Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Előadással ünnepeltek

Előadással ünnepeltek Kovászna megye

A fogyatékkal élők világnapja alkalmából a baróti Gyulai Líviusz Könyvtár olvasótermében tartott előadást a Gáspár Krisztina vezette „Nem vagyunk mi kevesebbek, sőt, többek”, részint fogyatékkal élőkből álló zenészcsoport.

Hirdetés
Hirdetés

A baróti rendezvényen a szeretet és a remény kapott fő szerepet –számolt be lapunknak Gáspár Krisztina, aki azt is elmondta, hogy rendkívül elégedett, mert boldog, őszinte tekinteteket látott.

– Zenészcsoportunk ismét bizonyította képességeit, melyet ezúttal is nagyon köszönök nekik. Köszönöm azt a tiszta, lelkes odaadást, melyet csak ők képesek nyújtani. Köszönet az őket elkísérő hozzátartozóknak is, akik időt szakítottak arra, hogy ezen a fontos napon is mellettük lehessenek – részletezte a csoport vezetője.

Gáspár Krisztina köszönetet mondott Bedő Botondnak, aki „mindenben lelkesen mellettük áll.” Továbbá köszönetét fejezte ki a sepsiszentgyörgyi Bartimeus csoportnak, akik elfogadták meghívását és megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényüket. Ezen kívül megköszönte a segítséget Csíki Izabella könyvtárosnak, Székely Blanka televíziós műsorvezetőnek, a Party Pub étterem alkalmazottainak az előadás utáni vendéglátásért, a Krisztina cukrászdának a süteményekért, és a Mikulásnak is, aki – mint fogalmazott – szeretetet osztott minden jelen levő gyermeknek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük