Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A magyar költészet napjára: Benned a létra verses-zenés műsor

A magyar költészet napjára: Benned a létra verses-zenés műsor Vigadó

Kedden, április 11-én 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házba hívják a költészet kedvelőit, hogy a VigadoArt: Benned a létra című, Kiss László és Fórika Balázs által összeállított és előadott verses-zenés műsorral együtt ünnepeljék a magyar költészet napját. Addig is, pillantsanak be a kulisszák mögé, Kiss László színészt és az előadás rendezőjét kérdeztük a munkafolyamatról!

Hirdetés
Hirdetés

– Hogyan készült rá, miként indult el az előadás összeállításának munkafolyamata? 

Az első lépés mindig a gondolat megszületése, amelyet ezúttal maga az alkalom teremtett meg, a magyar költészet napja. Én magam nagyon szeretem a verseket, sőt talán azt is mondhatom, hogy színészként leginkább versmondás közben tudom megélni az ön-átalakulás varázsát. Mindehhez a belső késztetéshez jött a Vigadó Művelődési Ház igazgatójának, Lung László Zsoltnak a felkérése, hogy készüljön egy verses-zenés produkció.

– Milyen koncepció, elgondolás mentén választotta ki épp ezeket a verseket? 

A különleges „bolygóegyüttállás”, a húsvét ünnepkörének és a költészet napjának egymásba olvadása meghatározta az alapkoncepciót. Egyrészt fontosnak tartottam, hogy a magyar költészet végtelenül gazdag kincséből időben minél nagyobb legyen a merítés. Így kerültek a műsorba Balassitól egészen a kortárs költők műveiig változatos stílusú és hangulatú versek. Másrészről a húsvét lett az az alaptéma, amely szándékunk szerint összeköti és egységgé kovácsolja ezeket a verseket.


– Van-e a műsorból „kedvenc” verse, ami közelebb áll önhöz, ha igen, melyik és miért? 
Nem egy kedvencem is van. Természetesen az egész műsor keretét meghatározó Dsida-vers, a Nagycsütörtök az egyik, de emberileg talán a József Attila-vers, a Bukj föl az árból áll hozzám a legközelebb.

– Előadótársával, Fórika Balázzsal hogyan zajlott a közös munka? Ő hozta a dalokat? 

Balázzsal az első pillanattól kezdve tökéletes összhangban tudtunk együtt dolgozni. Az énekelt verseket ő hozta, és együtt válogattuk ki, hogy melyek kerüljenek végül a műsorba.

– Hogyan állt össze a zenés és a verses rész szerves, harmonikus egésszé?

Hosszabb gondolkodás és több elvetett variáció után sikerült megtalálnunk a versek és énekek olyan sorrendiségét, amelyben egymást erősítik, egymásra épülnek az egységek. Természetesen ebben is a húsvét volt „az összhangzó értelem”.

– Szándékuk szerint milyen élménnyel gazdagodik , aki megtekinti az előadást? 

– Egy hangulat megteremtése a célunk, egy „lélekbuborékba” szeretnénk bezárni a nézőt erre a szűk órára. Ez már csak velük együtt lesz lehetséges…
– – –
Az interjút készítette: Farkas Imola (Vigadó Művelődési Ház)

Fotó: Vigadó/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 11., 9:19
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Fikker János.

    A Magyar Költészet napjára…

    Költők, csak az igazat, és semmi mást!
    Ne önimádó, és öncélú magamutogatást.
    Az elődöktől vegyétek a példát.
    A „díjakat”, a tehetségért osztják…
    Ne fertőzzetek semmit mondással.
    Ne érthetetlen okoskodással.
    Felfoghatatlan, fülsértő szavakkal.
    Rímes, és rímtelen hordalékanyaggal…
    Ne romboljátok a ragozott nyelvet.
    Az érthető Vers, megnyugvást teremthet.
    Derűt, és örömöt plántálhat a szívbe.
    Ne kódoljatok mérget, a Szóba, rímbe…
    Hadd érthessék amiről írtok.
    a Tanítás legyen a cél, az indok.
    A Vers, ma úgy kell, akár a jó zene.
    Legyen dallama, íze, üzenete…
    2023 Április 11.-én