Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellendülőben az idegenforgalom?

Fellendülőben az idegenforgalom? Gazdaság

Idén 18 kategóriában díjazzák a háromszéki turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő vállalkozásokat és dolgozókat, ezzel méltányolják a térség turisztikai színvonalának emelésében vállalt munkájukat, jelentette be Grüman Róbert.

A Kovászna megyei önkormányzat alelnöke tegnap a Visit Covasna Gála programindítóján elmondta, ezzel hagyományt szeretnének teremteni. Ugyanakkor arra ösztönzik az idegenforgalmi vállalkozásokat, készüljenek fel, mert 2–3 éven belül jelentősen megemelkedhet a Háromszékre érkező turisták száma, köszönhetően annak, hogy megépül a dél-erdélyi autópálya teljes, Szeben és Arad közti szakasza, illetve néhány éven belül leszállhat az első repülő a brassói repülőtéren is.

Grüman Róbert felhívja a lakosság figyelmét, hogy március 4-ig bárki benevezheti kedvencét a gala.visitcovasna.com oldalon. Ezt követően, március 5–17. között a benevezettek közül a legkiemelkedőbbekre lehet majd szavazni. A közönségszavazat mellett a benevezetteket külön értékeli egy kilencfős szakmai zsűri is. A szakmai konferenciával összekötött Visit Covasna Gálát március 21-én a sepsiszentgyörgyi Fidelitas szállóban rendezik, ahol kategóriánként az első három helyezettet díjazzák.

Kovászna megye gazdaságának egyik kitörési pontja a turizmus, jelenleg 300 vállalkozás tevékenykedik az idegenforgalomban és vendéglátásban, ezek 1180 személynek adnak munkát. Emellett még mintegy 100 vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemély tevékenykedhet az ágazatban, mutatott rá Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint tavaly a turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások 28 millió, a magánszemélyek 2,8 millió eurós forgalmat valósítottak meg.

Hirdetés
Hirdetés

A Székelyföldi Turisztikai Klaszter elnöke, László Endre rámutatott, néhány évvel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy Háromszéken elérjék az évi százezer turistát, ez két évvel ezelőtt sikerült teljesíteni, és számítások szerint tavaly ehhez képest még közel 10 százalékkal növekedett a megyénkbe látogató turisták száma. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy tavaly az országban 250 millió euró értékben adtak ki vakációs jegyeket – kilencszer többet, mint egy évvel korábban.

Háromszék legnagyobb idegenforgalmi vonzerővel rendelkező települése Kovászna városa, ahová 2017-ben 55.672 hazai és 1754 külföldi turista érkezett, ezek összesen 543.524 vendégéjszakát töltöttek el a fürdővárosban, számolt be Gyerő József. A polgármester szerint a 2009-ben bevezetett, éjszakánkénti 1 lejes idegenforgalmi illetékből tavaly 528.000 lej folyt be a városkasszába. Ezt az összeget visszafordítják Kovászna népszerűsítésére, a turisztikai információs iroda működtetésére és köztéri beruházásokra. A városban jelenleg 9 szálloda működik, de hamarosan megnyitnak egy felújított hotelt is, továbbá 3–4 millió euróból építenek egy újat. Gyerő szerint az a cél, hogy az évekig jellemző kezelőjegyes, szociális turizmusról áthelyezzék a hangsúlyt a minőségi idegenforgalomra, amely nem csak szezonális jellegű, magasabb bevételeket eredményez, folyamatosan biztosít munkahelyet, nagyobb a helyi gazdaságra gyakorolt multiplikatív hatása, és ezeknek a turisztikai vállalkozásoknak nagyobb a társadalmi szerepvállalása.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük