Szerelem a színpadon

Középiskolás évei alatt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaosztályába készült, végül a fogtechnikusi szakmát választotta, azonban a színház nem hagyta nyugodni, így felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára. Ma már több előadás van a háta mögött, amelyekre nagyon büszke. A kézdivásárhelyi Pascu Tamara részt vett az Udvartér Teátrum 10. évfordulójára rendezett produkcióban, illetve a március 15-iben is szerepel. A művelődési házban kapott szerepeiről, szerelemről beszélgettünk.

– Miként döntötted el, hogy mégis színész leszel?

– Hosszas döntés volt, több évet és kanyart vett igénybe, míg eldöntöttem, hogy valóban színházzal akarok foglalkozni. Nyolcadikos koromban a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma osztályába készültem, ám más utat vett az életem, hiszen természettudomány osztályból elballagva a fogtechnikusi szakmát választottam. De a színház csak nem hagyott békén – jobban mondva én őt –, így felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára. Felvettek.

– Már gyerekkorodban megmutatkoztak színészi tehetséged jelei?

– Nem hinném, hogy bárki is azt mondogatta volna gyerekkoromban, hogy ebből a leánykából színésznő lesz! Főként, hogy az elfoglaltságom nagy részét az órákon át való kirakósozás és bütykölés jelentette. Azt a fajta türelmet most is magamban hordozom.

– Meglátásod szerint hogyan lesz valakiből jó színész?

– Munkával, hihetetlen nyitottsággal, bátorsággal, önfejlesztéssel és hittel. De hogy mi garantálja a jó színészetet, ebben még a nálam sokkal nagyobbak sem jutottak közös nevezőre.

– Már több darabban is játszottál, illetve a Vigadó Művelődési Ház március 15-i előadásában is részt veszel. Mit adnak neked ezek az előadások?

– Mindenképp új tapasztalatokat. Új emberekkel dolgozhatom, és ez mindig izgalmas. Az egyetemen rengeteg időt töltünk együtt a csoporttársaimmal, már-már annyit, hogy egy nem oda tartozó el sem tudja képzelni, miként telnek a napjaink. Nagyon jó csapatunk van, ragaszkodunk egymáshoz, és jól tudunk dolgozni együtt, éppen ezért kimozdulni ebből a nagyon szoros közegből valami újba, mindig kibillent az egyensúlyból, és új feladatok, kihívások elé állít.

– Kitől tanultál a legtöbbet ezen a téren?

– Sok jó tanárom van és volt, értékes és kiváló szakmai emberekkel dolgozhattam már most együtt, de kamasz éveim legsebezhetőbb, legképlékenyebb időszakában Kolcsár József készített fel szakmára és életre. Négy évet voltam a Macskakő színjátszó csoport tagja diákként, amikor ő vezette, de a ragaszkodás, a barátság és az órákig tartó beszélgetések a mai napig tartanak.

– Szerelem. A párod is színész, és játszottatok is már együtt előadásokban. Milyen érzés?

– Azt gondolom, mindketten vártuk azt a pillanatot, amikor együtt fogunk színpadra állni, és ez igazából az Ünnep című előadás alatt történt meg. A kolléganőimmel egy-egy intenzívebb próbafolyamat után vagy közben azzal szoktunk viccelődni, hogy „csak színházzal foglalkozó férjet ne!” Másfelől pedig szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan emberrel oszthatom meg az élményeim, aki beszéli a színház nyelvét. Színpadon pedig az a legszerencsésebb, ha egyenrangú vagyok a többi partneremmel. 

Tamás Réka