Hirdetés
Hirdetés

Kitartó Mikulások

Kitartó Mikulások Kovászna megye

Idén a „szabad motorosok” új elgondolás szerint, de a régi adakozókedvvel szervezték meg Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán a motoros Mikulás-járást. Kézdivásárhelyen sem maradt el az ajándékozás, újfent az önkormányzat Mikulása lepte meg a legkisebbeket.

Hirdetés
Hirdetés

Szentgyörgyön és Kovásznán a motoros Mikulások látványos felvonulása sokak örömére idén is a program része maradt, de az ajándékcsomagokat ezúttal házhoz, vagyis az óvodákba, egyenesen a címzettekhez vitték. A szervezők azért döntöttek így, mert tavaly Mikuláskor a főtéren a tömeg, illetve annak egy kisebb része gyakorlatilag megrohamozta a csomagot osztogató motorosokat, kárt téve a járgányokban is. Ezt elkerülendő és a rendőrség ajánlásait is figyelembe véve, idén a csapat más módot keresett arra, hogy örömet szerezzen a kicsiknek.

A főszervező, Márk János lapunknak elmondta, a délelőtt folyamán a Free Adventurers Egyesület támogatásával Szentgyörgyön, Kilyénben, Szotyorban, Hetén összesen 15 óvodában, napköziben jártak, és 2200, édességből, gyümölcsből álló ajándékcsomagot osztottak szét; ezekre főként a motorosok, magánszemélyek és néhány cég adakozott. Délután a Diószegi pékség melletti műhelytől indulva, az 1-es busz vonalán vonultak fel a városban, majd a Value Centre parkolójában készült a résztvevők közös csoportképe. A felvonulás után kezdődött a motoros Mikulások délutáni műszakja, ugyanis kovásznai társuknak, Popica Constantinnak is besegítettek Kovásznán az általa gyűjtött 600 ajándékcsomag szétosztásában. Az akcióra a város főterén került sor.

Kézdivásárhelyen évek óta szokás, hogy az önkormányzat Mikulása felkeresi a kézdivásárhelyi és a hozzá tartozó óvodákat, hogy ajándékkal kedveskedjen a gyerekeknek, akik így szervezett formában biztosan kapnak némi apróságot a nagy kedvencüktől. Nem volt ez másként idén sem, a piros ruhás, fehér szakállú öregúr az összes városi óvodát felkereste, de a nyujtódi és a sárfalvi kicsik sem maradtak meglepetés nélkül. Bartos-Ménessy Kinga, a városháza kommunikációs irodájának vezetője elmondta: összesen 697 csomagot kellett kiosztania a Mikulásnak, így nem volt könnyű dolga.

A tegnap késő délután, a közvilágítás felkapcsolásával ünnepi fénybe öltözött a Wegener park is, ahol szintén megjelent a Mikulás. A parkban egyébként december 22–23-án karácsonyi gyermekváros nyitja meg kapuit.

Bodor Tünde, Bartos Lóránt

Fotó: Tofán Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások