Újfent meggyalázták az Úz-völgyi katonatemetőt
Egy szélsőséges nézeteiről ismert xenofób román csoport, a Calea neamului újból meggyalázta az úz-völgyi katonatemetőt, azzal, hogy újból kereszteket állítottak az első világháborúban...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy szélsőséges nézeteiről ismert xenofób román csoport, a Calea neamului újból meggyalázta az úz-völgyi katonatemetőt, azzal, hogy újból kereszteket állítottak az első világháborúban...
Facebook-bejegyzésben toborozza december elsejére Kézdivásárhelyre szimpatizánsait Mihai Sorin Tîrnoveanu. A Calea Neamului nacionalista civil szervezet vezetője azért hívja a céhes vá...
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek - közölte a Székelyhon napilap.
Nagy papírlapra nyomtatott román trikolórral takarták le a kétnyelvű (magyar és román) tájékoztató feliratokat az úzvölgyi katonatemetőben a hősök napja alkalmából odasereglett román n...
A székelyudvarhelyi református temetőben állítják fel a székely himnusz szerzőjének, Csanády Györgynek a szobrát. Alig találták meg azonban a végleges helyszínt, a még készülő köztéri ...
A román nacionalista Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület hívására több százan emlékeztek meg csütörtök este a Hargita megyei úzvölgyi katonatemetőben a - véleményük szerint - ott el...
A korábbi évekhez hasonlóan idén is Sepsiszentgyörgyön ünnepelnék meg a trianoni békeszerződés évfordulóját román szélsőségesen nacionalista szervezetek, köztük az úzvölgyi temetőfogla...
A Nemzet Útja (Calea Neamului) román nacionalista szervezet felhívására több százan ünnepelték vasárnap délután a román hadsereg napját az úzvölgyi katonatemetőben.
Mintegy száz Bukarestből, Ploieşti-ről, Buzăuból érkezett román „kulturális műsorral” ünnepelte a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóját ma délben a sepsiszentgyörgyi Mih...
Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület.
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület tüntetésen kérte volna az államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvény módosítását.
Tüntetést tart vasárnap a Cotroceni-palota előtt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma, valamint a Calea Neamului Egyesület. A két szervezet így próbálja meggyőzni...
Menetelést szervezett vasárnap délután Bukarestben a Calea Neamului szervezet annak emlékére, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre és Magyarország felszabadult...
December 1-jén fellélegezve állapítottam meg, hogy az immár hagyományossá vált magyargyalázás nélkül zajlott le Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep.