Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cserkészeket is avattak

Cserkészeket is avattak Kovászna megye

Időnként eleredő esőben – és emiatt apró programmódosításokkal – zajlottak hétvégén a gelencei falunapok. Szombaton csak koncerteken, míg a tegnap már több eseményen lehetett szórakozni.
A sorban tizenkilencedik falunapra enyhén rányomta a bélyegét az időjárás, imitt-amott esőben zajlott a rendezvény. Emiatt a vasárnapi nagymise után a cserkészavató ünnepség is a templomban történt. Itt tartotta – a falunapok eddigi története során először – köszöntőbeszédét Cseh József polgármester is, üdvözölve nemcsak a helyieket, hanem a testvértelepülésekről érkező küldöttségeket is. A Bereczi István római katolikus plébános által celebrált szentmise után Ilyés Botond alpolgármester, a 141-es számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat parancsnoka vezetésével lezajlott ceremónián hat kiscserkészt fogadtak be a csapatba, illetve a társaik újították meg fogadalmukat.
A Bodor György Művelődési Otthon kertjében közben már zajlott a főzőverseny, erre öt csapat nevezett be. A környéken lacikonyhák és sörsátrak várták az érdeklődőket, ugyanakkor orbaiszéki és helybeli kézművesek portékáit is meg lehetett tekinteni. A falunapra bővebben következő Gelencei Körképünkben térünk vissza. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük