Garázdálkodnak a romák Bereckben

Jobbára csak a józan ész és a következmények belátása tartja vissza a bereckieket az önbíráskodástól, hiszen az utolsó cseppek kerülnek abba a bizonyos pohárba: a közösséget évek óta rettegésben tartja az ott élő romák egy csoportja. A helyi önkormányzat a rendőrség és csendőrség segítségét kérte, csütörtök délután lakossági fórumon tárták a hivatalos szervek képviselői elé a súlyos helyzetet.

Popa Florin a kézdivásárhelyi rendőrséget, Dragomir Cristian a Kovászna megyei csendőrséget képviselte a Dimény Zoltán polgármester által összehívott fórumon. (A meghívás ellenére a roma közösség részéről senki nem jelent meg a beszélgetésen – szerk.)

Szinte nincs olyan porta a nagyközségben, amely ne lenne valamilyen formában érintett a romák által nap mint nap elkövetett kisebb-nagyobb atrocitásokban, a fórumra mégis alig kéttucatnyian jöttek el, a jelenlevők szerint a többség félelemből maradt távol. Azonban akik ott voltak, véget nem érően sorolták sérelmeiket: a legsúlyosabb a két gyilkossági kísérlet, de ott tartanak, hogy a gyerekek nem mernek iskolába menni, rettegnek, mivel zaklatják őket, veréssel fenyegetik, elveszik a pénzüket, a boltban vásárolt árut, lopnak.

Mindennapos, hogy bicskával, fejszével fenyegetőznek, ostorral csapják meg azt, aki nem ad nekik cigarettát (idős asszonyt is), síremléket tesznek tönkre. A községközpontban italoznak, már fényes nappal részegen randalíroznak, belekötnek minden arra járóba. A legelőről hazatérő tehéncsordát puszta élvezetből kővel dobálják a roma gyerekek, bicskával, vasvillával szúrják meg az ártatlan álla­tokat, egyiknek a szarvát is letörték; egy gazdának az ökre pusztult el egy másik, szintén romák okozta esetben. Lovakat, juhnyájat legeltetnek mások földjén, miközben az állatok semmiféle nyilvántartásban nem szerepelnek – és ez csak néhány személy felszólalása, a sort, sajnos, hosszasan lehetne folytatni.

Abban mindannyian egyetértettek: a törvény tehetetlen, aki jogi úton próbált elégtételt venni, amikor fizikai bántalmazást szenvedett, csak az elhúzódó procedúrával maradt. A bírságokra, büntetésekre fittyet hánynak, nem fizetik ki (ez ráadásul negatív tételként terheli a község költségvetését). A közhasznú munka mint büntetés ugyancsak járhatatlan út, már-már vicc kategória: van olyan roma, aki 6800 órával „adós”.

Egybehangzó vélemény szerint a helyi rendőrség teljes mértékben tehetetlen, szintén félelemből szemet huny a romák garázdálkodása felett, akik rendszeresen, életvitelszerűen lopják a fát büntetlenül, (egy helyi lakos azonban alig pár ág miatt bírságot kapott), a földekről minden mezőgazdasági terményt elhordanak. Felrótták: a romákra nem vonatkoznak sem a törvények, sem a közösségi együttélés szabályai, nap mint nap ellehetetlenítik a becsületesen dolgozó falubeliek életét, akik nem szeretnének mást, csak csendet, rendet Bereckben, azt, hogy a jogok és kötelezettségek mindenkire egyformán érvényesek legyenek, etnikumtól függetlenül.

Dimény Zoltán polgármester konkrét kérésekkel fordult a rendfenntartó hatóságokhoz, többek között, hogy segítsenek kitoloncolni egy illegálisan odaköltözött családot, felszámolni a köztéri italozást, az út menti, szintén törvénytelen gomba- és erdeigyümölcs-árusítást, helyezzenek több rendfenntartót Bereckbe.

A rendőrség és csendőrség képviselői elismerték, számukra sem ismeretlen a berecki helyzet, a megye számos településén szembesülnek ezzel, miközben vannak olyan falvak, ahol a roma közösség nem okoz ennyi gondot. A probléma sokrétű, a megoldás nem kézenfekvő, derült ki az általuk felvázoltakból. Létszámhiánnyal küzdenek, a rendőrségnél végbement generációváltás következtében a most szolgálatot teljesítők tapasztalatlanok, tehetetlenek a számbeli és erőfölényben levő romákkal szemben.

Nyomatékosították: a kárvallottak minden egyes esetet jelezzenek az 112-es segélyhívón, tegyenek írásos panaszt a rendőrségen, az önkormányzatnál, hiszen amire nincs írásos bizonyíték, abban az ügyben lehetetlen eljárni. Nehéznek, de nem megoldhatatlannak ítélték a berecki helyzetet, és ígéretet tettek arra, hogy fokozzák az őrjáratozást, jobban kihasználják a brassói csendőrök helyi jelenlétét. Két-három héten belül pedig az önkormányzat, a rendőrség és csendőrség képviselői erősítéssel kivonulnak a roma közösséghez, és kísérletet tesznek arra, hogy megértessék velük: nem állnak az ország törvényein és a közösség szabályain felül.