Felhívás!

Románia nem jogállam

Javasolhatja-e egy jogállamban egy miniszterelnök azt az állampolgároknak, hogy „ne vegyék figyelembe” az alkotmánybíróság (AB) döntését – ezzel a kérdéssel kerestük meg Puskás Bálint volt háromszéki alkotmánybírót.

A kérdés „nem egészen pontos” – indított Puskás –, mert Románia „már rég nem jogállam”. Szerinte az az ország, ahol az államfő „egyáltalán nincs tekintettel” arra, hogy mi lenne az ő jogköre az alkotmány értelmében, ahol a kormány egész egyszerűen nem tartja be a törvényt (lásd tanügyi törvény, vagy egész frissen a nyugdíjtörvény), ahol a parlamenti pártok az ellenfél „idegesítésére” hoznak törvényt, az nem nevezhető jogállamnak.

– Már a kijelentés is ostobaság: az állampolgárokat nem lehet arra kérni, hogy ne tartsák be az AB döntését, mert az AB döntései soha nem vonatkoznak az állampolgárokra. Az AB a hatóságokat, az államfőt, a kormányt, különböző állami intézményeket kényszeríti arra, hogy tartsák be az alaptörvényt. Az, hogy egy miniszterelnök arra biztat bárkit, hogy ne tartsa be az AB döntéseit, tehát tulajdonképpen az alkotmányt, azt minősíteni sem lehet. Ezek után el nem tudom képzelni, hogy ki, milyen legális vagy erkölcsi alapon várja el az egyszerű sepsiszentgyörgyi polgártól, hogy, mondjuk, szabályosan parkoljon – magyarázza a volt alkotmánybíró.

Mint azt már megírtuk, Ludovic Orban hétvégén azt javasolta a lakosságnak, hogy amíg a kormány elfogadja a koronavírusos fertőzöttek kötelező kórházi beutalását szabályozó törvénytervezetet, az emberek a „magától értetődő szabályokat”, ne pedig az alkotmánybíróság döntését tartsák be. Korábban az AB kimondta, hogy a kényszerbeutalás az emberi szabadság korlátozásának minősül, ezért ez miniszterei rendlettel nem, kizárólag törvénnyel rendelhető el.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.