Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Huszártoborzót tartanak az Olt menti falvakban

Huszártoborzót tartanak az Olt menti falvakban Kovászna megye

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

Hirdetés
Hirdetés

Reggel 10-kor Mikóújfaluban kezdődött a kétnapos eseménysorozat, melynek keretében szombaton és vasárnap az Oltmente más falvaiban, Málnáson, Málnásfürdőn, Oltszemen, Bodokon, Étfalvazoltánban és Gidófalván is sort kerítenek a sorozásra. Ez az esemény a maga korában ugyan lehetett jókedvre hangoló, zenés mulatságos alkalom – ezúttal is a fúvószenekar kísérte be a helyszínre, a faluközpontba  a huszárokat – de következményei nagyon szomorúak is lehettek.

Mint azt a főszervező, Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy elmondta, az 1848-as forradalom idején nyolc évre sorozták a katonákat, akkor még erőszakmentesen, busás zsoldért cserébe. (Később, Ferencz József idejében már csak 3 évre). Úgy, ahogy azt a mikóújfalusi helyszínen is bemutatták – vagy talán kicsit kevésbé látványosan és kevésebb pénzért – de minden önkéntest fogadtak.

176 éve ez nem volt éppen felhőtlen hangulatú esemény. Fotó: Tuchiluș Alex

A forgatókönyv szerint a parancsnok felolvassa a kiáltványt a faluközpontban, mely kimondja, hogy a polgártársaknak „alkalmuk van azon boldogító öntudatot megszerezni, mely szerint teljes erőnkből megtettünk mindent az igazságos ügy és népünk védelmében. Nyílt karokkal várjuk azon barátainkat, akik velünk ez üdvös célra egyesülni kívánnak” – hangzik el. Ezt követően a huszárok gyűrűjében a katonák táncolnak egyet, a katonaélet szépségét kihangsúlyozva, aztán felsorakoztatják a regrutákat – némely egyszerű parancsokkal zavarba hozzák őket a közönség derülése céljából – majd megtörténik a besorozás, a nyilvántartásba vétel, végül kifizetésük és az ünnepélyes eskütétel után el is búcsúznak kedveseiktől. Ezután a toborzó zászlajára feltűzik a falu emlékszalagját, annak emlékére, hogy itt is helye volt az eseménynek. Utóbbi nem 19. századi szokás, hanem a Háromszéki Huszártoborzók saját tízéves hagyománya.

A 11. Székely Határőr Huszárezred egyenruhájában. Fotó: Tuchiluș Alex

Áldozattal jár a hagyományőrzés is

A megjelent hagyományőrzők a szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesületet, valamint a Szilaj Hagyományőrző Egyesületet, a Csíkszéki Mátyás huszárezredet, a Gál Sándor hagyományőrző Egyesület, a Homoródmenti Huszárok Egyesületét, a kézdiszéki hagyományőrzőket, a Sasijászok Egyesületét képviselték, és összesen több mint félszáz lovashuszár vonult fel.

Mint megtudtuk, különböző egyenruháik a szabadságharc különböző hadtesteinek megfelelő viseletet tükrözik, így például a sötétkék vagy fekete alapszínű, ezüst zsinórozású egyenruha a 11. Székely Határőr Huszárezred tisztjeinek egyenruhája, ugyanez arany zsinórozással a közhuszároké és altiszteké.

Fotó: Tuchiluș Alex

A hagyományőrzők közt voltak a Mátyás huszárezred egyenruháját hordók is, de mivel 48-ban sem jutott mindenkinek díszes katonai viselet, és legtöbb frissen besorozott a mindennapi székely öltözetben vonult a harcba, ez a viselet sem lógott ki a hagyományőrzők felvonulásából. Az újoncokat a 85-ös honvéd gyalogos zászlóalj egyenruhájába öltöztették a mikóújfalusi toborzás alkalmával.

A hagyományőrzés, mint bármilyen más szenvedély, anyagi áldozatot is kíván viselőjétől. Mint azt Kádár Lászlótól megtudhattuk, egy komplett egyenruha ára, csizmával, tollas csákóval és a hozzátartozó korhű szablyával együtt eléri a 3000 eurót is. Lehet, hogy az egyenruhák elkészíttetéséhez az egyesületek támogatást is nyernek olykor, de többen saját számlájukra is elkészítették azokat.

Ötvennél is több lovas őrzi a hagyományokat az Oltmentén. Fotó: Tuchiluș Alex

Maga a lótartás sem olcsó, de a hasonló felvonulásokhoz a lovakat be is kell tanítani, hogy szokják a zenét, a bevonulást, felsorakozást, ezért a hagyományőrzők télen-nyáron kéthetente találkoznak gyakorolni. Ha csak tehetik, sok nemzeti jellegű eseményen megmutatják magukat, például március 15-én, a Székely Vágtán, sőt az úzvölgyi megemlékezésen is felvonulnak, bár arra az alkalomra másik, első világháborús egyenruhát csináltattak, mely sokkal egyszerűbb, és melyet célszerűbb a puskák lőtávolságában viselni. A főszervező Kádár László az ő tiszteletükre ez alkalomra is ezt az egyenruhát választotta.

Fotó: Tuchiluș Alex

A huszártoborzóra Kovászna Megye Tanácsa és a rendezvény útvonalába eső háromszéki önkormányzatok támogatásával kerülhetett sor.

Fotó és videó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. május 5., 9:24
    ÉRTÉKELÉS: 12

    3.000€???
    Akkor van pénz!
    Más 3000 eurot nem gyűjt össze 1 életbe!
    A hagyományokat ápolni kell, de legtöbbször csak erőfitogtatás és hencegés! Egy másik műfaj a sok komunista vitéz aki március 15.én vonul fel!!!!

    • User
      Dátum: 2024. május 6., 19:31
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Unios tamogatasokbol ezek egyszerre euromilliokat akasztanak le, jol meno vallalkozasaik vannak. Masoknak kozuluk meg a havi fizetesuk joval tobb. A tobbi meg ott kozuluk is a totelek

  • User
    Dátum: 2024. május 5., 13:04
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A huszárok zsoldosok voltak. Aki fizette őket, annak öldököltek, fosztogattak. Mit kell háborús emlékeket bizgetni?

    • User
      Dátum: 2024. május 6., 19:17
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Most is zsoldosok ugyanugy csak most csinalnak tobb egyesuletet es az penzeli oket. Ha azt nezzuk hogy regen is penzert gyilkolasztak a megbizo neveben akkor ma mar nemhogy buszkek lenne mindenki hanem szegyelne es elitelne gaz tetteik miatt. De az ido megszepit minden emleket

  • User
    Dátum: 2024. május 5., 14:30
    ÉRTÉKELÉS: 6

    De csak az általuk protezsált szabó varrhassa meg ezért a pénzért. Régebb lehet, hogy saját zsebre varratták, de ma már pláne nem. Akkor gondolhassátok, ha ez ennybe kerül, alkalmanként egy kiszállás egy ünnepség alkalmával mennyit zsebelhetnek be.

  • User
    Dátum: 2024. május 5., 14:18
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Adjnak saját maguknak vitézi címeket, amiért az asztalra semmit nem tettek le. De aki a baráti körben közel áll a tűzhöz az kapja a legnagyobb titulust. Jellemzően ők a legkövérebbek a lóháton.

  • User
    Dátum: 2024. május 7., 10:15
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Megdöbbentett az esemény alatti vélemények olvasása, még akkor is, ha talán néhányak tartalmaznak féligazságokat. Viszont elítélendő az, hogy egyesek a huszárokat csak zsoldos katonáknak állítsák be, ez már műveletlenségre vall, uraim, szellemi fogyatékosságra. Nem fogom itt bemutatni a huszárok történelmét, aki azt várná, olvasson utánna, mielőtt hülyeségeket állít nyilvánosan. Még akkor is, ha azt névtelenül teszi.

  • User
    Dátum: 2024. május 8., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gazdag őrfikák, és egyetlenkék szolgálata helyett felfogadott szerződésesek is léteztek. Csakhogy ezek a fülbevalójukkal fenntartották a hová tartozásukat, s nem vetemedtek aljas tettekre. Nézzen utána, rablás, gyilkolás vagy felperzselésnem maradt a standbéli huszárok terhére. Volt egyéb dolguk.

    • User
      Dátum: 2024. május 8., 23:32
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A RASTATTI KÖVETGYILKOSSÁG – AVAGY
      A SZÉKELY HUSZÁROK
      ÉS EGY VILÁGBOTRÁNY TÖRTÉNETE
      Székelyföld – 26. évf. 6. sz. (2022. június)