátum: 2020. június 4., 11:16
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ezek a hozzaszolasok mind szep szavak, de hol vannak a magyar ellentuntetok, tiltakozok ? Nem gondoljatok, hogy azert van mindez, mert senki nem kepes egy tiltakozo akciot megszervezni ugyanerre a napra ?! Itt mind irhatjatok a NEM, NEM SOHA kommenteket, ha annyira gyavak vagyunk, hogy a sajat magyar varosainkba, ahol mi vagyunk itthon, senki de senki nem mer ezek ellen tiltakozni ! En megertem, hogy az UDMR nem mer ilyen tuntetest szervezni, mert ok a magalkuvas es sunyizas politikajat reszesitik elonybe, de hol vannak a tobbiek ?! Hiszen az UDMR-n kivul meg mas politikai nezettsegu magyarok is elnek itt. Ezek sem mernek tenni semmit ? Hat ha ez igy van, akkor assuk el magunkat szegyenunkbe, mert ez azt jelenti, hogy egyebre ugysem vagyunk erdemesek !

  • User
    Dátum: 2020. június 4., 16:12
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ezek kimondottan azzal a szandekkal jottek ide , hogy provokaljanak. Semmi ertelme egy ellentutetesnek mert a figyelmen kivul hagyas a legjobb modszer , igy nagyobb az esely arra , hogy beleunnak az egesz cirkuszba. Nem szabad a szintukre sullyedni!!!

  • User
    Dátum: 2020. június 4., 18:02
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azt te csak higgyed, hogy beleunnak az egeszbe. Sot, evrol evre nagyobb batorsagot kapnak, mert latjak, hogy gyava nepseggel van dolguk ! Az ilyen gondolkodasmod juttatta ide a magyarokat, mint ez a hozzaszoloe .

  • User
    Dátum: 2020. június 4., 20:06
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A kutyák ugatnak…ezért kapnak Tarnaveanuektol egy csontikát csolannal hogy aztán fussanak be a bokor alá egy zászlóval…na akkor miért is csodálkoznak ha kimennek nyugatabbra vagy még Csehországba is ,hogy összemossák őket ,na elfelejtettem már…aha a pápuaiakkal.