Ismét nyeregbe hívják a székelyeket
Mottóját megtartja, de korábbi időpontra kerül át a Székely Vágta 2023-ban: ezúttal június 9–11. között várja izgalmas programokkal az Óriáspince-tetőre a lovak szerelmeseit a népszerű lovasesemény.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mottóját megtartja, de korábbi időpontra kerül át a Székely Vágta 2023-ban: ezúttal június 9–11. között várja izgalmas programokkal az Óriáspince-tetőre a lovak szerelmeseit a népszerű lovasesemény.
A Mentsük Meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felmérése szerint a romániai gyermekek 55 százaléka külföldre költözne, 26,3 százalékuk a jobb tanulmányi lehetőségek, 21,9 százalék a hazai életkörülményekkel szembeni elégedetlenség, 5 százalék családegyesítés céljából.
Összesen 22 295 gazda igénylését fogadta el idén a mezőgazdasági minisztérium a 3 ezer eurós fólia, vagy üvegház alatti „de minimis” paradicsomtermesztési támogatásra.
Kedden hajnalban Ojtoznál két autó ütközött, egy személy megsérült a baleset következtében.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház április 5-én, szerdán 18 órától és április 6-án, csütörtökön 10 és 12 órától játssza a Ha Szent György lehetnék… (ajánlott életkor: 6+) cí...
Megjelent a Székelyföld kulturális folyóirat áprilisi száma. A lap 2023/4. számában verssel jelentkezik névsor szerint: Ady András, Bánfai Zsolt, Darvasi László, Dimény H. Árpád, Farka...
Ma, április 4-én 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében, A Verőfény nyomában címmel vetített képes programismertetőre és élménybeszámolóra kerül sor Iszlai Kamill Zs...
A hétvégén lezárult az idei első üveggyűjtés, amelynek során a sepsiszentgyörgyiek italos vagy befőttes üvegekért cserében sört vagy vizet kaphattak.
Második alkalommal kerül sor Bringás Vándortáborra Székelyföldön a nyári vakáció során. A jelentkezők június 12. és augusztus 30. között saját maguk választhatják ki, mikor szeretnének részt venni a 7 napos, kerékpárral megtett, 285 kilométeres túrán.
Rendőrkézre került egy sepsiszentgyörgyi férfi Háromszéken, aki ellen a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs volt érvényben – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vigyen magával tojást mindenki!
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete március 31-én, pénteken tartotta a Ma egy lépés elnevezésű fórumot, ahol a helyi roma közösségek képviselői és a résztvevő intézmények közti párbeszédre biztosítottak lehetőséget.
A Maros megyei törvényszék korrupció gyanújával csütörtökön elrendelte Octavian Goga volt Kovászna megyei parlamenti képviselő 30 napos előzetes letartóztatását – közölte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Véget ért a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál első „felvonása”, és mindössze csak két hónapot kell várni, hisz május végén folytatódik. Az első modul előadásait közel 1500 néző követte figyelemmel, és úgy tűnik, a három részre osztott rendezvény ötlete is bevált a vendégek és szervezők szempontjából egyaránt.
Nem sokkal, de a tavalyihoz képest gyengébbek lettek az idei képességfelmérő-próbavizsga eredményei Háromszéken, vélhetően ebben az is közrejátszik, hogy az idén vizsgázó nyolcadikosok másfél évig előre kiszámíthatatlan váltásokban online, hibrid és jelenléti oktatásban tanultak.
Elveszett a SEPSI SEQWAI KFT. 37610466 bejegyzési számmal , J14/247/2017, Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca 26szám 14 ajtó, Kovászna megye. részére kiállított cégbejegyzési okirat, va...
Péntek este 19 órától a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban, vasárnap Sepsiszentgyörgyön lép fel a budapesti Premecz Mátyás Organ Trio jazzformáció.
Egy héttel a magyarországi mozipremier után Erdélyben is vetítik Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmdrámáját. Elsőként ma este 20 órától a kolozsvári Győzelem moziban, jövő szerdán, április 5-én ugyancsak 20 órától a sepsiszentgyörgyi Művész moziban.
Kovászna megyében az önkormányzatok helyi bizottságai szempontjából már majdnem befejeződött a 2001/10-es számú törvény alapján történő ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat, az összes leadott kérésnek kevesebb mint hét százaléka megoldatlan.
A Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezetének háromszéki fiókszervezete pénteken 14–18 és szombaton 9–13 óra között adománygyűjtést szervez Erdővidék több településén. Ez a...
Közel 80 ezer állampolgár részesül abban az összesen 238 millió lejes pénzügyi jutalékban, amelyet a fejlesztési minisztérium utal két banki intézmény ügyfeleinek, akik lakásvásárlás céljából nyitottak megtakarítási számlát a Banca de locuințe néven ismert állami program segítségével – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
A Kovászna Megyei Törvényszék börtönbüntetésre ítélt egy 55 éves kézdivásárhelyi férfit, aki alkoholért és pénzért eladta 14 éves lányát. Az ügyet feltáró presshub.ro honlap szerint a kiskorú kálváriája még 2018-ban kezdődött.
Interjú Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszterrel
Sepsiszentgyörgy Municípium Polgármesteri Hivatala az adófizetők figyelmébe ajánlja, hogy az első befizetési határidőig, 2023. március 31-ig a helyi adókat és illetékeket késedelmi kam...
A Fülöp-szigeteki Világkupa az egyik legnehezebb a trópusi meleg miatt. Alább Deák Zsombor triatlonista beszámolóját olvashatják a megmérettetésről.
Március 29-én, szerdán 18 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílik Bagyinszki Zoltán gyulai fotográfus Szecesszió – válogatás magyar építőművészeti értékeinkből című fotókiállítása.
Hétvégén Szatmárnémetiben rendezték meg a Vidám Versek Versmondó Versenyének 21. országos döntőjét, ahová 15 megyéből 150 versmondó jelentkezett. A szakmai zsűri egy háromszéki diákot is első díjra érdemesített.
Március 29-én, szerdán 19 órától, Dalba dúdolt szerzői est címmel rendhagyó közös koncertet tart Gerebenes Ede, Kátai Judit és Orbán Ferenc a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtá...
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, a színházi világnap alkalmából, március 28-án (kedd) 19 órától, a Csíki Játékszín Ásókapa című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Mű...
Március 25-én, szombaton zajlott a Vigadó Művelődési Házban immár második alkalommal a középiskolás diákok számára szervezett Üzleti Tervek Versenye.
Március 31-e és április 1-je között a megyeszéken újabb üveggyűjtési akcióba kezd a TEGA: a városlakók a már megszokott helyszíneken cserélhetnek 5 kg üveget egy 0,5 literes sörre vagy egy 1 literes ásványvízre.
A hétvégén rendezték a bukaresti Rapid székhelyén a Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságot.
Az elmúlt napokban egy kézdivásárhelyi bárban bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
Március 28-án, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében, a Tortoma Önképzőkör legújabb kiadásában (546.) Generációk (h)arca – Górcső alatt a görgető gene...
Az RMDSZ Lemhény, valamint Bereck Községi Szervezete csütörtökön, március 23-án tartotta tisztújító ülését. Lemhényben az eseményen jelenlévő küldöttek újra Lukács Róbertet bízták meg a szervezet vezetésével, Bereckben pedig Dimény Zoltán polgármesternek szavaztak ismét bizalmat. Az elnökök munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti.
Március 24-én Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át Czegő Zoltán költő, író, publicista, lapunk korábbi főmunkatársa a Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott magyar állami kitüntetést, március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából.
Pénzbírságot szabott ki a román csendőrség Izsák Balázsra, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére a székely szabadság napi marosvásárhelyi felvonulás megszervezése miatt.
A háromszéki művelődési intézmények és a civil szervezetek első kézből kaptak információkat a pályázási lehetőségekről Demeter András Istvántól, a Kulturális Minisztérium államtitkárától.
Gondot jelent, ha lécfalvi hulladékválogatónál az újrahasznosítható fém és műanyag közé olyan anyagok is kerülnek, amelyek a környezetre és a válogató alkalmazottjaira nézve egyaránt veszélyt jelentenek.
A Turul Iroda fiatal önkéntesei és a hozzuk csatlakozó pár felnőtt két és fél óra alatt tisztította meg a sepsiszentgyörgyi Olt folyó partjának a Sepsi Arénától a Kauflandig terjedő szakaszát.
A berecki RMDSZ-szervezet március 23-án, csütörtökön 19 órától tisztújítást tart a helyi művelődési központban.
A Szuper Ár címkével ellátott ajánlatok több mint 90%-a a Marketplace eladóitól származik, akik ezáltal ajánlataikat könnyen népszerűsíthető eladási eszközhöz tudnak hozzáférni és a a vásárlóik igényeit maximálisan ki tudják elégíteni.
Erdély-szerte pedagógusfórumokat szervez az RMDSZ ebben az időszakban A közösségért kormányzunk – országos konzultáció részeként. Ezeknek a találkozóknak a céljáról, tervekről és az oktatási eredményekről kérdeztük Szabó Ödön parlamenti képviselőt.
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2023. március 23-án (csütörtök), 10 és 12 órától, a Halvirág Bábszínház – Csihán királyúrfi című, székely népmese alapján készült bábjáték ...
Pénteken rajtol a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál, mely pár napra ismét a térség színházi központjává változtatja Sepsiszentgyörgyöt.
A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány és a Magyar Írószövetség csaknem egymillió forint összdíjazással Méhes György-mesepályázatot hirdet magyar gyermekirodalmi művek születéséne...
Sokakat érint a csőd szélére került Euroins Románia biztosítótársaság bedőlése, olyan gépjárműtulajdonos is van – a lapunkhoz érkezett panaszok szerint –, aki két hete kötötte meg náluk az éves gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA). Mit tehetnek az ilyen helyzetben lévő kliensek, kell-e új biztosítást kötniük ugyanarra az időszakra, illetve fennáll-e a veszélye újabb biztosítótársaságok bedőlésének? Erről kérdeztük Birtalan Józsefet, a biztosítók tevékenységét is felügyelő Pénzügyi Felügyelet (ASF) vezetőtanácsának tagját.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az adófizetők tudomására hozza, hogy a helyi adókat és illetékeket március 23-án, csütörtökön 9–13 óra között, a szotyori faluház épületében is ...
Idén is ellátogat Háromszékre a Házhoz megy a zenede könnyűzenei előadás-sorozat.
Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna K. László festőművész...