Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hogyan tovább?

Hogyan tovább? Vigadó

Három évvel ezelőtt, 2019. szeptember 9-én három, addig egymásnak szinte ismeretlen ember – Lung László Zsolt, Szegeti Abigél, Tamás Réka – találkozott a Vigadó Művelődési Házban abból az okból, hogy elindítsanak egy teljesen új, kulturális tematikájú oldalt, amely a Székely Hírmondó felületén jelenik meg. Azonban az újság megszűnésével ez lezárul, és egy új dolog veszi kezdetét.

Nagy vállalkozásnak tűnt ez akkor az alapító és ötletgazda, Lung László Zsolt számára, de társaival egyetemben biztosak volt abban, hogy az intézmény történetének fontos részévé válik, azzá is vált. Azóta csak úgy teltek a hónapok, eleinte havonta kétszer, majd heti szinten kínált olvasnivalót a Vigadó Művelődési Ház melléklete, amelynek tartalmait legtöbbször az intézmény igazgatója álmodta meg.

Az elmúlt három év alatt közel 300 interjú jelent meg nevesebbnél nevesebb művészekkel, színészekkel, együttesekkel: Nagy Lajos fotóművész, Tarjányi Krisztina előadóművész, Orbán Ferenc zenész, Katona Tamás dobos, Sárik Péter zongoraművész, Nagy Lázár József bábszínész, Nagy-Babos Rebeka jazzénekes, Borcsa Imola író, Orbán János Dénes író, István Sándor fafaragó, Marosán Csaba színművész, Szabó Szende, az intézmény egykori igazgatónője, Török-Illyés Orsolya színművész, Lackfi János költő és a sort folytathatnánk még nagyon sokáig, azonban megemlíteni mindenkit úgysem tudnánk. Az interjúk mellett számos előadásról tudósítottak, számos új sorozatot indítottak el, filmekről szóló kritikák jelentek meg, valamint egyedi írások is voltak az intézmény platformján.

A 2020-ban megjelenő koronavírusjárvány miatt sem állt le az élet az intézményben, sőt, akkor több idő jutott azokra a dolgokra, amelyeket az évad közben nehezebb volt megoldani. A VigadóArt oldal, amit azért hoztak létre, hogy hétről hétre bővebben írjanak előadásaikról, művészekről, alkotókról interjúk vagy beszámolók által, az „eseménymentes” időszakban sem maradt tartalom nélkül, hiszen olyan sorozatokat indítottak el, amelyek főleg a helyi tehetségekre, egyéniségekre fókuszáltak. Rengeteg interjú, könyvajánló mellett a Művészhallgatók a nagyvilágban című sorozatukat is elindították, amelyben pályakezdő alkotók meséltek tanulmányaikról, szakmájukról, egyetemi tapasztalataikról, ami irányadó is lehet egy pályaválasztás előtt álló diák számára. Heti rendszerességgel mutattak be fiatal alkotókat, neves művészeket virtuális kiállításukon keresztül, amit az adventi sorozat startolásával ideiglenesen leállítottak, de idővel újraindulhat, más formában.

Úgy érezzük, nem egy arctalan tömeg vagyunk, hiszen igyekszünk felkutatni minden helyi tehetséget, akiknek többségével interjút készítettünk, fiatal képzőművészek számára kiállítási lehetőséget kínáltunk, és ezek mind-mind helyet kaptak a lapszámainkban.

Ha visszagondolunk az elmúlt évekre, akkor elég sok gondolat kavarog a fejünkben, rengeteg nehézséggel, bosszúsággal, felelősséggel járt hétről hétre előkészíteni az oldalt, azonban a legvégén mégis büszkeség öntötte el a szívünket, hogy sikerült ismét megalkotnunk valamit, ami, ha más számára nem is, de számunkra biztosan maradandó lesz.

A munkánkat többször megkönnyítették a Nánia testvérek, Hanna és Hilda, akik szorgosan, idejüket nem sajnálva segítettek megalkotni egy-egy szöveget, belejavítani az interjúkba, vagy egyszerűen írni egy oldalnyit, ha arra volt szükség. A lányok mellett lényegesnek tartom megemlíteni Szegeti Abigélt, az intézmény kulturális referensét, aki fotókat készített az anyagok mellé, a szövegeket elolvasta és feltöltötte, és ötleteivel gazdagította oldalunkat.

Ez a néhány karakternyi oldal a szívünkhöz nőtt, nem is szeretném egyelőre tudni, milyen érzés lesz, ha hétfőn reggel nyolc órától a kávé mellett nem arról beszélünk, hogy miből fog összeállni a heti lapszámunk. Egy évvel ezelőtt azt kívántuk, hogy az oldal meghatározása és célkitűzése szerint továbbra is eredményesen szolgálja elsősorban Kovászna megye magyar lakosságát, azokat, akiknek fontos, hogy betekintést nyerjenek a kultúra világába, valamint megismerjék helyi tehetségeinket, szűkebb pátriánk nagyjait, azonban a Székely Hírmondó offline megjelenésének megszűnésével, most újra nagyot kell álmodnunk, és más álmot kell megvalósítanunk. Lezárul egy szakasz, amiért hálásnak kell lennünk, még akkor is, ha fáj, de amikor egy szakasz lezárul, egy másik elkezdődik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások