Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól haladnak a Szent Mihály-hegyi templom felújításával

Jól haladnak a Szent Mihály-hegyi templom felújításával Kovászna megye

November végéig kell elvégezni a Kézdialmás és Lemhény közötti Szent Mihály-hegyen található római katolikus, barokk műemlék templom felújítását. A munkálatok eddigi alakulásáról és jelenlegi állásáról Reketes Istvánt, Kézdialmás község megbízott polgármesterét kérdeztük.

Hirdetés
Hirdetés

A Kézdialmás és Lemhény községek önkormányzatai közös pályázása eredményeként történő felújítás nyögvenyelősen indult 2020-ban a vállalkozó komolytalansága miatt, ám 2021-től végre normális mederbe terelődtek a dolgok és az új vállalkozó annak rendje, s módja szerint munkához látott.

A templom külső felújításával már tavaly végeztek, idén tavasszal láttak hozzá a belső munkálatokhoz. „A padlózatot felújították, a padokat is helyükre rakták. Az oltár fölötti freskók restaurálása csodásan sikerült, a lemhényiek oltárt is készíttettek” – sorolta az elöljáró. Az udvar térrendezését is elvégezték. „Vízelvezetőket létesítettek, a templomudvart kockakővel burkolták, tetszetős lett nagyon” – nyugtázta.

A harangtorony újrafödése is megtörtént, a tetőzet faszerkezetének javításra szoruló részeit kicserélték, emellett rézpléhlemezzel födték újra azt és a tornyot is felújítják. „A tornyon jelenleg is dolgoznak, mondhatni az utolsó simításokat végzik, közben már a várfal felújításához is hozzáláttak. Jól haladnak a munkával, kell is haladniuk, hiszen idén el kell végezni a teljes felújítást” – hangsúlyozta Reketes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások