Krízishullámokra készülnek
Premierként könyvelhették el vállalkozói körökben a Nő a tét! címmel megszervezett online konferenciát
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Premierként könyvelhették el vállalkozói körökben a Nő a tét! címmel megszervezett online konferenciát
Az év első hat hónapjában a tavalyi első félévhez viszonyítva 30 százalékkal esett vissza a romániai autópiac kereskedelmi forgalma, csaknem 50 ezerrel kevesebb új autót vásárolt a lakosság.
Az Eurostat (az Európai Unió és az Európai Bizottság statisztikai hivatala) által nemrég közzé tett adatok alapján az év első három hónapjában Romániában (!) volt a legalacsonyabb a munkahelyi hiányzások aránya, szám szerint alig 2,5 százalék.
5188 lej volt az országos bruttó átlagbér 2020 májusában, 13 lejjel (-0,2%-kal) kevesebb, mint 2020 áprilisában. A nettó átlagbér 3 lejjel (-0,1%), 3179 lejre csökkent ugyanebben a periódusban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Átfogó megoldást sürgetnek a világ országainak vezetői a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások enyhítésére.
A koronavírus-járvány megállította az erdélyi turizmus növekedését, így 2019 novembere és 2020 márciusa között az Erdélybe érkező vendégek száma 14,1 százalékkal, a vendégéjszakáké 13,7 százalékkal csökkent
Június folyamán összesen 1,2 millió adatlapot töltöttek ki az eJobs-on, Románia legjelentősebb internetes állásközvetítőjének honlapján. Ez a szám 35 százalékkal több a tavaly júniusinál.
Kovásznai megyei és országos gazdasági események pár mondatban.
Mélyen zsebbe kell nyúljanak azok a cégek, intézmények, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák vagy elbocsátják alkalmazottjukat annak bőrszíne, állampolgársága, nemzetisége, anyanyelve, vallása, társadalmi háttere, genetikai adottságai, neme, szexuális orientációja, életkora, fogyatéka, nem fertőző krónikus betegsége, HIV-fertőzöttsége, politikai preferenciái, családi helyzete, szakszervezeti tagsága miatt.
A mihamarabbi teljes nyitást várják a háromszéki vendéglő- és kávézótulajdonosok, mivel a teraszok megnyitása csak részben oldotta meg problémáikat, továbbra is alacsony a vendégforgalom, mivel elmaradnak a közösségi események.
Az elmúlt napokban felizzottak az internetes turisztikai fórumok. A korlátozások lazításával sok hazai család elindult vagy indulna nyaralni. Tapasztalatok szerint sokakat elbizonytalanítottak a Görögország által július 1-vel bevezetett szabályok.
Fenntartotta az Európai Bizottság (EB) a májusi előrejelzésében megfogalmazottakat, és erre az évre továbbra is 6 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában – derül ki a kedden közzétett nyári prognózisból.
Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air légi társaság, amely a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemezzen – közölte hétfőn a légi társaság.
A francia Lactalis tejtermékgyártó bejelentette pénteken, hogy augusztus végéig bezárja két kelet-romániai üzemét, amelyek a Dealu Floreni és a Vatra Dornei településeken működnek.
Péntektől újraindítja a TAROM a Bukarest és Róma (Fiumicino repülőtér) közti járatait.
A kormány idén 10%-kal tudja megemelni a nyugdíjakat, a 40%-os nyugdíjemelés katasztrófát jelentene az országnak a jelenlegi válságos helyzetben – mondta Florin Cîţu pénzügyminiszter csütörtök este a Realitatea Plus műsorában.
Több mint 34 ezer gazda által megművelt összesen mintegy 1,16 millió hektárnyi termőterületet sújtott a szárazság Romániában. A kártérítések kifizetését szeptember elejére ígéri a kormány.
A kormány, valamint a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat (HoReCa) képviselői közösen dolgozzák ki azokat a szabályokat, amelyeket az éttermek újranyitásakor vezetnek majd be.
Elon Musk elektormos autókat gyártó cége megelőzte a legnagyobb versenytársát, a Toyotát, szerda óta a Tesla a világ legértékesebb autógyártója – írja az amerikai Forbes.
A legszerencsésebb diplomások azok, akik informatikán vagy műszaki karon végeztek. Az a fiatal, aki az informatika területén dolgozik, a járvány idején is megkapja a 4000 lej kezdő fizetést.
Májusban 97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte az országos statisztikai intézet.
Májusban 5,2 százalékra nőtt a román munkanélküliségi ráta, amely legutóbb három évvel ezelőtt volt ilyen magas – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Dragos Frumosu, a Sindalimenta Szakszervezet elnöke a jurnalul.antena3.ro hírportálnak azt nyilatkozta, Románia 80 millió embernek tudna folyamatosan biztosítani, megtermelni mezőgazdasági eredetű élelmiszereket, hogyha a területi-földrajzi adottságokat vesszük alapul.
A koronavírus-válság alatt némileg módosultak az európaiak megtakarítási szokásai. Az Ipsos közvéleménykutató intézet által az ING bank megbízásából készült tanulmány szerint 30 százalékuk növelte megtakarításait, 44 százalékuk pedig kevesebbet költ mint korábban.
A kormány szerdán este ismerteti országos befektetési és gazdaságfellendítési tervét. Az eseményen részt vesz Klaus Iohannis államfő, Ludovic Orban miniszterelnök és a kabinet tagjai.
Románia újabb vízierőművet építene a Dunán, ami fontos beruházás lenne az úgynevezett uniós zöld megállapodásban rögzített célok eléréséhez vezető átmeneti szakaszban.
A kellemetlen, a lakosság életminőségét és egészségét rontó szagok megfékezésére, csökkentésére kötelezi az érintetteket a parlament által múlt héten elfogadott „bűztörvény”.
A hazai bankok kockázatosnak tartják a hitelezést, ezért szigorítják a hitelek odaítélésének feltételeit, emiatt csökken a hitelhez jutó magánszemélyek és kis- és középvállalkozások köre.
Az egészségügyi krízis okozta gazdasági válság után egy új helyreállási ciklus indul el, amely remélhetőleg rövidebb lesz, mint a 2008-as válság után, amikor 6 évre volt szükség, amíg elérte a válság előtti termelési szintet, véli Bálint Csaba.
Büntetik, ha kirúgnak, mert magyar vagy! Húszezer lejig terjedő büntetést kell fizetnie annak a cégnek, amely valamilyen diszkrimináló ok miatt kirúgja alkalmazottját, így döntött kedd...
A román versenytanács, de az Európai Bizottság is fenntartásokkal kezeli a Telekom távközlési vállalat esetleges kilépését a román piacról – közölte Bogdan Chirițoiu, a versenytanács elnöke kedden.
A cégek és vállalkozók leírhatják adójukból az elektronikus naplós pénztárgépek árát – erről szóló törvénytervezetet fogadott el keddi ülésén a képviselőház.
Szükség van a progresszív adózás bevezetésére – vélekedik Victor Ponta, a Pro Románia párt vezetője, aki szerint Ludovic Orban és a Nemzeti Liberális Párt „azért kapaszkodik az egységes adózási rendszerbe, hogy a gazdagok és privilegizáltak érdekeit védje”.
A nyugdíjak tíz százalékos emelését javasolja szeptember 1-jétől Florin Cîțu pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint így marad pénz a közberuházásokra is.
Szerdán ismerteti gazdaságélénkítő programját a kormány – jelentette be hétfőn Ludovic Orban.
Nyolc bukaresti járatát indítja újra a Wizz Air – tájékoztat a diszkont légitársaság pénteki közleménye.
A román államháztartás hiánya a román bruttó hazai termékhez (GDP) mérten 3,6 százalékra nőtt az első öt hónapban – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Bode közlekedési miniszter jelenlétében pénteken aláírták az észak-erdélyi autópálya Szilágyzsombor (Zimbor) és Vaskapu (Poarta Sălajului) közötti szakaszának kivitelezési szerződését.
Több mint 370-nel csökken az idén a Tarom állami légitársaság alkalmazottainak száma a vállalatnak a Hivatalos Közlönyben megjelent költségvetése szerint.
Virgil Popescu gazdasági és energiaügyi miniszter szerint a romániai gázszolgáltatók visszaélnek domináns piaci helyzetükkel és ismét felszólította őket, hogy a lakossági fogyasztói árat 15-20 százalékkal csökkentsék a júliusi árliberalizáció után.
Az Egyesült Államok vizsgálja annak lehetőségét, hogy évi 3,1 milliárd dollárnyi pótvámot vessen ki az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Németországból és Spanyolországból érkező további termékekre.
Az erdők, rétek vidékén, a vadak birodalmában minden a természet rendje szerint zajlott és zajlik a koronavírustól függetlenül. Sőt, a vesztegzár alatt még inkább háborítatlan volt a vadon, ahová, amint tehette azonnal kimenekült Román Richárd vadőr is, aki ezúttal is megosztotta velünk naplószerűen lejegyzett, olvasmányos kalandozását. Tartsanak velünk, illetve vele!
Adókedvezményt kapnak az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez hozzájáruló cégek – döntötte el szerdán a képviselőház.
Döntő házként év végéig meghosszabbította szerdán a képviselőház a szükségállapot alatt adott, az ingatlanadó kifizetésére vonatkozó kedvezményt.
Az ősszel bevetett 2,9 millió hektárból több mint 1,2 millió hektárnyi vetést 30%-ot meghaladó mértékben sújtott az aszály, ezekre a kártérítést az őszi munkálatok előtt fizetik ki a gazdáknak.
A hét végén dönt a kormány az éttermek belső tereinek július 1-jei megnyitásáról, ha azonban a jelenlegi szinten marad a napi új esetek száma, ez valószínűleg nem lesz lehetséges – nyilatkozta kedd este a Digi24 hírtelevíziónak Virgil Popescu gazdasági miniszter.
Szavazattöbbséggel elfogadta kedden a szenátus plénuma az államfő kifogásait az újságíróknak adómentességet biztosító törvénnyel kapcsolatban.
Háromszéki és országos gazdasági események, történések pár mondatban.
A koronavírus-járvány miatt várható gazdasági válság hatására vélhetően megnő a fizetésképtelenséget jelentő cégek száma.
Tavalyhoz képest nem változtak az árak, ám egyelőre az óvatosság, a tapogatózás jellemzi a turizmust.