Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen: a miniszterelnök személye kapcsán elakadtak a kormányalakítási tárgyalások

Kelemen: a miniszterelnök személye kapcsán elakadtak a kormányalakítási tárgyalások Románia

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenleg a kormányprogramról folytat tárgyalásokat, a miniszterelnök személyéről szóló egyeztetések azonban elakadtak, mivel egyik nagy párt sem hajlandó elfogadni, hogy a másik adja a kormányfőt – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.

Hirdetés
Hirdetés

A Digi24 televíziónak nyilatkozva az RMDSZ elnöke elmondta, alakulatának és a PNL-nek már van egy közös kormányprogramja, ezt kellene összehangolni a PSD elképzeléseivel. „Ez a vita eltart majd néhány napot, de úgy gondolom, hogy megállapodásra tudunk jutni” – fogalmazott.

Kelemen szerint tárgyalnak a kormánystruktúráról is, amely „nagyvonalakban” meg fog egyezni a jelenlegivel, „20-21 minisztérium lesz”.

A miniszterelnöki tisztség kapcsán azonban elakadtak az egyeztetések – nyilatkozta -, miután egyik nagy párt sem akarja elfogadni, hogy a másik nevesítsen miniszterelnök-jelöltet. Mind a PNL, mind a PSD igényt tart a tisztségre, amelyre a pártelnökét jelölné. Kelemen azt mondta, több változat is szóba került a téma kapcsán, többek között az is, hogy az esetleges koalíciót alkotó három párt rotációs alapon adja a kormányfőt egy-egy évig.

„Ha mondjuk az RMDSZ kezd, meg vannak mentve, utána aztán következhet a PNL is, és a PSD is. Mert nekik azzal van gondjuk, hogy ki legyen az első” – magyarázta. A szövetségi elnök szerint az a lehetőség is felmerült, hogy független miniszterelnök vezesse a kormányt, „ez azonban nagyon nehéz lenne” – vélekedett.

Amint körvonalazódik a közös kormányprogram, a kormánystruktúra, és meglesz a koalíciós megállapodás, az államfővel is egyeztetnek, és végső soron neki kell majd megneveznie a miniszterelnök-jelöltet – mondta Kelemen Hunor.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 11., 9:01
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A keresztanyad térdkalácsa,itt lehet szép hazánkba világjárvány,áremelkedés, alacsonyfizetes stb.,Hunorka téged és az RMDSZ t csak egy érdekel a hatalom,minden áron kormányon maradni aztán, hogy az erdélyi magyarság sorsa merre fordul a senkit se erdekel,főleg nem az rmdszt

  • User
    Dátum: 2021. november 11., 10:55
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ezeket csak a hatalom erdekli, nem szamit, hogy alkalmasak vagy sem egy ilyen helyzetben helyt allni, hogy kinek van valos szakertelme es ralatasa az orszag kormanyzasara. Penz es szabadsagvesztes, akar halal buntetes jarna ezeknek a politikusoknak, hiszen haza arulok. Egy orszag lakossagat leszegenyitik, kizsakmanyoljak, tobb generaciora felhaloznak hatalmas kolcsonoket, mikozben ok viragoznak, gazdagodnak, kulfoldon kezeltetik magukat, kirandulgatnak az allam penzen, el vannak szakadva a valosagtol, mintha egy „buborekban” elnenek, rajuk nem ervenyes a romaniai helyzet.

  • User
    Dátum: 2021. november 11., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Huzzatok sorsot vagy szamoljatok ki mint az ovodaban de legyen mar eleg ebbol a tragikomediabol !! Egy esztendeje lokdositek egymast a miniszteri poziciokert mintha az orszagban minden a legnagyobb rendben lenne.

  • User
    Dátum: 2021. november 11., 12:46
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Barmennyire haragusznak egyesek az RMDSZ-re, azert legalabb valaki kepviseli a magyarsagot.
    Ha nem ok akkor lenne mas… Akkor azokat „szidnank”, mert ilyenek vagyunk mi.
    Nem egyszeru dolog lavirozni a roman partok kozott, amikor kissebbsegben vagy .Kozosseget kepviselni nem konnyu feladat plane ugy donteni hogy az mindenkinek megfeleljen. Persze hogy kormanyban akar maradni, hiszen csak igy lehet szavunk. Hatalom nelkul gyengek vagyunk. Ezert kell „nyomulni”.

  • User
    Dátum: 2021. november 11., 20:50
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hol érdekli a mi politikusainkat a taktikázás? A leosztás, már sokkal jobban. Viszont az alamizsnakor derékból kell meghajolni a karmesterek előtt.