Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az élelmiszerellátás fonákságai

Dragos Frumosu, a Sindalimenta Szakszervezet elnöke a jurnalul.antena3.ro hírportálnak azt nyilatkozta, Románia 80 millió embernek tudna folyamatosan biztosítani, megtermelni mezőgazdasági eredetű élelmiszereket, hogyha a területi-földrajzi adottságokat vesszük alapul.

Hirdetés
Hirdetés

A szakértő szerint Románia az Európai Unió három legerősebb államának egyike lehetne a mezőgazdasági termelés tekintetében. Ezzel szemben a valóság azt mutatja, hogy Románia tetemes mennyiségű élelmiszer-behozatalra szorul, mert belföldről nem tudna zavartalanul ellátni még 15 millió lakost sem. A szakszervezeti vezető úgy véli, a honi termelőerő gyengülése mellett a nemzetközi áruházláncok kiépítése, jelenléte, működése az egyik fő oka a romániai élelmiszergyártás visszaesésének. Nemcsak azért, mert a nagyáruházak kínálata bőséges az importárukban, hanem azért is, mert az áruházakat, bevásárlóközpontokat birtokló, illetve irányító nemzetközi társaságok rá tudják erőltetni az akaratukat a helyi és központi hatóságokra, ezáltal uralják az élelmiszerpiacot, az ellenszegülő honi kereskedőket pedig gyakran csődbejutás fenyegeti. „Azt hiszem, a román mezőgazdaságot – az élelmiszeripar alappillérét – szándékosan, lépésről lépésre tönkretették azok a politikusok, akiknek személyes érdekük az import fenntartása, a honi termelés gyengítése által”, mondotta Dragos Frumosu.

A Sindalimenta körülbelül 250 ezer romániai alkalmazott érdekeinek a képviselője, az élelmiszeripari, dohányipari, szeszipari és néhány kisegítő ágazatból.

(bl)  

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük