Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól halad az ingatlan-visszaszolgáltatás a megyében

Jól halad az ingatlan-visszaszolgáltatás a megyében Kovászna megye

Kovászna megyében az önkormányzatok helyi bizottságai szempontjából már majdnem befejeződött a 2001/10-es számú törvény alapján történő ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat, az összes leadott kérésnek kevesebb mint hét százaléka megoldatlan – mondta el márciusi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István ismertette az ukrán menekültek helyzetét és bejelentette, hogy április első csütörtökén Kézdivásárhelyen tart meghallgatást.

 

Hirdetés
Hirdetés

A prefektus elmondta: Kovászna megyében 2299 restitúciós bejelentést nyújtottak be a helyi hatóságokhoz az állam által 1945. március 6. és 1989. december 22. között jogtalanul birtokba vett ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatban. Ezeknek valamivel több mint 10 százalékát, 238-at, sikerült természetben visszaszolgáltatni, 345 esetben (15%) egyenértékű kárpótlást nyújtottak, 14 esetben (0,6%) egyéb javakkal és szolgáltatásokkal kárpótolták az igénylőt és összesen 79 esetben (3,5%) az előbbi három kárpótlási forma valamilyen kombinációjában sikerült megegyezniük a hatóságoknak a volt tulajdonosokkal. A kérések csaknem egynegyedét, 527-et (23%) elutasítottak, 923 igénylést (41%) pedig más hatóságokhoz, legtöbb esetben az állami vagyonkezelő hatósághoz (AVAS) irányítottak át, megoldatlan kérés összesen 157 (6,8%) maradt az önkormányzatoknál, valamennyi Sepsiszentgyörgyön.

Az utóbbi időben viszonylag felgyorsultak az események: 2021 közepén még több mint 350 megoldatlan bejelentés volt, azóta ez kevesebb mint felére csökkent, ami kimondottan jó eredménynek számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nyilván a legnehezebb és legbonyolultabb igénylések maradtak a legvégére. Természetesen azt a 157 kérelmezőt, akiknek nem oldották meg a kérését, nem vigasztalja az, hogy az önkormányzatok 93 százalékban teljesítették az egyébként bonyolult eljárást, de az eredmény összességében nem rossz. Remélem, hogy a közeljövőben a hátralévő estek is megnyugtató megoldást nyernek, és a restitúciós eljárásoknak legalább ezt a felét le lehet zárni” – mondta a prefektus.

A bejelentéseknek két feltételnek kellett megfelelniük: bírósági végrehajtón keresztül kellett megküldeni, és 2001.02.14. és 2002.02.14. között kellett benyújtani. A legtöbb probléma onnan származik, hogy az igénylőnek hitelt érdemlően bizonyítania kell a kért ingatlan tulajdonjogát az állam általi átvétel időpontjában, bizonyítani kell az örökösi státuszt, ha a volt tulajdonos nem él, bizonyítani kell, hogy az állam jogtalanul vette el az ingatlant, illetve – kárpótlás esetén – pontosan be kell határolni az ingatlan elhelyezkedését, hogy annak értékét meg lehessen határozni a közjegyzői értéklajstrom szerint.

Ráduly István beszélt az ukrajnai menekültek helyzetéről is. Kovászna megyében jelenleg összesen 22 menekült tartózkodik: 14 Kézdivásárhelyen (nyolcan az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott sportszállóban, haton magánszemélyeknél), haton Sepsiszentgyörgyön és ketten Baróton, ez utóbbiak magánszemélyeknél.

Több sajtóhír szólt arról az utóbbi időben, hogy nem jönnek a kifizetések, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kormány lezárta a menekültetek elszállásolását és étkeztetését finanszírozó, úgynevezett 50+20-as (50 lej szállásra, 20 lej étkezésre) programot. Körülbelül egy hónap késés valóban van a kifizetésekben, mert többfelé ellenőrzéseket tartottak, ugyanis néhány megyében visszaélések történtek (ilyenre Kovászna megyében nem volt példa). Valószínű, hogy ennek okán is, a kormány újra gondolta a dolgot, abban az értelemben, hogy a pénz ne a befogadókhoz, hanem egyenesen a menekült családokhoz jusson. Egy, a belügyminisztérium honlapján hétfőn közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint, a családok havonta kétezer lejt kapnának, ebből maguknak kellene fedezniük a szállásukat és élelmezésüket. Ismétlem, ez egy tervezet, amely módosulhat, nem tudjuk milyen lesz a végleges formája és azt sem, hogy mikortól lép életbe. Egyelőre a régi jogszabályok érvényesek, és a kormány maradéktalanul folyósítani fogja a megfelelő összegeket mindaddig, amíg ez meg nem változik” – szögezte le Ráduly.

Kovászna megyében 2022-ben néhány tucat ukrán menekült állapodott meg (a számok egyik napról a másikra változtak), ezek szállástámogatására és ellátására tavaly – a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségen keresztül – mintegy 528 ezer lejt utalt ki kormány. Ennek az összegnek mintegy 70 százalékát (369 ezer lejt) az önkormányzatoknak utalták, a saját ingatlanjaikban elszállásolt menekültek ellátására, a többit magánszemélyek kapták.

A prefektus folytatja minden hónap első csütörtökén esedékes, kihelyezett meghallgatás-sorozatát, április 6-án, 12 órakor, a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Iratkozni a 0267 315 444-es számon lehet.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 30., 13:50
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mikor fejezik be Uzon kozsegben az ingyenes telekkonyvezest , mikor kapja meg a lakossag a telekkkonyveket ?? Az elmult evben a megbizott ceg kepviseloi , vagyis a kataszteresek lejartak minden gazdasagot ( portat ) azonositottak a teruleteket, a szukseges bizonylatokat mindenki szemelyesen leadta a Polgarmesteri hivatalban , de tovabb nem lehet tudni semmit !

  • User
    Dátum: 2023. március 30., 20:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mi az eljárás ha pl egy föld visszaszolgáltatásánál az ozsdolai földosztó bizottság a füle botját sem mozdítja?! 12.00 egy olyan időpont amikor a munkás nem tud elmenni kihallgatásra, pedig 1 jó kezdeményezésnek tartom!!!
    Mi lenne ha minden faluban a prefektus úr utánanézne ezeknek a kéréseknek! Biztos, h minden faluban akad ilyen! Olyan is amikor a gazdag dörzsöltebbje „tanukkal” 2x is kimérette azt „ami neki jár”