Kézdivásárhelyi fotográfus készítette az év természetfotóját
Moldován Zsolt kézdivásárhelyi fotográfus nyerte el Az év természetfotója 2023-ban címet a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által 31. alkalommal meghirdetett pályázaton, a...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Moldován Zsolt kézdivásárhelyi fotográfus nyerte el Az év természetfotója 2023-ban címet a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által 31. alkalommal meghirdetett pályázaton, a...
Orbán Balázs nyomdokain végigjárta Székelyföld összes települését, majd kényelmes sepsiszentgyörgyi lakását feladva családjával együtt kiköltözött egy Isten háta mögötti tanyára, Csinó...
A 81-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében egy bizottság dönt a veszélyes medvék sorsáról. Szász István Endre mikóújfalusi állatorvosnak bizottsági tagként sűrűn akad alkalma ...
Az egyre népszerűbb Pittyes2es és Gyufa humortrió tagjait ötletekről, sikerről és a hogyan továbbról is kérdeztük.
Folytatjuk a kézdivásárhelyi táncosokat bemutató interjúsorozatunkat, mellyel nem titkolt szándékunk, hogy felelevenítsük azokat az időket, amikor a céhes város a tánc révén egyfajta d...
Az elmúlt időszakban jelentős szerepet kaptak az egészségügyben az orvostechnikai eszközök, a piac hatalmas növekedést mutat, aminek egyik oka a technológiai újításoknak köszönhető. Öt...
A kézdiszentkereszti származású Pászka Lóránd 12 évvel ezelőtt került Magyarországra, ahol a gyulai Grosics Akadémián nevelkedett, tehetségére már ott felfigyeltek, így 2013-ban, mindö...
Isteni parancs-e a cölibátus, bűnt követ-e el az a katolikus pap, aki enged a szerelem hívásának, feszül-e ellentét hivatástudat és házasélet között? Íme, néhány kényes kérdés, amit a ...
A napokban jelent meg Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író negyedik, Gyémántmozaik című novelláskötete a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó gondozásában, ennek apropóján kérde...
A sport a szórakozásnak és szórakoztatásnak a legnépszerűbb és legegyszerűbb módja. Nagyon erős érzelmi kérdés, éppen ezért kíváncsi voltam, hogyan tud racionálisan viszonyulni hozzá N...
Belső tavasz néven hirdet relaxációs és önismereti autogén tréninget a kézdivásárhelyi Szabó Melinda szakképzett relaxációs és szimbólumterapeuta.
A brassói születésű, Kolozsváron fenegyerekeskedő, jelenleg Magyarországon élő babérkoszorús költő, a transzközép irodalom atyja, Orbán János Dénes úgy véli, katasztrofális az irodalmi...
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőből indult, ahol Deák Magdolna magyartanárnő évről évre építette irodalmi műveltségét, majd Kolozsvárra ment tanulni. Jelenleg Budapesten él, iro...
Csaknem negyedévnyi hivatalban töltött idő után Benedek-Huszár János baróti polgármester bizakodó.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját, több ezer szegény sorsú árva istápolóját, Böjte Csaba atyát 2020 decemberében kértük fel egy interjúra, mert kikezdhetetlen optimizmusát leg...
Józsa Irén kézdivásárhelyi tanárnő neve nem ismeretlen a kultúra- és irodalomkedvelők körében, hiszen számos rendezvény megnyitójának hangulatát tette magasztosabbá szavalatával, beszédével.
Ménessy Kinga Kitty, a kézdivásárhelyi önkormányzat kommunikációs iroda vezetőjének a „mindene” a munka, de úgy érzi, szükség volt erre az évre, hogy jobban figyeljünk azokra, akik mel...
Interjú Bálint Józseffel, az Erdélyi Magyar Szövetség megyetanácselnök-jelöltjével.
„Álmodjunk, és merjük azt megvalósítani! Ha festeni akarsz, akkor fess!” – ez volt mindig is Györgyjakab Krisztina jelmondata, aki jelenleg Temesváron, a képzőművészeti és design szako...
A kézdivásárhelyi Szász Barbara Nagyváradon tanul, és rajztanár szeretne lenni. Alkotásait a női alakok, virágok és népi motívumok jellemzik. Az ifjú művésztehetséggel pályája alakulás...
Borcsa Imola Kézdivásárhelyen született 1990. szeptember 5-én, Kolozsváron szerzett gyógyszerész oklevelet, jelenleg szülővárosában dolgozik. 2014 óta közöl rendszeresen novellákat a H...
Vajna László Károly kézdivásárhelyi képzőművésszel beszélgettünk, akinek alkotásai tépelődések a létezés értelméről, és akit elmondása szerint minden inspirálja, ami szavak által ki ne...
André Ferenc Csíkszeredában született 1992-ben, jelenleg Kolozsváron él. Költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője, copywriter a Bold Branding Studiónál.
A Román Labdarúgó–szövetség honlapjának adott interjút Kovács István nagykárolyi FIFA-bíró, aki idéntől elit kategóriás játékvezető. A 35 éves sípmester az interjúban arról beszélt, ho...
Táncos, koreográfus, színész, rendező, lemezlovas, író, aki, amikor épp nem táncol vagy dolgozik, akkor túl sokat gondolkodik. Bordás Attilával, a CAMP – Contemporary Artistic Movement...
Orbán Ferenc zenészt, zeneszerzőt, tanárt már nem kell bemutatni, hisz számos gyermekműsorral hódította meg a kicsik szívét Erdély-szerte, diákjai segítőkész tanárként ismerik, akitől ...
Páll Zsolt Ákos színművész egyebek mellett a kezdetekről, illetve a film és a színház közötti különbségekről mesélt nekünk.
Pár éve még csak egy kollégiumi szobában zenélt közösen Szabó Ádámmal, mára pedig már Los Angeles egyik legnagyobb csatornáján, a TrapNation-on hallgathatjuk dalukat, amely több mint 5...
Alaptalan vádaskodásnak tartja a koronavírussal fertőzött házaspár, azokat a híreszteléseket miszerint felelőtlenül járkáltak volna a városban és a megyében azután, hogy hazaérkeztek Olaszországból.
Interjút készített az evz.ro portál a 37. COVID19 vírussal fertőzött férfival. A beteg elmondta: mintegy ezer emberrel érintkezett. Alin Goga az Országutak és Autópályák Országos Társa...
Középiskolás évei alatt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaosztályába készült, végül a fogtechnikusi szakmát választotta, azonban a színház nem hagyta nyugodni, íg...
Könczei Árpád öt évig volt a Háromszék Táncegyüttes, majd ezt követően öt évig a Maros Művészegyüttes vezetője, de már évek óta független művésznek tartja magát.
A sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy természeti értékekre alapozott projekteket tervezzen és valósítson meg.
Közel harminc éve élvezi már a nyugdíjas éveit, de még mindig figyelemmel követi a tanügy alakulását.
Nem lehet túl korán kezdeni a gyerekek közösséghez, kultúrához és színházhoz való szoktatását – véli Anghi Enikő, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szervezője, akivel a színház fonto...
Müller Henrietta háromszéki származású, Rotterdamban élő előadó- és képzőművésszel való találkozásunk lehetőségét néhai nagybátyja, a Brassóban 1989 decemberében sorkatonaként, máig ti...
Demeter Ferenccel, Mikóújfalu polgármesterével végeztünk számadást a múlt esztendő megvalósításairól, továbbá az idei tervekről is faggattuk, illetve arra is kíváncsiak voltunk, hogy i...
Három éve működik a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, melynek tevékenysége szerteágazó és lefedi Székelyföldet.
A téli időszakban rengetegen vágnak bele a fogyásba, edzésbe, a „nyári test” kialakításába. Azonban, ha figyelmen kívül hagyunk néhány dolgot, siettetjük a folyamatot, nem lesz igazán eredményes.
Hogyan lehet optimistábban kezdeni ezt az évet, és mit tud tenni az egyház ebben a végvári szerepben – kérdeztük Bartos Károly református lelkészt, akit ugyanakkor arra kértünk, húzza ...
Múlt év végén Sepsiszentgyörgyön adott vetítéssel egybekötött szaxofon-koncertet a többszörösen kitüntetett magyarországi dzsesszzenész, Tóth Viktor. Rövid ittléte alatt gyerekfoglalko...
Kiss Ernő Zsolt Sepsiszentgyörgyön született, 15 évesen került Budapestre. Jelenleg Pomázon él feleségével és kislányukkal.
Ünnepek előtt kíváncsian faggatjuk ismerőseinket, mit készítenek karácsonyra, mit vesznek ajándékba, hogyan készülnek az ünnepekre.
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Háromszéki Önkéntes Központ azzal a céllal, hogy összefogják a megyében tevékenykedő ifjúsági és más szervezetek önkénteseit.
Nemcsak ingyenes munkavégzés, hanem életforma az önkéntesség, élményekkel teli tapasztalatszerzés – legyen az itthon vagy idegenben.
Hosszabb szünet után újabb „érzelmes utazásra” invitál Opra Monica, aki a brassói Castellani filharmonikusokkal társult egy életigenlő produkcióra, amelyet pénteken 19 órától a sepsisz...
A kézdiszentléleki Gyöngyszemben indult el a pályán, kis grillezésekkel, szülinapokkal, sütögetésekkel.
’90 után a világ nagyot fordult, vele együtt a színjátszás is, viszont a nézők egy része nem volt felkészülve ekkora fordulatra. De nem csak a nézők, a régi színészgeneráció sem.
Orvos, mérnők, gyógyszerészsegéd, de együtt zenekar, akik életüket nem tudnák elképzelni zene nélkül. 2011-ben léptek fel először Ego Sum név alatt, de arra, hogy mikor lettek barátok,...
Nemrég jelent meg Iochom István, kézdivásárhelyi újságíró, közíró huszadik könyve, Kézdiszéki kulákok és deportáltak címmel, amely a vörös terror áldozatainak állít emléket, és huszonn...