Felhívás!

Felmérés: a romániai lakosság több mint felének nincs magán-egészségbiztosítása

Felmérés: a romániai lakosság több mint felének nincs magán-egészségbiztosítása Románia

A romániaiak több mint felének nincs magán-egészségbiztosításuk, és nem is terveznek ilyent kötni a következő hat hónapban – derül ki egy online felmérésből, amelyet a Mindent az egészségbiztosításokról elnevezésű országos tájékoztató kampány keretében végeztek.

A felmérés szerint a válaszadók 48 százaléka mondta azt, hogy nem végez évente teljes körű kivizsgálást. Közülük 30 százalék az időhiánnyal magyarázta ezt, 18 százalék túl bonyolultnak tartja a folyamatot, 13 százalék pedig úgy véli, nincs szüksége rá, mert egészséges.

A közvélemény-kutatás arra is rámutatott, hogy tízből hét romániai lakos (69%) az interneten tájékozódik arról, hogy bizonyos tünetek milyen betegségre utalhatnak. Közülük 48 százalék vallotta azt, hogy a világhálón való tájékozódás után orvoshoz fordult, 22 százalék valamilyen természetes gyógymódot választott, 13 százalék öngyógyszerezéssel próbálkozott, 17 százalék pedig semmit sem tett.

A megkérdezettek többsége (81 százalék) azt mondta, hogy enyhébb betegségek – például megfázás, gyomorrontás, fejfájás stb. – esetén öngyógyszerezéshez folyamodik, és csak 14 százalék állítja, hogy soha nem tett ilyent.

A válaszadók 52 százalékának nincs magán-egészségbiztosítása, és nem is tervez ilyent kötni a következő hat hónapban, 19 százaléknak szintén nincs, de tervez lépni ez ügyben a következő félévben.

Ugyanakkor a megkérdezettek 29 százaléka azt mondta, hogy havonta 50 és 100 lej közötti összeget szánna magán-egészségbiztosításra, 16 százalék 50 lejnél kevesebbet, 14 százalék 100 és 300 lej közötti összeget, 5 százalék pedig 300 lejnél nagyobb összeget fordítana erre. 36 százalék nem lenne hajlandó havonta pénzt adni erre a célra.

Az online felmérés két szakaszban készült (2019. november 20-a és december 11-e, valamint 2020. január 20-a és február 10-e között), 5824 személy (59% nő, 41% férfi) megkérdezésével.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 21., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Minek is ? Fizesd az egeszsegbiztositast majd a vizsgalatokat is mert a keret kimerult akar magan , akar allami. Beteg vagy most de 2 honap mulva programalnak. Vicces is lehetne , ha nem volna fajoan igaz.

  • User
    Dátum: 2020. február 22., 14:59
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Abból a kevés fizetésből még magán-egészségbiztosítást is fizetni?! Próbálna meg havi 1300 lejből élni az, aki az ilyen hülyeségeket kitalálja!!!