Elköszöntek az igazgatótól

Elköszöntek az igazgatótól Kovászna megye

Nagyszabású és megható ünnepséggé sikeredett a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola nyolcadikos diákjainak kicsengetése: a ballagó diákok mellett a faluközösség Gergely Zoltán igazgatótól is elbúcsúzott.

A szeszélyes időjárás miatt a ballagási ünnepséget rendhagyó módon a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban tartották, amely színültig telt szülőkkel, barátokkal és ismerősökkel, akik a nyolcadikosok ballagása mellett a többi évfolyam kiemelkedő tanulóinak a díjazását is megtekinthették, emellett kiosztották a szokásos Benedek Elek-díjat is. A végzős diákok mellett „elballagott”, nyugdíjba vonult Gergely Zoltán igazgató, aki 1990 óta áll az egyébként az ő kezdeményezésére Apor István nevére keresztelt tanintézmény élén.
A Perkő Néptáncegyüttes alapítója sokrétű tevékenységet folytatott a községben, keze munkáját sok minden őrzi, legfőképp azok az emberpalánták, akik az iskolából kikerülve öregbítették a Perkő alatti nagyközség hírnevét. Ezt hangsúlyozták az igazgatót búcsúztató kollégák, valamint Balogh Tibor polgármester és Kiss Imre megyei főtanfelügyelő is. Az iskolaigazgatót az ünnepség végén virágokkal halmozták el a diákjai. Az eseményre következő Kézdiszentléleki Körképünkben bővebben kitérünk. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások