Felhívás!

Átadták a tűzoltóállomást

Átadták a tűzoltóállomást Kovászna megye

Tegnap a város, valamint a megye elöljáróságai jelenlétében átadták a baróti tűzoltóállomást, mely ezentúl két professzionális tűzoltóautóval, továbbá egy rohammentővel és természetesen képzett személyzettel áll készenlétben a bajbajutott erdővidékiek megsegítésére. Jelen volt több erdővidéki polgármester, a megye alprefektusa, valamint a Kovászna és Brassó megyei tűzoltóságok parancsnokai is megtisztelték jelenlétükkel a nem mindennapi eseményt.

A résztvevőket Lázár-Kiss Barna András, Barót város polgármestere üdvözölte, köszönetét fejezve ki mindazoknak, akik hozzájárultak a kivitelezéshez, ahhoz, hogy a város egy újabb korszerű létesítménnyel, illetve szolgálattal legyen gazdagabb. Mint mondta, a munkálat árának felét a megyei tanács biztosította, 40%-ban a helyi polgármesteri hivatal, 10%-ban pedig az erdővidéki községek járultak hozza a költségekhez. Az állomást a felsőrákosi Zöld Út Kft. építette.

Simtea Adrian alezredes, a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka hangsúlyozta, hogy az állomás Erdővidék hat településén 25 ezer embert fog szolgálni, míg Cosmin Boricean alprefektus az állomás megvalósítása kapcsán a megyei és helyi önkormányzatok közötti együttműködés szép példájára tért ki, ami, mint mondta, országos szinten is említésre méltó. Cristian Cimpoi, a megyei mentőszolgálat igazgatója és Lucian Marciuc, a brassói katasztrófavédelmisek főfelügyelője is méltatták a megvalósítást, utóbbi kitért a Brassó és Kovászna megye között a katasztrófavédelem terén (is) létrejött együttműködésre.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a létesítményt Erdővidék modernizációs programja alapelemeként aposztrofálta, nyomatékosítva, hogy a baróti kórház udvarán néhány éve átadott mentőállomással együtt a tűzoltóállomás is a baróti és erdővidéki embereket hivatott szolgálni.

– A kórház, amint az iskola is, fontos intézményei a városnak. Nem véletlenül figyelünk oda hangsúlyosabban ezekre az intézményekre. Sikerült Lázár-Kiss Barna polgármesterrel együtt pénzt szereznünk az új baróti iskola felépítésére is, de az erdővidéki munkálataink közül ugyanolyan fontos a megyei úthálózat teljes felújítása is, melynek nemrég fogtunk neki, és amelyet két év alatt befejezünk. Mi, amit tudunk, megteszünk Erdővidékért, de innen kezdve a felelősség már az önöké: töltsék meg élettel ezeket az intézményeket, tegyenek azért, hogy a vidék fejlődjön – részletezte.

Mint elhangzott, a baróti tűzoltóállomáson éjjel-nappal hat-hat, Sepsiszentgyörgyről kijáró hivatásos tűzoltó fog szolgálatot teljesíteni, hiába hirdetik ugyanis már évek óta a lehetőséget, erdővidéki tűzoltó-gyakornokok eddig nem jelentkeztek. A rohammentő a helybéli mentősök munkáját fogja kiegészíteni szükség esetén. Az állomás már az átadás napján az erdővidéki emberek szolgálatába lépett, jelképesen egy pillanatra a tűzoltóautók szirénái is felbúgtak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. június 3., 20:27
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Igen nagyon is kellett ide hogy ma nem Szentgyörgytol várjuk a segítséget ha be üt a katasztrófa mire ide érnek ára le ég minden!! Az ilyen hülye zárkózott gondolkodású bunkó emberek miatt van így le robanva Erdővidek mert ide semmi sem kell csak a nyomorúság!😠😠😠😠

  • User
    Dátum: 2020. június 3., 21:15
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kedves Hozzaszóló tudja mit beszél? elolvasta, megértette miről van szó? Adja a Fennvaló,hogy ne saját bőrén tapasztalja miért kellett Barótra is egy tűzoltó állomás!