Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felnövekvő tehetségeink

Felnövekvő tehetségeink Vigadó

A Vigadó Művelődési Ház és a Wegener Pro Sanitate szervezésében, március 9-én (csütörtök), 18 órától, a Tudástár programsorozat keretén belül, a Felnövekvő tehetségeink című előadóesten vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Meghívott vendégek: Szőcs Botond (zongora), Mădălina Bourceanu (ének), Filip Zsombor (gitár), és Csoma Attila (tuba).  A Wegener Pro Sanitate Alapítvány tehetség programjának támogatott diákjai lépnek színpadra az est folyamán. Név szerint Kertész Júlia, Török Ákos, Furus Ábel.

Török Ákos hét évesen kezdett el zongorázni a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás általános iskolában. Felvételizett a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol Faddi Sarolta növendéke volt. 2016-ban részt vett a Virtuzókban, ahol különdíjban részesült, így részt vehetett a Pomázi György Ádám Kastélyakadémián.
2018-ban 2. helyezést ért el és külön díjban részesült a XVI. országos zongoraversenyen Békéscsabán, 2019-ben 1. helyezést ért el a Danubia Talents Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen Rómában.
Jelenleg a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia II. éves hallgatója Kemenes András és dr. Baranyay László növendékeként.

Kertész Júlia egyetemista, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának klasszikus előadóművész mester szakos hallgatója. Gelencén nőtt fel, és a zenei képzést a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zenetagozatán kezdte el hegedű szakon. Ezt követően felvételt nyert a Príma Primissima díjas Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumába, ahol Fejérváriné Németh Zsuzsa tanárnő növendéke lett. Ezekben az években lehetősége volt több budapesti komolyzenekarral együtt játszani, ilyen volt a Budapesti Vonósok, az Albinoni Kamarazenekar és a színvonalas Joy Gospel Symphonic. Emellett lehetősége volt szóló versenyművet játszani a Budapesti Vonósokkal. A budapesti tanulmányai alatt több versenyen is részt vett, hol zenekari, hol kamaraegyüttes formációban első helyezéseket elnyerve. Középiskolás évei végén volt szerencséje testközelben is megismerkedni és tanulni kiemelkedő brácsaművészektől – Papp Sándor és Ludmány Emil – olyannyira, hogy utolsó évében váltott és brácsa mellékszakos, majd főtárgyas lett. Ezt követően mesterét kiválasztva a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Zeneművészeti Intézetében kezdte el egyetemi éveit, ahol Ludmány Emil, Szűcs Máté és Zrínyi Orsolya lettek a tanárai. Egyetemi évei alatt számos koncert mellett már több mint egy éve játszik a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenekarában és lehetősége volt aktívan részt venni Ayn Balija, a Virginiai Egyetem professzorának kurzusán és Nobuko Imai japán brácsaművész kurzusán.

Furus Ábel a Kézdivásárhelyi Rotary Klub és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány támogatott diákja. XII. osztályos tanuló a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Zenei útja első osztályos korában kezdődött Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás Általános Iskolában, ahol a VIII. osztályig zene profilon tanult.
Ötödik osztálytól mostanáig dr. Petraschovits Eszter tanárnő tanítja hegedülni.
A X. iskolai évét a Plugor Sándor Művészeti Líceumban kezdte, és jelenleg is ott tanul szintén zene profilon.
Harmadik osztályos kora óta vesz részt versenyeken. A kiemelkedőbb eredményei:
Országos zeneolimpiász I. díj több évben is, Timotei Popovici Országos Zenei verseny I. díj, két évben is, 
George Georgescu Nemzetközi Verseny IV. helyezés, International Violin and Piano Competition 2021 III. díj, Orpheus Országos Zeneművészeti Verseny I. díj.  Petraschovits Eszter tanárnővel részt vettek két évben is mesterkurzuson, melyet a Virtuózok mentorai tartanak Erdélyben, Borospatakán.

Belépés regisztráció alapján.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük