Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pirotechnikai képzés

Pirotechnikai képzés Kovászna megye

A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség hatáskörébe tartozik, hogy pirotechnikai engedélyekre szervezzen, kivitelezzen vizsgákat: erre a közelgő téli ünnepek tükrében nagyobb lesz az igény, fejtette ki érdeklődésünkre Ördög Lajos, a felügyelőség vezetője.

A sikeres vizsga még nem elég a pirotechnikai aktivitásra, hiszen aki ilyesmivel foglalkozik, annak szerződése kell, hogy legyen egy olyan szakcéggel, amelyiknek van robbanószer-raktározási joga.

– Ez egy összetett kérdés, hiszen a raktározás mellett a lejárt termékek megsemmisítésére is meg kell teremteni a feltételeket. Idén egyelőre két igénylés futott be hozzánk: Brassó megyei pirotechnikus kollégánk száll ki, és vizsgáztat – magyarázta Ördög.

Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője közölte, a téli ünnepek közeledtével az egyenruhások is megsokszorozzák az ellenőrzéseket. Hangsúlyozta, nem érdemes rizikózni, hiszen a kihágásokat petárdaügyben 3 hónaptól egészen 1 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják. Amúgy mindenféle durranó, robbanó szerkezet birtoklása és forgalmazása törvényt sért, a 16 éven aluli fiataloknak még az „enyhébb”, F1-es kategóriába tartozó pirotechnikai eszközök birtoklása is tiltott. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük