Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egymás gyerekét szülte meg két, mesterségesen megtermékenyített nő az Egyesült Államokban

Egymás gyerekét szülte meg két, mesterségesen megtermékenyített nő az Egyesült Államokban Külföld

Beperelte a termékenységi klinikát egy kaliforniai pár, mert kiderült, hogy a mesterséges megtermékenyítés után összecserélték embrióját egy másik páréval, ezért egymás gyerekeit hordták ki az anyák.

Hirdetés
Hirdetés

Daphna Cardinale és férje, Alexander, a felperesek hétfőn nyújtották be a keresetüket egy Los Angeles-i bíróságon a mesterséges megtermékenyítést és az embrió beültetését végző California Center for Reproductive Health (CCRH) és tulajdonosa, Eliran Mor ellen. Hasonló perre készül a neve elhallgatását kérő másik pár is.

Daphna Cardinale és férje elmondta, hogy mikor 2019-ben megszületett kislányuk, gyanították, hogy valami nem stimmel, mert a gyereknek sötétebb volt a bőrszíne, mint nekik, de az örömük elnyomta a gyanút, és bíztak az orvosaikban.

Hónapokkal később azonban, miután DNS-vizsgálatot kértek, kiderült, hogy Daphna egy másik pár gyerekét hordta ki, az övét pedig egy másik nő szülte meg. Ez hatalmas traumát okozott nekik – hangsúlyozta Daphna, aki férjével egy sajtóértekezleten hozta nyilvánosságra az ügy részleteit. Mint mondta: elvették tőle a lehetőséget, hogy kihordja saját gyerekét, s ez összetörte a szívét.

Cardinale-ék orvosi műhiba, szerződésszegés, gondatlanság és csalás miatt nyújtottak be keresetet, és esküdtszéki tárgyaláson akarják felelősségre vonni a klinikát és vezetőjét. A dokumentum szerint meghatározatlan összegű kártérítést kérnek.

A klinika illetékesei egyelőre nem szólaltak meg a keresettel kapcsolatban.

A gyerekek – mindkettő kislány – egy hét eltéréssel születtek meg 2019 szeptember végén. A szülők három hónapig nevelték a kislányokat, mielőtt DNS-teszt megerősítette, hogy az embriókat összecserélték.

A kereset leírja, hogy a Cardinale szülők hétéves lányukkal együtt nagyon megszerették a gyereket, és rettegéssel töltötte el őket, hogy elveszítik. Ugyanakkor saját gyereküket is féltették, és az a tudat is megrázó volt számukra, hogy egy másik kismama hordta ki, és nélkülük él valahol. A kisbabákat közös megegyezéssel 2020 januárjában cserélték vissza.

A mindkét kaliforniai párt képviselő ügyvéd kiemelte, hogy az ügy rávilágít: a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban komolyabb felügyeletre, szövetségi szabályozásra van szükség.

Daphna arra is kitért a sajtótájékoztatón, hogy hétéves kislányát is nagyon megrázta, hogy húgától meg kellett válnia. A két család a gyerekek visszacserélése után is igyekszik tartani egymással a kapcsolatot – fűzte hozzá a férje.

Az ilyen gyerekcserék nagyon ritkák, de nem példátlanok. A BBC News felidézte, hogy 2019-ben szintén egy kaliforniai pár indított pert egy másik termékenységi klinika ellen azzal a váddal, hogy tévedésből az ő embriójukat ültették be egy New York-i nő méhébe, aki végül meg is szülte fiukat. A nő azonban nem akart megválni a gyerektől, ezért a vér szerinti szülők végül bírósághoz fordulva kapták vissza a fiukat.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük