14 év után szerveztek újra régészeti konferenciát a Székely Nemzeti Múzeumban

Tartalmas és színvonalas rendezvényt zártak le ma a Székely Nemzeti Múzeumban megrendezett Archeologia Transylvanica 3. régészeti konferencia szervezői, illetve résztvevői. A megújult múzeum hosszabb kihagyás, 14 év után látta újra vendégül a magyar régészeket, akiknek sorában örvendetes módon több nemzedék képviselteti magát.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Sztáncsuj Sándor József, a Székely Nemzeti Múzeum régész munkatársa üdvözölte a jelenlevőket. Mint mondta, sok olyan személyt lát a hallgatóságban, aki 2009-ben, mikor a múzeum utoljára volt helyszíne régészek konferenciájának, még gyermekként futkározott a kertben, de akkori egyetemi hallgatók is visszatértek, illetve sajnálatos módon sokakat el is veszített már a kutatók társadalma.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmagyarázta, több ok játszott közre abban, hogy 14 év telt el a legutóbbi régészeti konferencia óta. Korábban az anyagiak hiánya, majd a világjárvány és az épület felújításának munkálatai is késleltették a rendezvény befogadását, idén viszont több, az intézményhez kötődő neves személyiség születési évfordulója alapos indokot nyújtott ahhoz, hogy ezt is belefoglalják a költségvetésbe: idén van a múzeum egyik legnagyobb igazgatója, László Ferenc születésének 150., a Kós Károlyénak 140. évfordulója, a múzeum épülete pedig idén lett 110 éves.

Molnár Kovács Zsolt, az erdélyi magyar régészeket tömörítő Pósta Béla Egyesület elnöke elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy egy magyar–magyar fórumot hozzon létre. Annak különösképpen örvendett, hogy az ő pályakezdésének idejéhez képest, amikor összesen öt régész szakember volt pályán, és teljesen más hátszélben dolgoztak, most meg tudnak tölteni egy termet. Sok fiatal is ül a padokban, akikkel termékeny párbeszédet lehet folytatni.

László Ferenc méltatása

A plenáris megnyitó következő mozzanataként László Attila professzor beszélt László Ferenc egykori múzeumőr életéről és munkásságáról. A névrokonság nem véletlen, hiszen az előadó nagyapjáról van szó, aki ugyan természetrajz-földrajz szakot végzett, de 1901-től múzeumőri tisztégének elhivatottsággal való gyakorlása a régészet tanulmányozása és művelése felé terelte. Wosinszki Mór, a régiségtárak országos felügyelője írta László Ferencről abban az évben, a Székely Nemzeti Múzeumban tett látogatása után: „ugyan még sohasem foglalkozott régészettel, de volna kedve e szakhoz, s nem sok rábeszélés kellett, hogy őt a múzeumnak teljesen megnyertem.” Megjegyzi továbbá, hogy részletes tanácsokkal látta el a fiatal múzeumőrt, kezdve az ásatástól a leletek preparálásáig, lajstromozásáig és kiállításáig, sőt, ásatást is rendezett a város határában fekvő három lelőhelyen, hogy az ásatások körüli gyakorlati útmutatásokat is megadhassa.

László Ferenc és Pósta Béla munkája az erősdi ásatások kapcsán ér össze. Utóbbi a kolozsvári egyetemen 1899-ben alapított új archeológiai iskolát, illetve attól fogva irányította a régészképzést, és 1907-ben lépett Wosinszki Mór helyébe és munkakörébe; abban az évben kezdte meg az erősdi ásatásokat László Ferenc is. Ebben őt Pósta Béla teljes mellszélességgel támogatta, és minden fórumon igyekezett anyagi támogatást is nyerni a Székely Nemzeti Múzeum, illetve a régészeti ásatások számára.

„László Ferenc szűkebb hazájában, Háromszék megyében állandóan négy ember munkáját végezte szeretettel, becsülettel és önzetlenül. Ennek eredménye, hogy a világ ősrégészeinek egyik Mekkája ma a Tőle naggyá fejlesztett sepsiszentgyörgyi múzeum” – írta 1926-ban Roska Márton, Pósta Béla egykori kollégája.

A megnyitóünnepség utolsó mozzanataként Sztáncsuj Sándor a László Ferenc életét és munkásságát bemutató Táj és tudomány című kötet tavaly megjelent második, bővített kiadását ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. Az egykori igazgató 100. születésnapjához kapcsolódó első kiadás megjelenésekor ugyanis még sok politikai iránymutatás korlátozta a szókimondást, a századelő politikájáról ezért nem eshetett szó a kötetben, képanyaga is szűkebb, illetve azóta sok új információ is napvilágot látott László Ferenc magánéletével és munkásságával kapcsolatban. Az újraközölt bővített kötet második része a szakember munkájának utóéletét összegzi.

Székelyföld is terítéken

A régészeti konferencia második napja az újabb kutatások eredményeinek bemutatására adott alkalmat hazai és magyarországi szakembereknek. Három teremben összesen több mint 50 előadás során taglalták külön-külön az őskorhoz, a római korhoz, illetve a népvándorláskorhoz és középkorhoz kapcsolódó újdonságokat, vetettek fel kérdéseket. Székelyföld viszonylatában többek között a nagyajtai unitárius templom, a Kálnoky család miklósvári kastélya, a kora bronzkor abszolút kronológiája, a kadicsfalvi régészeti lelőhely bronzkori anyagi kultúrája, egy alsórákosi bronzkori kultikus komplexum, a mikházai principia és a pixelek, a római légiós pajzsok, a Lapádi-plató régészeti kutatásai, egy Csíkszentkirályon feltárt temetkezés, valamint a Hargita környéki vaskohászat került terítékre a 20 perces kisexpozékban.

A régészeket a rendezvény harmadnapján Tóth Bartos András történész kurátorként kalauzolta végig a felújított múzeum új, Géniuszok a hősök mögött című tárlatán. Ezzel a momentummal vasárnap le is zárult az Archaelogia Transylvanica harmadik konferenciája, amely Sztáncsuj Sándor József szerint összességében – és nem mellékesen a kollégák munkájának köszönhetően is – jól sikerült. Mint mondta, sok érdekes és színvonalas kutatási eredményt bemutató esemény volt, amely jó alkalmat adott a szakemberek kötetlen eszmecseréjére is, ez ugyanis legalább olyan fontos, mint a kutatási eredmények bemutatása.