jakabosne denes bacsi a hosszu palcaja szili kis imre mathe bori rettegi anna jo marta,,,,,orul szivem lelkem,,,,

Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
– Nehezen írom le ezt a címbeli szót, de nem tudom, nem is akarom elkerülni. Sok mindent jelenthet, elő is vettem az értelmező szótárt, s abban ezek a megfelelők, azaz szinonimák állnak értelmezésként: varázsló, jövendőmondó, álomfejtő, boszorkánymester, bűvész, szemfényvesztő. Egy másikban a gyógyító kifejezés is megjelenik, a harmadikban tovább bővül a kör, ott már csillagjóst, mágiával, varázslással is foglalkozó papot említenek a sok egyéb mellett. Nos, kedves Tanár úr, ezek közül melyiket vállalod magadra?
– Tulajdonképpen én nem tettem egyebet, mint táncoltam és táncoltattam. Persze, magamról tudom, hogy a táncnak általában, de különösen a néptáncnak milyen varázsereje van. És ezt láttam, tapasztaltam mindenfelé, ahol megfordultam, azok körében, akikkel találkoztam. Az a tény, hogy évekig benne forogtam a kézdivásárhelyi táncos mozgalomban, csak fokozta bennem azt a hitet és meggyőződést, hogy a néptánc, a mi esetünkben a székely tánc nem csupán elbűvöl, de nevel, eligazít, fegyelemre szoktat, s ami ugyanvalóst igaz: megtanít másokat becsülni, igaz barátságokat kötni, mindennel szembeszállni, ami igazságtalan, embertelen. Visszatérve a kérdésre, én ismertem olyan táncmestert, dolgoztam is vele, akire minden ráillik, amit a mágus szó kapcsán előhoztál. Ha a mester, de mondhatom a táncost is, nem érzi magát bűvésznek, kicsit szemfényvesztőnek, boszorkánymesternek, az nem igazi, nem vérbeli táncos.
Meg kell jegyeznem, sokáig nem tudtam, nem éreztem, milyen fontos, hogy a táncmutatvány után érkezzenek az elismerő szavak. És meg is figyeltem, sok-sok táncosom között talán senki nem akadt, aki a színpadi bemutatkozás után ne érdeklődött volna barátaitól, ismerőseitől, de idegentől is, hogy tetszett-e vagy sem az előadás. Különösen az öntevékeny, azaz amatőr táncosnak ez az egyedüli jutalma, a dicsérő szó, a néma kézszorítás, a megvillanó, együttérző tekintet.
– Ez a beszélgetés része lesz annak a kiadványnak, amelyet a vásárhelyi néptáncmozgalom egyik legszebb, leggazdagabb évtizedéről készülünk összehozni. Amolyan bűvésznek, álomfejtőnek számítottál. Ezt emelték ki volt táncosaid is azon a beszélgetésen, amelyen magam is részt vehettem. Természetes tehát a kérdés: hogyan is kezdődött? A céhes városban arra a táncos diadalútra sokan emlékeznek, mondhatni mindenki, aki akkor itt élt, és mozgott.
– Az indulás otthon kezdődött, aztán megelevenedett és megerősödött a középiskolában, ahol Jakabos Jolánka néni és Már Dénes tanár úr keze alatt érlelődött az a csapat, amely aztán a vásárhelyi táncvarázslatot a csúcsokig vitte. Igaz, én a középiskolában a kórusnál állapodtam meg, mintegy távolról lestem, milyen varázslatosan táncolnak osztály- és iskolatársaim. Aztán tudatosan belekeveredtem abba a hálóba, amelyből szabadulni nem lehet, de nem is akartam. A csúcsot, amelyre már táncos-irányítóként nekem is sikerült feljutnom, az országos elismerés, a számos díj, a televíziós szereplés, a meghívások sokasága jelentette. S látod, erre a meghívó szóra ma is, sok idő eltelte után összeállt a csoport, s nem mondok lehetetlent, ha lassabban is, de képesek lennének most is színpadra állni. Igaz, immár én sem ugranék fel a hordó tetejére, nem szárnyalnának a fiúk, azaz a mai vénlegények, de a szívdobogás nem maradna el, mint akkor, amikor szedték le őket a bálványosi színpadról, a medgyesi ünnepségen, vagy bárhol, ahol megfordultunk, öröm volt látni, mennyi örömet szereztünk azoknak a nézőknek. Persze, ha megszületik az a könyv, abban többet is elmesélhetek arról, miképpen is született meg egy-egy színpadi mű, ahogy mostanában mondják, táncköltemény, s persze, arra is kitérek majd, mit jelentett számomra tagja lenni egy olyan együttesnek, amelynek tagjai a későbbiekben Kézdivásárhely életének meghatározó személyiségei lettek.
– Mennyire határozta meg a kézdivásárhelyi művelődési életet akkoriban a néptánc?
– Amikor a városi művelődési házhoz kerültem, akkor hivatásszerűen végeztem ezt a táncos feladatot, sok egyéb mellett mindig ez volt a fő elfoglaltságom. Nyilván, kiváló társakkal dolgoztam együtt, Aracsi Géza zenetanár volt a zenei rész kidolgozója, Vikol Kálmán ugyancsak sok részt vállalt a felkészülésből, de ott volt mellettünk Gáspár Árpád, Imreh János, s úgymond, nagy szóval, hogy az egész város nekünk szurkolt, mert művelődési vetélkedőre készültünk, s én egy gyerekkori élményemet, a fonós népszokást álmodtam színpadra. Az álomfejtés jól sikerült, mert következett a többi munka, egyik látványosabb volt a másiknál. Azt nem én, de sokan állítják, hogy a kézdivásárhelyi művelődési életben a néptánc meghatározó volt. A Bálványosi legenda, a Balogh Józsi balladája olyan gyöngyszemekké csiszolódtak, amelyekre ma is pillanatról pillanatra emlékszem, a kezdetektől a végkifejletig. A legenda kidolgozásának lépéseit könyvbe is átmentettem, s valahányszor fellapozom, előjönnek az emlékek, éppen olyan ragyogóan, mint akkor, 1968-ban. Én ezekről bővebben is mesélnék, mert mások számára is tanulságos történetek lehetnek.
– Hát igen, most zárjuk azzal ezt a rövid beszélgetést, hogy folytatása következik. És hozzátoldom: szívesen vesszük másoktól is az emlékeket, hadd legyen minél színesebb, élménydúsabb az a könyv.
jakabosne denes bacsi a hosszu palcaja szili kis imre mathe bori rettegi anna jo marta,,,,,orul szivem lelkem,,,,
sok aldozat,,, busz nelkuli haza gyaloglas,,,,de megerte,,,,,