Februárban is folytatódott az árak emelkedése
0,79 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak idén februárban januárhoz képest, az éves infláció pedig 3,83%-ra nőtt – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
0,79 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak idén februárban januárhoz képest, az éves infláció pedig 3,83%-ra nőtt – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Klaus Johannis államelnök hétfőn kihirdette a társadalombiztosítási költségvetést, és ismét lemondásra szólította fel a kormányt, amiért továbbra sincs állami költségvetése az országnak.
Ellenőrzésekbe kezd március 15-étől az adóhatóság (ANAF). A tematikus ellenőrzés során azt vizsgálják, áttértek-e a cégek az új, elektronikus naplós pénztárgépek használatára.
A tavalyi év utolsó három hónapjában regisztrált, az első három negyedévhez viszonyított 0,7%-os növekedéssel Románia háromszor akkora gazdasági növekedést ért el, mint az euróövezet és kétszer akkorát, mint az Unió egésze.
6,4 millió személygépkocsi van forgalomba íratva Romániában, melyek közül kevesebb mint 550 ezer öt évnél újabb és több mint 3 millió tizenöt évnél régebbi.
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.
Kyle Jenner amerikai tévésztár lett a világ legfiatalabb, saját erőből dollármilliárdossá vált híressége. A Forbes magazin szerint Jenner három éve létrehozott kozmetikai cégének köszönheti vagyonát.
Gazdasági hírek pár mondatban.
Idén megnőtt a kereslet a székelyföldi krumpli iránt, ezért emelkedett annak ára is.
Több száz székelyföldi vállalkozó számára okoz fejtörést, hogy miként tudják átadni a stafétát a fiatal nemzedéknek.
A Forbes magazin kedden közzétett listája szerint már két magyar és egy román is van a világ dollár milliárdosainak listáján.
A román kormány módosítani fogja a bankadó bevezetéséről szóló, tavaly év végén elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, de nem fogja hatályon kívül helyezni azt.
Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú – moldvai autópályát Suceava megyében Stefan Mandachi vállalkozó.
A dél-kaukázusi térséget Közép-Európával a Kaszpi- és a Fekete-tengeren keresztül összekötő kereskedelmi útvonal kiépítéséről írt alá közös nyilatkozatot Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Grúzia és Románia külügyminisztere hétfőn Bukarestben.
Hiába erőteljes Romániában a gazdasági fejlődés, ha az a fogyasztáson alapul – hívta fel a figyelmet jelentésében szerdán az Európai Bizottság.
3,9 százalék volt januárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, ez 0,1 százalékpontos mérséklődést jelent az előző hónaphoz viszonyítva – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Egyéves szabadpiaci időszak után péntektől ismét az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) által megszabott, az eddigivel megegyező áron vásárolhatják a villamos energiát a lakossági fogyasztók Romániában.
Öt százalékra korlátoznák román kormánypárti törvényhozók a külföldön tárolható román aranytartalékot, amelynek jelenleg nagy része Londonban van – adta hírül csütörtökön a román média.
Az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) adatai szerint tavaly rekordszámú, összesen 386 ezer darab tisztán elektromos hajtású személygépkocsi talált gazdára Európában.
A zöldségtermesztőket támogató két intézkedést hagy jóvá szerdai ülésén a kormány – jelentette be a kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Gazdasági hírek, események pár mondatban
Helyi vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak vásárlásával az elköltött pénz helyben marad, a helyi gazdaságot erősíti, helyieknek biztosít munkahelyet, és növeli a helyi közösség életerejét.
Az összes kis- és középvállalkozót és ezek több millió alkalmazottját jótékonyan érintő adókedvezmények bevezetését kéri a kormánytól és a törvényhozóktól a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az kis- és közepes vállalkozók Asimcov szövetsége.
A pénzügyminiszter úgy fogalmazott a parlamentben, hogy a kormány „csak megteremtette a lehetőségét” annak, hogy a betétesek a jövőben máshová utalják a pénzüket.
Jászvásáron (Iași) üzembe helyeztek egy nagysebességű elektromos töltőállomást, amely része a Moldvát és Erdélyt összekötő útvonalra tervezett elektromos töltőegység-hálózatnak – közölte hétfőn a Mol Románia.
A visszavonulást fontolgatják a román piacról a kötelező magánnyugdíj-járulékokat kezelő alapok a bukaresti kormány „kapzsisági” rendelete miatt – közölte Valentin Lazea, a román jegybank vezető közgazdásza hétfőn.
Március 1-jétől fogadják a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) fiókjainál az egységes agrártámogatási kérelmeket. A benyújtási határidő május 15-e.
Januárban az előzetes értékkel megegyezően, kilenc hónapja a legalacsonyabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat beszámolója szerint.
Megtorpant a tavalyi negyedik negyedévben az okostelefonok világpiaci értékesítésének növekedése. Emelkedett viszont a kínai gyártók részesedése a két piacvezető, a Samsung és az Apple, illetve az összes többi gyártó kárára.
Idén 18 kategóriában díjazzák a háromszéki turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő vállalkozásokat és dolgozókat, ezzel méltányolják a térség turisztikai színvonalának emelésében vállalt munkájukat, jelentette be Grüman Róbert.
Kovászna megye szponzorációs alapja hozzávetőleg 30 millió lej, ez az az összeg, amivel a vállalkozások támogathatnák a civil szervezetek és egyházak tevékenységét úgy, hogy leírhatják az adóalapjukból, hívta fel a figyelmet Debreczeni László.
A múlt esztendőben kiállított vakációs csekkek összértéke elérte a 250 millió lejt, ez közel kilencszer haladja meg a 2017-ben regisztrált értéket, de nem éri el a 2018-ra 400 millió lejre becsült küszöbértéket.
A Moldovai Köztársaságban elkezdődött a román-moldáv gázvezeték megépítésének második szakasza, amely a moldovai Ungheni és Chișinău között fog megépülni.
Folytatódik 2019-ben az Első otthon program, bizonyos feltételek azonban módosulnak – közölte vasárnap este Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Arra van esély, hogy az utóbbi száz évben először, ne csak túlélni, hanem élni is lehessen a mezőgazdaságból – hangzott el pénteken Nagyborosnyón.
A vártnál sokkal többen nyújtottak be mezőgazdasági és élelmiszeripari nagyberuházásokra pályázatot a magyar kormány által finanszírozott székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében.
Tavaly 4,1 százalékkal nőtt Románia bruttó hazai terméke (GDP) az előző évhez képest – közölte csütörtökön gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.
Még mindig a Lidl üzletlánc fizeti meg a legjobban a munkásait – derül ki a Ziarul Financiar összesítéséből. A Lidlnél 2017-ben a nettó átlagbér 3182 lej volt.
Gazdasági jellegű történések, események pár mondatban
Az elmúlt időszakban egyre több erdélyi magyar szembesült azzal, hogy a biztosítótársaságok nem térítik meg a Magyarországon őket ért kárt, ha az érintett kettős állampolgársággal rendelkezik.
Ettől a hónaptól tervezhetőbbé vált a vállalkozói tevékenység, hiszen a cégek már a kérelmezés napján megkapják az áfás (TVA) adószámot, mutatott rá lapunk érdeklődésére Debreczeni László.
A korábban becsült 2,9%-ról 3%-ra módosította az idei inflációra vonatkozó prognózisát a Román Nemzeti Bank (BNR) – jelentette be hétfőn Mugur Isărescu, a jegybank elnöke.
A legtöbb gazdasági ágban a nominális nettó átlagbér nagyobb volt decemberben, mint az azt megelőző hónapokban, ezt elsősorban a különböző típusú év végi prémiumok okozták.
A miniszterelnök gazdasági tanácsadója cáfolta, hogy a kabinet eltörölné a január 1-től hatályos, bankaktívákra kivetett úgynevezett kapzsisági adót.
Az országos adóhatóságnak (ANAF) a bruttó hazai termék (GDP) 30 százalékának megfelelő összeget kell begyűjtenie 2019-ben – közölte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Elfogadta a kormány pénteki ülésén a 2019-es évi állami költségvetés és társadalombiztosítási költségvetés tervezetét – jelentette be a Victoria-palotában tartott sajtóértekezletén Eugen Teodorovici.
Teljességgel helytelen ártó értelmet adni a „megegyezni” kifejezésnek, olyan körülmények között, hogy a piacgazdaságban egy egyezség jön létre az eladó és a vásárló között – jelentettek ki Mugur Isărescu.
Idén 3,8 százalékos, jövőre 3,6 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában az Európai Bizottság (EB).
A pénzügyminiszter szerint a tervezet „jelentős forrásnövekedést” irányoz elő a beruházások, az egészségügy és az oktatás terén.
A romániai törvények nem teszik lehetővé, hogy az OMV döntést hozzon a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről – közölte az OMV-Petrom osztrák olajipari vállalat szerdán a Bukaresti Értéktőzsde honlapján.