Egy korlátra zuhant egy 12 éves fiú egy brassói iskolában
Kórházba kellett szállítani pénteken a brassói Művészeti Líceum egyik 12 éves diákját, miután közel 1,5 méter magasból egy korlátra zuhant.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kórházba kellett szállítani pénteken a brassói Művészeti Líceum egyik 12 éves diákját, miután közel 1,5 méter magasból egy korlátra zuhant.
Másként gesztikulálnak a kétnyelvű gyerekek, több kézmozdulatot használnak, és ezekkel több információt közölnek, mint egy nyelven beszélő társaik – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.
Egy virginiai szövetségi bíróságtól kérvényezte az R. M. S. Titanic vállalat, hogy az Atlanti-óceán mélyén pihenő roncsról kimenthesse azt a Marconi-féle drótnélküli távírót, amellyel a luxusgőzös az S. O. S. jelzését küldte, miután jégheggyel ütközött.
Több mint hatezer zarándok, 42 püspök, valamint a román és a magyar kormány képviselőinek jelenlétében szentelik püspökké szombaton a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban Kovács Gergelyt.
Végső szakaszába ért a Brassót Bákóval összekötő autópálya megvalósíthatósági tanulmányára vonatkozó közbeszerzési eljárás, február végéig várhatóan aláírják a kivitelezési szerződést – nyilatkozta csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Mihail Veștea, a fejlesztési minisztérium államtitkára.
Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.
A települést 1980-ban súlyos földrengés sújtotta, melynek következtében számos otthon vált lakhatatlanná, ezek közül sokat máig nem sikerült helyrehozni. A katasztrófa után megindult a település elnéptelenedése, amit a polgármester egy új tervvel készül megfordítani.
Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus.
Egy ausztrál kutatás megcáfolta azokat az évszázados elméleteket, melyek szerint a szülői géneken múlik, vagyis örökölhető, hogy egy-egy családban fiúk vagy lányok születnek-e.
Klaus Johannis államfő pénteken reggel találkozott az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel.
A brit kormány által 2021-től tervezett új bevándorlási szabályok nem érintik a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat – közölte csütörtök esti tájékoztatásában a brit belügyminisztérium.
Aláírta csütörtökön Klaus Johannis államfő azt az elnöki rendeletet, amelynek révén a Románia Csillaga érdemrend Nagykeresztjével tünteti ki az Európai Tanács volt elnökét, Donald Tuskot.
Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen a tagállamok állam-, illetve kormányfői a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, a tagállamokat egyelőre megosztó keretköltségvetésről tárgyalnak.
A Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja bejelentette csütörtökön, hogy megkapta a pénzügyminisztériumtól az idénre elkülönített csaknem kétmilliárd lejes hitelkeretet, és ebből elindítja az Első Ház 2020 Programot.
Egy román állampolgár is van a németországi Hanauban elkövetett támadás kilenc áldozata között – jelentette be a külügyminisztérium.
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület tüntetésen kérte volna az államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvény módosítását.
A Dâmbovița megyei Valea Lungă településen bűnvádi eljárás indult egy férfi ellen pusztán azért, mert a mezőről hazavitt egy őzgidát és a háztáji gazdaságban gondozta, etette, nevelte.
Az elmúlt hétvégén a megyeszékhelyi Napsugár Napközi Otthonban szervezték meg a nyolcadik Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulóját, négy csapat részvételével.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Szombaton hagyományos farsangkergetést tartanak Kézdivásárhely központjában, és ugyancsak aznap tartják Bölönben is a hagyományos, nagyböjt előtti farsangi felvonulást.
Mikor született a nemzet festője? Feleslegesnek látszik a kérdés, hiszen a művész pontosan leírta az Önéletrajzában: 1810. február 22-én született. Azonban a magyar művészettörténet-ír...
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A kormány munkahelyeket kínáló internetes platformot helyez üzembe a diaszpóra számára – jelentette ki egy, a munkaerőpiacról szóló csütörtöki konferencián Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Egy poros, piros színű pénztárcát talált tavaly Chas Pyle, az észak-kantoni középiskolában dolgozó biztonsági őr, amikor a szekrények és a fal közötti burkolatot javította.
Ludovic Orban kijelölt kormányfő csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy „elszomorítja” a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) utóbbi időben tapasztalt hozzáállása.
A német járműgyártó Daimler, amely Szászsebesen sebességváltókat gyártó üzemet működtet, a román vasúthálózat fejlesztését sürgeti, hiszen a közúti szállításról át akar térni a vasúti szállításra a karbonsemlegesség elérése érdekében.
A tűzesetben, mely vasárnap éjjel történt Georgia államban, a kisfiúnak köszönhetően senki sem sérült meg súlyosan, a tűzoltók pedig elismerésüket fejezték ki a hősies tettéért.
Új történelmi csúcson az európai valuta: a Román Nemzeti Bank (BNR) hivatalos árfolyama szerint csütörtökön egy euró 4,7834 lejt ér (+0,09%).
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) soha nem fog lemondani az egykulcsos jövedelemadóról – jelentette ki csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
A romániaiak több mint felének nincs magán-egészségbiztosításuk, és nem is terveznek ilyent kötni a következő hat hónapban – derül ki egy online felmérésből.
Kétszer annyi kalóriát égethet el, ezzel megelőzheti az elhízást és a magas vércukorszintet az, aki nagy vacsora helyett reggelire eszik többet – derítették ki német kutatók a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Mahlert és Gershwint játszott hegedűjén egy brit páciens, miközben az orvosok egy daganatot távolítottak el az agyából: a speciális eljárásra azért volt szükség, hogy a beavatkozás során biztosan ne sérüljenek a hegedüléshez szükséges agyi területek.
Aláírta csütörtökön Klaus Johannis államfő a Gabriela Scutea legfőbb ügyészi kinevezéséről szóló rendeletet. Scutea megbízatása három évre szól.
Összeesett és meghalt egy 51 éves férfi szerdán egy temesvári szupermarketben. A tragédia ellenére az üzletet nem zárták be, így a többi vevő a férfi holttestét kerülgetve végezte a bevásárlást.
A sebesültek száma eléri a kilencvenet és két halottja is van a kanadai autópályán történt balesetsorozatnak.
Egybehangzó szerdai londoni médiaértesülések szerint II. Erzsébet királynő meg akarja tiltani Harry hercegnek és feleségének, Meghan hercegnőnek, hogy a „Royal”, vagyis a „királyi” szót márkanévként használják.
Alkotmányossági kifogást emelt a Nép Ügyvédje az ellen a sürgősségi kormányrendelet ellen, amelynek értelmében a páciensek magánkórházakban is igénybe vehetik az országos egészségügyi programok keretében nyújtott szolgáltatásokat.
Ellenőrizni fogják a vámnál a külföldről érkező és a hazai újrahasznosító ipar által felhasznált, illetve az országon áthaladó hulladékszállítmányokat – írja egy szerdai Facebook-bejegyzésben Costel Alexe ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Nem állná ki az alkotmánybírósági normakontrollt a parlamenti választás rendszerét módosító, „aggályos” sürgősségi kormányrendelet, amelyet az RMDSZ javaslatára utasított el a szenátus plénuma szerdán.
A Los Angeles-i képviselők 2020. február 18-án elfogadták a törvényt, amely betiltja a vadállatok szórakoztató célú felhasználását.
A kórokozók által okozott fertőzések és az allergia kialakulása nem hozható összefüggésbe.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fog részt venni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) régi-új kormányának beiktatásáról szóló hétfői parlamenti szavazáson – döntötte el szerdán a PSD végrehajtó bizottsága.
Lelőttek nyolc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.
Tüntetést tart vasárnap a Cotroceni-palota előtt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma, valamint a Calea Neamului Egyesület. A két szervezet így próbálja meggyőzni az államfőt, hogy ne hirdesse ki a módosított közigazgatási törvénykönyvet.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kedden, a magyar széppróza napján mutatták be a nagyérdeműnek Borcsa Imola Magnebéhat című novellakötetét a kézdivásárhelyi Vígadóban.
A farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, és számtalan népi hagyomány, rítus és hiedelem kapcsolódik hozzá.
Középiskolás évei alatt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaosztályába készült, végül a fogtechnikusi szakmát választotta, azonban a színház nem hagyta nyugodni, így felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára.