Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rekordmennyiségű üveg gyűlt

Rekordmennyiségű üveg gyűlt Kovászna megye

A hétvégén lezárult az idei első üveggyűjtés, amelynek során a sepsiszentgyörgyiek italos vagy befőttes üvegekért cserében sört vagy vizet kaphattak. 

Hirdetés
Hirdetés

„Tiszta és világos, hogy az emberek szeretik ezt az akciót, hiszen évek óta azt látjuk, hogy sokan hoznak üveget a város különböző helyszínein várakozó kollégáinkhoz. 2023 első üveggyűjtésén ez 1 168 személyt jelentett, ami egyben megdöntötte az eddigi begyűjtött mennyiséget is: 89 711 kg, azaz szinte 90 tonna üveget adtak le a szentgyörgyiek, ez a mennyiség magáért beszél” – mondta Máthé László, a TEGA Rt. vezetője.

Az 5 kg üvegért cserébe 0,5 literes doboz sört, illetve tavalytól 1 literes pillepalack ásványvizet kínáló akciót először 2017-ben tartottak Sepsiszentgyörgyön, akkor megközelítőleg a mostani mennyiség fele, 42 840 kg üveget gyűjtött a TEGA. Ehhez képest 2022. márciusban 66 674 kg, júniusban 56 634 kg, a szeptemberi akció során pedig 62 198 kg üveget adtak le – összesen 124 585 kg. Máthé László igazgató szerint fontos, hogy az emberek kapjanak a gyűjtésért cserébe valamit, amiért úgy érzik, hogy érdemes erre odafigyelni.

Fontos azt is megjegyezni, hogy úgy városon, mint a vidéki települések esetében is folyamatosan adnak le befőttes és italos üvegeket, az üveggyűjtési akciók nem befolyásolják a havonta begyűjtött, átlag 20 tonnás mennyiséget. 2022-től Sepsiszentgyörgyön évente 3 alkalommal tartanak üveggyűjtő akciót, vidéken ez a lomtalanítással egybekötve zajlik.

A leadott mennyiségeket illetően a pénteki, illetve szombati napokon is a vonatállomás melletti gyűjtőponton gyűlt össze a legnagyobb mennyiség, pénteken 8 665 kg, a második napon, szombaton 9 785 kg. A TEGA összesen 15 272 sört, illetve 2 536 üveg vizet adott át, összesen 1 168 személynek – közülük 950-en kértek sört, 218-an pedig vizet.

A következő üveggyűjtésre a nyári hónapokban kerül sor.

 Fotó: TEGA Rt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 5., 10:02
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ugye milyen szep a statisztika, kivaltottak egy nagy mennyisegu sort es keves vizet. Gondolkozzanak egyeb ,,ajandekon,, van igy is alkoholista boven.

  • User
    Dátum: 2023. április 6., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az emberek nem az akciót szeretik, hanem a potyát es a szeszt Máthé úr. Kifejezetten hasznos újabb alkoholista generációt kinevelni, mintha eddig nem lenne elég belőle környékünkön…