Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem fizetnék a vízszámlákat

Nem fizetnék a vízszámlákat Kovászna megye

A Tiszta vizet a pohárba! nevű Facebook-csoport egyik tagja hétfői bejegyzésében arra buzdítja a kézdivásárhelyieket, hogy addig ne törlesszenek vízszámlát, amíg a szolgáltatás minősége nem javul. A pohár akkor telt be nála, mikor aznap este koromfekete víz folyt a város több pontján is a csapokon.

Csőtörést javítottak hétfőn a Kossuth Lajos utcában, értesüléseink szerint a kézdivásárhelyi kutakat ellátó transzformátorállomást is felvette a víz, ami ezúttal bőségesen hullott az égből aznap. Így ismét a szokásos nyomásgond jelentkezett a város több pontján, viszont este, eme helyszíntől távol eső tömbháznegyedekben is koromfekete, ivóvízre nem emlékeztető folyadék folyt a csapokon, több háziasszonyt találva mosás közben, akik fényképekkel és felháborodott bejegyzésekkel árasztották el a közösségi oldalt.

Az egyik bejegyző, N. I. ezt írta: „Hahó, kézdivásárhelyi lakosok. A mai, tegnapi, múlt heti, múlt hónapi incidensek után kijelentem, hogy a jövő hónapi számlát nem fizetem ki ennek a rablóbandának! Viszont a kiszámlázott összeget nem költöm el, félreteszem, hátha valamikor megjavul ez a vízhálózat a városunkban, és akkor büszkén kifizetem az elmaradást a »penalizare«-val együtt. Lássuk, hány embernek van elege ebből a nyomorból. Bízok benne, hogy van megoldás!”

A bejegyzést követően többen jelezték, hogy társulnak a kezdeményezéshez (hasonló felkérések korábban is voltak – szerk.), akadt, aki azt írta: a sűrűsödő problémák miatt így tiltakozik már két éve.

Hirdetés
Hirdetés

Mi kíváncsiak lettünk volna arra, hogy mi a szolgáltató álláspontja a polgári engedetlenség kapcsán, pontosabban: mi történik abban az esetben, ha valaki nem fizeti ki a számláit. Ugyanakkor azt is kértük: írják meg, Kézdivásárhelyen hány magánszemély és cég nem fizeti a szolgáltatást. Tegnap fél 3-kor jelezték: mivel megkeresésünk nem volt „hivatalos”, nem válaszolnak, mert nem tudják, mi is a kérdés. Arra kértek, hogy Kozsokár Attila igazgatóhoz forduljunk e-mail-ben. Ezt nem tettük meg ismételten elektronikus levélben, elégnek tartva azt, hogy egy, a kommunikációval megbízott munkatársukhoz fordultunk, elvégre nem hadititokról érdeklődtünk. Szerettünk volna ugyanakkor a vízházban is fotózni, kérésünket – némiképp érthető módon – a vírusjárványra hivatkozva elutasították.

A tegnap egyébként a Gyárak utcájában volt sokadjára újabb csőtörés. Költői kérdésként tennénk fel, hogy – a válaszadás megkerülése mellett – a szolgáltató vezetősége vajon mikor tudatosítja magában, hogy baj van, hogy évek óta nincs javulás, holott a polgármesteri hivatal minden kérésüknek eleget tesz, hálózatot rehabilitál minden munkaponton, ahol kivitelezési munkálatok folynak? Mikor rukkolnak elő egy épkézláb megoldási javaslattal? 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 22., 8:52
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Ez az állapot tarthatatlan. A vízért horribilis összeget fizetünk a villanyhoz viszonyítva és manapság minden háztartásban sok a villannyal müködő háztartási gép. A víz minősége el fogadhatatlan. Szégyen…..

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Most mar kenytelen leszek en is hasonlokeppen eljarni. Ha veletlenul otthon nincs palackozott viz, fogat sem tudtam volna mosni este, a gyerekemet nem tudtuk furdetni (az elott este moslek vizben furdott), ma reggel a viznyomas sem volt masra jo mint csak fogat mosni.
    Idaig naprakeszen voltam a szmala fizetesevel, de matol eleg, nem tudom hogy a helyes megoldas hogy nem fizetem a szamlat (felre teve a penzt) vagy sem, de jelenleg nem latok mas megoldast.
    A tavalyi ar emelest nagyon remelem, hogy a vezetoseg kemeny gyogyszerekre kolti.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 11:04
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Ez a minőségéről híres víz nem ér pénzt, a szolgáltató kellene fizesen a károkért a mit okoz a víz kazán csapok vezeték szűrők stb

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 11:08
    ÉRTÉKELÉS: 28

    Egy több pontos kérdés a városvezetéshez:
    – mi szükség van arra, hogy olyan cég szolgáltassa a vizet ebben a városban, amely nem kézdivásárhelyi (tehát nem a saját bőrükön érzik a kellemetlenséget),
    – nem képes normális szinten tartani az árakat,
    – nem képes csőtörés nélkül működtetni a vízhálózatot, felelőtlen ígéreteket tesz, miközben a felelősséget a városvezetésre hárítja,
    – nem figyel arra, vajon miért is feketedik meg a víz, amíg a csapokhoz ér, és főleg, hogyan lehetne azt elkerülni?
    – lehet-e olyan megoldásról szó, amely új szolgáltatót (nyilván sokkal jobbat) „hoz” (talán inkább helyit, amelyet nagyobb eséllyel lehet felelősségre vonni hasonló hibák esetén) ebbe a városba?
    – próbált-e a városvezetés jogi úton eljárni, és számonkérni a szolgáltató cégen a városnak okozott károkat? Van-e egyáltalán értelme ilyennek, milyen esély volna normalizálni a helyzetet ezáltal?
    – hogyan látják, célravezető-e egy ilyen lakossági engedetlenség (hogy nem fizeti ki a számlát a lakosság), vagy azzal járhat, (mint már volt rá példa), hogy beadósodik a nép a szolgáltatónak, és csak nehezen vergődik ki az adósság csapdájából?
    Kérem, tisztelt Bartos úr, közvetítse a kérdéseket a polgármester úrnak, nagyon kíváncsiak lennénk a válaszaira!

    • User
      Dátum: 2020. július 22., 12:13
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Tisztelt hozzászóló. A polgármesterrel ez ügyben szinte napi szinten beszélgetünk, egy dolog biztos: a víz kérdése nagyon érdekli, és foglalkozik vele. Az őt érintő kérdéseket következő alkalommal felteszem, addig az van tervbe véve, hogy dr. Szilveszter Szabolccsal beszélgetek, mert szakemberként ő számos javaslatot fogalmazott meg eddig, viszont nem jelentek meg sajtóban. Ezeket próbálom meg csokorba gyűjteni és leközölni, mert az eddigiek alapján lennének megoldások. Addig is maradok tisztelettel: Bartos L.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 12:04
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Fotozni nem lehet de a Gyarak utcai voztarozo udvarara beraktak egy par ‘barakot’,oda ahova szigoruan tilos a bejaras,de az utepito munkasok ott tarolhatjak a folszerelesuket.Amig ilyen meg olyan levitezelt SEMMIHEZsem erto alakokat rak az rmdsz vezeto poziciokba nincs amire szamitani.A kutya ugat es a karavan halad elvet alkalmazzak a :vezereink: Bosszut allni majd szeptemberbe lehet amikor a varos polgarai-nem a lakossag-nem mennek el szavazni.Ha a polgarok 90% nem megy el szavazni talan folebrednek a pokhendi nagy mellenyessek.

    • User
      Dátum: 2020. július 22., 22:54
      ÉRTÉKELÉS: 1

      A város polgárai – nem a lakosság – ezt nem értettem. A többit sem igazán, hogy mi köze a víz minőségéhez, de ezt talán jobban meg kell nekem (is) magyarázni.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 13:10
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Az a baj, hogy ha nem fizetnek, akkor is őket büntetik meg… inkább jelentsék fel ha kell minden egyes áldott nap a vizeseket a fogyasztóvédőknél.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: 17

    A legnagyobb baj hogy a vilaghalon annyi szajkaratés van de amikor kellene menni akkor sehol senki!!! Voltunk voltam egy párszor lent a cégnél es max 15-20 ember gyűlt össze. Mindenki várja hogy valaki lépjen. Nekem se tetszik hogy a ganyélevet kifizettetik ivóvíz formájában de amig nem vállalja valaki hogy pert indít addig marad a ganyélé napi szinten 🙁 sajnos.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 21:12
    ÉRTÉKELÉS: 7

    … és mindezek mellett egy szerződés átírásáért, ami tulajdonképpen egy név csere a számítógépen, képesek 83 lejt elvenni, akkor amikor sem az electrica, sem a gázasok egy banit sem kérnek… !!!