Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felújították a műemléktemplomot

Felújították a műemléktemplomot Kovászna megye

Tavasszal kezdték meg a zabolai műemlék református vártemplom felújítását, és a múlt héten vették át hivatalosan a kivitelezőtől. A munkálatok után egy teljesen felújított templom várja a híveket és az érdeklődő turistákat.

Hirdetés
Hirdetés

Beke Tivadar zabolai lelkésztől megtudtuk, a 15. században épített templomot országosan A-kategóriás műemlékként tartják számon. Legutóbb 1977-ben újították fel, és azóta annyira megromlott az állapota, hogy idejét látták a rendbetételnek. Az ehhez szükséges iratokat már 2006-ban kezdték előkészíteni, 2011-re minden dokumentum készen állt, azonban anyagiak hiányában nem tudtak hozzáfogni.

Idén végül a magyar kormány segítségével veselkedtek neki a javításnak. Többek közt felújították az épület tetőzetét, kicserélték a villanyhálózatot, újrapadlózták a templomot, újravakolták a várfalat. A munkálatoka a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég végezte. Ezzel egy időben a templomban régészeti feltárás zajlott a Székely Nemzeti Múzeum szakembereinek vezetésével (erről a nyár folyamán beszámoltunk – a szerk.). A restaurálás alatt az istentiszteletet az imaházban tartották, ám október 27-én már a felújított templomban fohászkodtak a hívek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük