Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyíltszíni tapsot kapott a polgármester

Nyíltszíni tapsot kapott vasárnap Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi ortodox templomban. A kissé meglepett elöljáró azt mondja: örömmel töltötte el a hívők reakciója.

A polgármester az ortodox egyház meghívására ment el a templomba, abból az alkalomból, hogy megáldották a katedrális felújítási munkálatait, amelyhez részösszeggel hozzájárult a helyi tanács is. A helyi lelkész személyesen kereste fel a városvezetőt, és azt mondta, jó néven vennék, ha elmenne, és képviselné a várost, hiszen a sepsiszentgyörgyi adófizetők is hozzájárultak a felújításhoz.

A mise végén több beszéd elhangzott, szólt a hívekhez az erdélyi érsek és a prefektus is, majd váratlanul szót adtak a polgármesternek. Antal Árpád rögtönzött beszédében elmondta, örvend, hogy ez a kis sepsiszentgyörgyi közösség tizennégy templomot működtet, mert ez azt jelenti, hogy nem fordultak el a hittől. Hozzátette: bár ezeket a templomokat fizikailag is fel kell újítani, a legfontosabb mindenképpen az, hogy mindig tele legyenek – és erre óriási tapsot kapott.
– Az igazság az, hogy meglepett a zsúfolásig megtelt templom reakciója, de jól is esett. Bár a bukaresti televíziók valamiféle ördögnek állítanak be, ez azt jelenti, hogy az emberek nem (csak) onnan szerzik információikat – mondta el megkeresésünkre Antal Árpád.

A polgármesternél csak az első sorban feszítő Dan Tanasă volt jobban meglepve, aki sehogyan sem értette, mi lelte a „testvéreit”. A szolgálatos feljelentő értetlenül állt az előtt, hogy sem a legmagasabb egyházi vezetők, sem a románvédő prefektus nem kapott egy csöppnyi elismerést, a – szerinte – románellenes polgármester viszont vastapsot. Utána hangos szóval kezdte sorolni Antal Árpád „bűneit”, de senki nem figyelt rá… <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások