Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Árván és névtelenül indult, ma rádiós műsorvezető és magánvállalkozó

Árván és névtelenül indult, ma rádiós műsorvezető és magánvállalkozó Kovászna megye

Sokféleképpen lehet nehéz az élet kezdete egyes emberek számára (nem sokkal korábban erre a vargyasi fiúk esetében láthattunk példát), interjúalanyunk, Majláth-Szabó Attila sorsa pedig ennek másik változatát mutatja. Annál szívszorítóbb betoppanást e földi létbe, mint hogy apátlan-anyátlan, névtelen cigány árvaként egy mózeskosárban egy kórház lépcsői előtt hagyjanak, nehéz elképzelni. És mégis, az azóta 36 éves fiatal jelenleg rádiós műsorvezető és magánvállalkozó. Hogy ez eleve elrendeltetett volt, nem tudhatjuk, de beszélgetésünkből az bizonyosan kitűnik, nem volt egy diadalmenet.

Hirdetés
Hirdetés

Majláth-Szabó Attila már az interjú kereteinek egyeztetésekor leszögezte, „létfontosságúnak” tartja, hogy Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező és -szakképző Ügynökség igazgatója is jelen legyen a beszélgetésen. Ezzel is ki akarta fejezni mély tiszteletét az iránt az ember iránt, aki tizennégy éve mentorálja. És ez így is történt, Kelemen Tibor is elfogadta a meghívást és jelen volt, meg is szólalt azon a beszélgetésen, amelynek helyszíne az a kis tévéstúdió volt, amelyet a sepsiszentgyörgyi inkubátorházban pályázati támogatásból sikerült berendeznie, felszerelnie Attilának. De térjünk csak vissza a kezdetekhez.

Mózeskosárban egy küszöbön, bebocsáttatásra várva

1988 februárjának reggelén a marosvásárhelyi kórház lépcsői előtt találták egy mózeskosárban. Iratai nem voltak. Később – mint Attila elmondta – amikor az árvaházak átszerveződtek, ő Maros megyéből átkerült Háromszékre, hiszen vélhetően innen származhat. Ezt már nagykorúan próbálta kinyomozni, de csak annyit tudott meg, hogy talán kézdiszentléleki vagy nyujtódi, esetleg kézdivásárhelyi lehet a szülőanyja.

Egy ideig a kézdivásárhelyi nagykorú árvák intézetében helyezték el, majd áttették egy kézdialmási családi otthonba, ahol Szabó Szende, a Vigadó Kulturális Központ korábbi igazgatója volt a házfőnöknő. Ő lett az első bizalmi személy, az első ember, akire felnézett és akivel máig tartja a kapcsolatot. Ebből az időszakból még támogatójaként emlékszik meg néhai Kerezsi Jánosról, a sepsiszentgyörgyi művészeti szakközépiskola egykori igazgatójáról, aki egy népdalversenyen figyelt fel Attila jó hangjára, tehetségére és szerette volna, ha abban az iskolában folytatta volna tanulmányait. Ez végül összejött, de csak egy évig, mert a „nagyváros”, a túl sok lehetőség megszédítette, félrevitte a tizenéves gyermeket, így a művészeti iskolából visszakerült a kézdi Apor Péter Szakközépiskolába.

A gyermekjogvédelmi rendszerből, ahol mégiscsak megvolt a biztonsága – még ha közben rengeteg kérdést (kinek vagyok én fontos?), félelmet és bizonytalanságot is hordozott önmagában – 2007-ben, 18 évesen került ki, gyakorlatilag egy légüres térbe. A semmibe „Szándékszom egy könyvet írni erről a periódusról. Érzékeltetni a többségiekkel, hogy mekkora fájdalom és nagy félelem élt bennünk, árva gyermekekben azokban az években.”

Aki kér, annak megadatik, aki keres, az talál is

Hajléktalanként teltek első hónapjai, gyakorlatilag az utca lakója volt, ott húzta meg magát, ahol tudta. A senki gyermeke volt, mindenkit megszólított, akitől segítséget remélhetett.

„2008 áprilisában sikerült a néhai Farkas Árpáddal felvenni a kapcsolatot, aki otthonába vitt, megvendégelt, ruhákat adott, anyagilag támogatott. Mikor látta hogy se lakásom, se munkám, se pénzem, arra gondolt, hogy Kelemen Tiborhoz irányít, hátha ő tud segíteni. Ő akkor is a munkaügy igazgatója volt, én pedig egy nélkülöző, félelmekkel teli fiatal. Akkor még nem igazán tudott segíteni rajtam, munkát legalábbis nem kaptam, mert nem érettségiztem le, csak a szakiskola tizenegy osztályáról van papírom, de kialakult egyfajta kapcsolat köztünk: időről időre megkerestem, véleményét kértem.

Próbáltam a köztisztasági vállalatnál munkát keresni nekem, de fizikailag nem bírtam a kukák emelgetését, sovány és legyengült voltam a nélkülözéstől. Az Autolivnél sem tudtam beilleszkedni. 2009-ben megismertem a feleségem, Szabó Annamáriát, és házasságot akartam kötni vele. De semmink se volt. Megkerestem Kelemen Tibort, ő kivett a zsebéből 300 lejt, adott egy zsák pityókát, és azt mondta, Attila, ha bármiben tudok segíteni, szóljál. Ez a gesztus az istenhitem is megerősítette, tudatta velem, hogy Istennek fontos vagyok, rá számíthatok. De hogy az igazgató akkor miért segített, azt tőle kérdezzük meg” – mondja Attila.

Apósomnál laktunk egy ideig Zágonban, de az életünk tejesen kilátástalan volt. Nem volt munkánk, jövedelmünk, és nem várhattuk el a feleségem családjától, hogy eltartson. Kéregettem (nem koldultam): volt aki segített, volt aki kihasznált. Azt láttuk egyedüli kiútnak, hogy beköltözünk Szentgyörgyre. Itt már pislákoltak lehetőségek. Dobbantani ugyan nem tudtam, de apró lépéseket megtenni igen.

Fotó: Bodor Tünde

Kelemen Tibor: Attilának van egyfajta sármja

Hogy miért segítettem? Talán mert nem volt senki, akire Attila számíthatott volna, és segítséget kért. Úgy éreztem, mellé kell álljak. A mukaügyi hivatalnak akkoriban is voltak szociálisan hátrányos helyzetűeknek, árváknak szánt programjai. (Jelen pillanatban is vannak ilyenek). Azóta is próbálunk támogatást nyújtani nekik, de Attila minden kategórából kicsúszik. Láttam, hogy a közösségéhez is ragaszkodik, sokszor bevont közösségi tevékenységekbe, meghívott az őrkői cigány családokhoz, a közösségi házba, a cigányság napján együtt ünnepeltünk. Ő volt a romák között az entellektüel, aki hozzájuk is tudott szólni, de mégis más volt.

Sokszor morgok neki, kritizálom, mert nem küldi a feleségét munkába. Én nem így képzeltem el az ő előrehaladását. Bár ezt a stúdiót sikerült 25 ezer eurós start up támogatásból berendeznie, a napokban újból munkanélküli lesz, mert lejár a támogatási periódus. Attila nem termelő típus, de nem élhet mindig a szponzorokból. Jó volna, ha lennének olyanok, akik rendelnének tőle, művészeti, audio-vizuális termékeket, de szegény a világ és ő is szegény.

És mégis válogatós, van benne egy nagy egó, egy nagy önérzet. Vannak napjai, amikor ő is maga alatt van, és olyanok is, amikor talán nem is eszik, ezért vérző gyomorfekéllyel él (mióta kikerültem a gyermekotthonból, a stressz és az éhezés miatt gyomorfekélyem van, mondja Attila) de erre sosem hivatkozik, hogy ne nézzék le.

„Igen, önfejű vagyok, veszi át a szót Attila. Nincs erős fizikumom, azért is utasítottam el állásokat, mert tudtam, nem bírom őket. Volt, hogy mégis bevállaltam, de csak napokig, hetekig bírtam egy munkát. Ma, 2024-ben ezért vagyok szabadúszó. Ugyanakkor meg nem alkuvónak, mégis kompromisszumképesnek látom magam, de ehhez kellett az eddigi élettapasztalatom. A fájdalom idővel erővé válik és ezt kell magunkévá tegyük.”

Már van, akinek nekivetheti a hátát

Úgy alakultak a dolgok, hogy az elmúlt 14 évben Attila erős támogatói csapatot épített ki. Talán annak a megmagyarázhatatlan sármnak köszönhetően, amiről Kelemen Tibor beszélt? Nemcsak felesége a támasza azóta is, hanem Vajda Lajos és Bagoly Miklós az Asimcov Vállalkozói Szövetségtől, Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ igazgatója, de főként Grubisics Levente, a Sepsi Rádió tulajdonosa és műsorvezetője, akitől még 2012-ben kért segítséget. Vagy pénzt. Utóbbit nem kapott. Kapott viszont egy óriási lehetőséget: kéthetente tíz percben rádiós műsort vezetni.

A fiatal először dühöngött az elmaradt konkrét segítség miatt, de aztán átgondolta a dolgokat, és rájött, a kapcsolati háló növelése is esélyt jelenthet. „Nem tudom, hogy véletlenszerű vagy tudatos kezdeményezés volt, esetleg isteni sugallat, de az biztos, a Fennvaló szemében Grubi százszázalékosan bizonyított. Lehetett volna elutasító is” – mondja Attila.

Az adás egyre jobban ment. Sok csiszolnivaló akadt rajta, illetve a műsorvezetőjén, de Grubisics – és a többi említett személy is – türelmes mentornak bizonyult, Attila pedig hálás tanítványnak. Ma már hetente kétszer húsz percben vezet élő műsort, a Társalgót, ezekben és a délutáni podcastekben meghívottai egyházi személyek, intézményvezetők, vállalkozók, politikusok, magánszemélyek. A műsor évfordulóira szervezett ünnepségeken Attila szervezői képességeit is megcsillogtatja, sikerült például fellépésre bírnia Tamás Gábort, Oláh Ibolyát, Keresztes Ildikót, helyi zenészeket, a zeneiskola diákjait. Időközben barátaivá váló mentoraitól pedig ma is tanul, véleményt kér, amit nem mindig tesz magáévá. De őt így fogadják el – nyugtázza. És ez valóban egy megerősítő mondat.

Hogyan tovább?

„Nagyobb tévéstúdiót szeretnék, több eszközzel, több műsorral és műsorvezetővel: gazdasági, politikai, egyházi és szociális irányultságú adásokat gyártanék. Szeretném bebizonyítani magamnak hogy képes voltam arra, amire sokan mások nem, és a a cigányoknak is követendő példa lennék: lássák meg, hogy ők is tudnának előrehaladni. Értelmes emberek vannak köztük, akik a közösség színvonalát emelni tudnák, képviseletüket fel tudnák vállalni” – summázza Attila közeljövőbeli terveit, amelyek felé most sem vörös szőnyegen kell sétálnia, de az nagy áldás, hogy már nincs egyedül. Mert így minden könnyebb.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 8., 14:57
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Nincs erős fizikuma és nem bírja a munkát! Hát látjátok, kedves barátaim, hogy miért mondják, hogy kutyából nem lesz szalonna? És az asszony sem dolgozik… Mert másnak elég erős a fizikuma, hogy fussa a támogatásra!

  • User
    Dátum: 2024. április 8., 14:34
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ő két okból van ott. A második az, hogy esetleg meg tudja mozgatni a cigány szavazókat. Ha ez most nem jön össze neki, aki menni fog asszonyostól, startupostól, stúdióstól!