A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Ellenőrzik a játszótereket

Ellenőrzik a játszótereket Kovászna megye

Baleset miatt deszkázták be az egyik Szemerja negyedi játszótér egy részét, mivel a közelmúltban két kisgyerek is leesett a létesítményről – állítják a környékbeli lakók. A polgármesteri hivatal illetékesei szerint állandóan ellenőrzik a játszótereket, és kijavítják a hibákat, de a bejelentéseket is fogadják, amennyiben meghibásodás történik valahol.
Az egyik kisfiú édesanyja azt mondta, gyermeke figyelmetlenségből esett le, nem hibáztat senkit, kedvelik a játszóteret, és ezentúl is látogatni fogják. Szilágyi Mária a környéken lakik, és naponta járnak a játszótérre, mint mondta, a hely biztonságos és tiszta is, védett az autóktól, ezért szeretik. Valóban hiányzott egy korlát az építményen, ahol félrelépett a kisfia és leesett, de szerencsére nem történt komolyabb baj. Két nap múlva észlelte, hogy a hiányos részt bedeszkázták, így nem fordulhat elő több baleset.
A lakók szerint azonban a hiányzó korlát heteken át úgy volt, és több baleset is történt, de erről nem érkezett feljelentés sem a fogyasztóvédelmi, sem a polgármesteri hivatalhoz.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre elmondta: a játszótéren található mászókáról hiányzott egy korlát – eltört vagy eltörték, az ok ismeretlen –, de amint a hivatal munkatársai észlelték a meghibásodást, bedeszkázták a veszélyes részt. Arról, hogy bárki is beadvánnyal fordult volna a hivatalhoz az ügyben, nincs tudomásuk. Az elöljáró hozzátette: az önkormányzatnak van egy munkacsoportja, akik folyamatosan ellenőrzik és javítják a játszótereket, és külön személy is van, aki az ellenőrzésekért felel. Mivel nem tudják egy időben az összes játszóteret vizsgálni, ezúton is kérik a lakosságot, jelezzék, ha valahol gond adódik, eltörik, elromlik valamilyen játékszer.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz nem érkezett panasz az ügyben, de a hivatal idén már háromszor bírságolt játszótereken észlelt hiányosságok miatt. A büntetéseket azért rótták ki, mert több helyen hiányzott a működési engedély, a tájékoztató tábla vagy a különböző elemek működési szabályzata. Sepsiszentgyörgyön egyébként már negyedik éve büntetik a helyi önkormányzatot a játszóterek, mozgásparkok miatt, eddig összesen 135 ezer lejes bírságot róttak ki. Mindezt annak ellenére, hogy játszótéri baleset miatt mindössze két bejelentés érkezett a fogyasztóvédelemhez, mindkettő a központi parkban található játszótéren történt. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások