Kilencvenhét migránst találtak egy román kamionban Magyarországon
Százhárom illegális migránst fogtak el a Készenléti Rendőrség (KR) Köztársasági Elnöki Őrség munkatársai szerdán nem sokkal dél előtt Dunaföldváron – közölte honlapján a rendőrség.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Százhárom illegális migránst fogtak el a Készenléti Rendőrség (KR) Köztársasági Elnöki Őrség munkatársai szerdán nem sokkal dél előtt Dunaföldváron – közölte honlapján a rendőrség.
Románia az idén és a jövő évben összesen 9,964 milliárd eurót kaphat az Európai Uniótól a helyreállítási alapból – közölte szerdán a kormány.
Visszautalta a katonai ügyészségnek a legfelsőbb bíróság az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Ion Iliescu volt államfőt és Gelu Voican Voiculescu egykori kormányfőhelyettest – tudatta szerdán az Agerpres hírügynökség.
A PNL, a PSD és az RMDSZ közös miniszterelnök-jelöltet fog nevesíteni az államelnökkel esedékes cotroceni-i tárgyalásokon – jelentette ki Florin Cîţu, a PNL elnöke a szerdai kormányalakítási megbeszélést követően.
Tűz ütött ki csütörtök hajnalban a ploieşti-i járványkórházban, ahol Covid-betegeket ápolnak.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Online sajtótájékoztató keretében számolt be a Vinca Minor Egyesület azokról a megvalósításokról, amelyek az elmúlt két év során a Csomád-Bálványos védett terület megőrzését célzó előírások gyakorlatba ültetése című projekt keretében jöttek létre.
Az államháztartási bevételek növelésére irányuló intézkedéseket javasolt a Szociáldemokrata Párt (PSD) a kormányalakítási tárgyalásokon – számolt be Sorin Grindeanu, a PSD első alelnöke szerdán.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenleg a kormányprogramról folytat tárgyalásokat, a miniszterelnök személyéről szóló egyeztetések azonban elakadtak, mivel egyik nagy párt sem hajlandó elfogadni, hogy a másik adja a kormányfőt – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.
Egymilliárd embert fog érinteni az extrém hőség okozta stressz, ha a klímakrízis hatására a globális hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik – állapította meg a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) tanulmánya, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) mutattak be.
Zöld utat kapott a pénzügyminisztériumtól az a kormányhatározat, amely a méhészeknek járó de minimis, azaz csekély összegű támogatásról rendelkezik, már csak az igazságügyi minisztérium és a külügyminisztérium jóváhagyására van szüksége.
A koronavírus okozta Covid-19 betegségben haldokló, illetve elhunyt személyek sokkoló fényképeivel próbálja ösztönözni az oltakozást a cseh egészségügyi minisztérium.
Románia elvesztette azt a pert, melyet az Európai Bizottság (EB) ellen indított, és amelyben a nemzeti régiókról indított európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét kifogásolta.
Ingyen tölthetnek el fél órát egy szexszaunában azok a kliensek, akik előtte beoltatják magukat – hirdeti a bécsi Fun Palast legújabb akcióját. Az oltakozó betérők a bordélyház tetszésük szerint kiválasztott női alkalmazottjával tölthetnek el 30 percet, ha a helyszínen üzemelő oltóponton előtte megkapják a koronavírus elleni vakcinát.
A romániaiak fele (53 százaléka) úgy véli, hogy a klímaváltozás természetes jelenség, nem emberi tevékenység okozta – derül ki egy felmérés szerdán közzétett adataiból.
A legutóbbi tájékoztatás óta 6291 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 54.336 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Drágulni fog a hús, a kenyér és a tej – közölték a termelők, akik arra panaszkodnak, hogy az energiaszámláik akár 700%-kal is magasabbak lettek, és hogy az emelkedő energiaárak miatt még a termékek csomagolása is többe kerül, mint korábban.
Az állami és a magánszférában dolgozó valamennyi alkalmazott számára kötelezővé tenné a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az uniós digitális igazolványt.
A román állampolgárok vízumkötelezettségének eltörléséről tárgyalt kedden Washingtonban Bogdan Aurescu külügyminiszter Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszterrel.
Havazott kedden a hegyekben, és helyenként máris jelentősebb hóréteg alakult ki. A Brassó megyei Fundatán, az ország legmagasabban fekvő településén, a hótakaró mintegy 15 centiméter vastagságú.
Migránsok két nagyobb csoportja átszakította a kerítést a lengyel-fehérorosz határon, és átjutott Lengyelország területére – közöte szerdánra virradóra a PAP lengyel hírügynökség.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a szeptemberi 6,3 százalékról 7,9 százalékra nőtt az éves infláció októberben. A nem élelmiszer-termékek 11,39 százalékkal, az élelmiszerek 5,25 százalékkal, a szolgáltatások pedig 3,96 százalékkal drágultak.
Egy 17 éves fiatalember leszúrt egy 33 éves nőt egy kolozsvári szupermarketben, majd elhagyta a helyszínt. A támadást rögzítette a kereskedelmi egység biztonsági kamerája.
Négy súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget szállítottak kedden Bukarestből Olaszországba.
Ismét bírálta kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, Ludovic Orban az alakulat országos politikai bürójának azt a hétfői döntését, hogy a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kezdjenek el kormányalakítási tárgyalásokat. A politikus szerint a lépésnek semmilyen racionális magyarázata nincs.
Kedden, tíz nap folyamatos munka után a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk az Ojtozi-szoros Bákó megyei részén október 31-én keletkezett erdőtüzet.
A kormányprogram kidolgozásának menetrendjéről egyeztetett kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ – számolt be a kormányalakítási tárgyalások után Florin Cîţu.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A nyomtatott betű terjesztéséről nem tudunk lemondani, szerényebb, hangsúlyosan erdélyi vásárt tartunk a marosvásárhelyi várban – jelentették be a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata nyolc pont előnnyel végzett az élvonalbeli bajnokság élén az odavágó-sorozat végén, miután a 15. fordulóban a Dinamo otthonában tudott sima győzelmet aratni. A Sepsi OSK a 12.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Idén a Gyulafehérvári Caritas az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnapon, november 14-én Szent Erzsébet-gyűjtést szervez a katolikus templomokban a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért. Idén online is lehetőség van az adományozásra.
Az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke szerint az oktatás újrakezdése a koronavírusos fertőzések számának emelkedéséhez fog vezetni.
Beperelte a termékenységi klinikát egy kaliforniai pár, mert kiderült, hogy a mesterséges megtermékenyítés után összecserélték embrióját egy másik páréval, ezért egymás gyerekeit hordták ki az anyák.
Autós incidensbe keveredett Magyarország moldovai nagykövete múlt szombaton Chișinău központjában. A rendőrség azzal vádolja Szabó Sándort, hogy nem engedelmeskedett az utasításaiknak, és autójával enyhén megütötte a rendőrt, aki felszólította, hogy hagyja el az általa elzárt utcát.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) soha nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amely a Szociáldemokrata Párt (PSD) foglya – jelentette ki Dacian Cioloş pártelnök kedden a parlament épületében.
Romániában csak nagyon kis valószínűséggel fordulhat elő országos áramszünet (blackout), mert a rendszer automatikusan elhárítja ezt a veszélyt – jelentette ki egy keddi konferencián Laurenţiu Urluescu, a Romániai Áramszolgáltatók Egyesületének (AFEER) elnöke.
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból.
A harmadik legmelegebb október volt az idei a mérések kezdete, 1979 óta – jelentette be hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálata (C3S).
A legutóbbi tájékoztatás óta 7589 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 64.775 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Döntő fórumként fogadott el kedden a képviselőház két, az adótörvénykönyvet kiegészítő jogszabályt. A módosítások értelmében 5%-ra csökken a tűzifa áfája mind a jogi, mind a magánszemélyek számára.
Tizenkét Black Hawk típusú, közepes teherbírású, többcélú szállítóhelikoptert vásárol Románia a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) számára. Az erről szóló keretmegállapodást kedden írták alá a román és a lengyel hivatalosságok.
A szociáldemokraták és a liberálisok kedd délben kezdődő ülésén fogják eldönteni, kik alkotják majd a két párt kormányprogramját összehangoló tárgyalócsapatot – jelentette be kedden Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn közölte, hogy „a lehető legrövidebb időn belül” ajánlani fogja a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer uniós szintű alkalmazását.
Idén októberig 0,7 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint a múlt év első tíz hónapjában; a környezetkímélő autók eladása 94 százalékkal nőtt, ami 12,8 százalékos piaci részesedést eredményezett.