Felhívás!

„Tizennyolc évesen választottam ezt a pályát”

„Tizennyolc évesen választottam ezt a pályát” Vigadó

Már gyerekkorában nagy hatást gyakoroltak rá Goya, El Greco és Delacroix festményei, így nem csoda, hogy 18 évesen a festészet mellett döntött. Vajna László Károly kézdivásárhelyi képzőművésszel beszélgettünk, akinek alkotásai tépelődések a létezés értelméről, és akit elmondása szerint minden inspirálja, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja őt.

– Egyéni stílusában erőteljes monumentalitás, bátor anyagkezelés mutatkozik meg. Ön hogy határozná meg magát?

– Nem az én feladatom magam definiálni, legalábbis szavakban nem, az a művészettörténészek, kritikusok dolga. Munkáimban ott vannak érzésvilágom apró foszlányai, és azon dolgozom, hogy ezekből egyre nagyobb darabokat tudjak a nézőknek átadni, és akkor minden szóbeli meghatározás értelmét veszti.

– Mikor érezte úgy először, hogy ez az a terület, ahol önmaga lehet?

– Ha visszagondolok, arra emlékszem, hogy 4–5 évesen, a földön ülve szüleim művészeti albumait nézegetem. Azok a döbbenettel teli pillanatok, melyeket Goya, El Greco és Delacroix festményei váltottak ki belőlem, mindmáig megmaradtak, szerintem ez volt az egyik oka, hogy 18 évesen véglegesen ezt a pályát választottam.

– Meg tud említeni olyan képzőművészt, aki ön számára követendő példa?

– Sok képzőművészt tudnék itt említeni, azonban követendő példának azokat tekintem, akik kitartóan, minden hamisságot és tetszetősséget elvetve, az alkotásaikon keresztül szólnak hozzám és másokhoz. Megemlíteném Rembrandtot, Paul Klee-t, Willem de Kooning-et. és nagyban befolyásolta plasztikai látásmódomat Bartos Jenő egyetemi tanárom is.

– Mi inspirálja alkotásait?

– Az egzisztencia, létezésünk értelme és a velejáró tépelődéseim, minden, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja énemet, ezek mind inspirálnak. Úgy képzelem el magunkat, embereket, mint a világmindenség belső szemeit, akik önmagukat hivatottak vizsgálni annak az esélye nélkül, hogy valaha is teljesen megértsék azt.

Vajna László Valami csöndbe, puha végtelenbe című festménye
– Milyen alapanyagokat használ műveihez?

– Hosszú ideig akrillal dolgoztam, mostanában visszatértem az olajfestékhez, de bármivel szeretek dolgozni, ami nyomot hagy maga után a vásznon vagy a papíron.

– Milyen munkamódszerrel és mennyit dolgozik?

– Hetente 3–4 alkalommal járok a műterembe, az elkezdett vagy be nem fejezett munkát lefotózom, és otthon digitális eszközökkel folytatom, változtatom, kísérletezek, majd megint következik a műterem, és ez a körforgás addig megy, ameddig úgy nem érzem, hogy a munka elkészült. Így tehát egy festmény létrejötte beletelhet napokba, hetekbe, sőt hónapokba, de gyakran előfordul, hogy teljesen átfestem a már elkezdett munkát. Az alkotási folyamat számomra általában fontosabb, mint a végeredmény.

– Van olyan hely, ahol szereti kiállítani munkáit?

– Bárhol, ahol megfelelőek a fényviszonyok, de még fontosabb, hogy a kiállított munkáknak látogatottsága legyen, hiszen a vizuális kommunikáció, mint bármilyen más közvetítő folyamat, nem jöhet létre befogadó-befogadók nélkül.

– Mesélne arról, hogy mi az a téma, amely az utóbbi időben foglalkoztatta?

– Rengeteg dolog foglalkoztat, de vannak visszatérő témáim, mint a szárnyak, angyalok, királyok, mitológiai lények. Ezek keretet formálnak munkáim tudatosan felismerhető részének, teret biztosítva a plasztikai kifejezőeszközök szerkezeti hálójának. Jelenleg Szabó Lőrinc Valami örök című verse foglalkoztat, a vers minden egyes sorához szeretnék egy-egy festményt készíteni, így a mű végeredménye egy 14 munkából álló alkotássorozat lenne.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.