Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több száz román nacionalista ünnepelte Úzvölgyében a román hadsereg napját

Több száz román nacionalista ünnepelte Úzvölgyében a román hadsereg napját Románia

A Nemzet Útja (Calea Neamului) román nacionalista szervezet felhívására több százan ünnepelték vasárnap délután a román hadsereg napját az úzvölgyi katonatemetőben – írta helyszíni beszámolójában a Székelyhon portál.

Hirdetés
Hirdetés

Mihai Tîrnoveanu, a szervező egyesület elnöke beszédében azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) el akarja távolíttatni a temetőből a tavaly felállított román betonkereszteket és ortodox emlékművet. Szerinte ezt nem szabad engedni. Kijelentésére a tömeg „Nem, nem, soha!” felkiáltással válaszolt. A szónok arra kérte a környékbeli román falvak lakóit, hogy álljanak őrt a temető mellett, és azonnal jelezzék, ha gyanús mozgást látnak a román keresztek körül. Ha ezt megteszik „tízezer román lesz itt” azonnal – tette hozzá.

Ahogy a korábbi rendezvényeken, ezúttal is egyenként felolvasták a szerintük ott nyugvó közel 150 román katona nevét. A tömeg valamennyi katona nevére jelennel válaszolt. Az ünnepség a román emlékmű megkoszorúzásával zárult. A korábbi megemlékezéshez hasonlóan Úzvölgye Fiai kitüntetésben részesítették azokat a gyermekeket, akik folklórműsort adtak elő a temetőben.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke egy nappal korábban közölte: levélben kérte a Bákó megyei önkormányzat elnökét, hogy a járványhelyzet miatt ne engedélyezzenek semmilyen úzvölgyi tömegrendezvényt. Nicolae Ciucă védelmi miniszter bejelentésére hivatkozott, aki szerint a hadsereg napját csak nagyon szűk körű rendezvényeken ünneplik meg, a járványügyi előírások szigorú betartásával.

(MTI, fotó: Székelyhon)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 26., 10:21
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Azok akik nem viselnek maszkor nem kapnak buntetest? Vagy azok mas nemzetiseguek es nekik minden szabad es csak minket buntetnek a maszk nemhordasaert.
    A rendorseg nem inditt eljarast hivatalbol a maszk nemhordasert es a nagy tomeg oszegyulese is torvenybe utkozik jarvanyidenybe.
    Hello rendorseg ebredjetek fel mert van aki buntetetni most – vagy azokat nem szabad?