Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szent Erzsébet-gyűjtést szerveznek

Szent Erzsébet-gyűjtést szerveznek Kovászna megye

Idén a Gyulafehérvári Caritas az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnapon, november 14-én Szent Erzsébet-gyűjtést szervez a katolikus templomokban a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért. Idén online is lehetőség van az adományozásra.

Kovászna megyében a Caritas munkatársai három településen dolgoznak: a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben, továbbá Zabolán és Ozsdolán. Az őrkői nappali foglalkoztató központba járó csoportok olyan kis- és középiskolások, akik szegény sorból származnak, tanulási nehézségekkel küszködnek. A szülők nagy része nem tud megfelelő segítséget nyújtani gyereküknek az iskolai és a házi feladatok elvégzésében, így ezek külső segítség nélkül gyakran lemorzsolódnak az iskolai tevékenységekből, és nem folytatják a tanulmányaikat, ezáltal egy életre szóló hátrányt halmoznak fel. A nappali központban zajló nonformális és prevenciós csoportos tevékenységek célja a résztvevők magatartásának és viselkedési szokásainak alakítása, önálló tanulási szokások megalapozása, a szabadidő hasznos eltöltésére való tanítás, az önismeretük, tehetségük fejlesztése, a megfelelő énképük kialakítása. Az őrkői nappali központban 65 gyerekkel és azok családtagjaival dolgoznak nap mint nap.

Hirdetés
Hirdetés

Az ozsdolai nappali foglalkoztató központ 7–14 év közötti gyerekeket lát el, a csoport létszáma 20 fő. A központ küszöbét átlépők nagyon eltérő társadalmi viszonyok közül érkeznek, a családok között jelentős különbségek vannak. A Caritas ingyenes, intenzív, közösségi programokat kínál, mint délutáni foglalkoztató tevékenységek, egyéni és kiscsoportos felzárkóztató foglalkozások, hiányzó alapkompetenciák fejlesztése, tematikus csoportfoglalkozások, Superar zeneművészeti program, különböző műhelymunkák, szülőcsoportok-képzések gyermeknevelés terén, Gyermekparlament és önkéntes klub, vakációs foglalkozások és nem utolsósorban a napi étkeztetés.

A zabolai önkormányzattal 2015-ben indult az együttműködés a United Networks – Integrált kezdeményezés a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért projekt keretében. A településen a tényleges közösségfejlesztő folyamat 2018-ban indult el. A közös munka során a közösség által megfogalmazott problémákra, igényekre a helyi intézményekkel, partnerekkel közösen keresnek válaszokat, megoldásokat. Rendszeresen kerül sor csoportfoglalkozásokra a roma közösségben élő gyerekek számára, mivel egy részük nem jár iskolába, számukra létszükséglet, hogy különböző fejlesztő foglalkozásokon vegyenek részt. Zabolán összesen 45 gyerekkel és fiatallal dolgoznak a szervezet munkatársai, valamint 8 zabolai önkéntessel. Többéves együttműködés eredménye, hogy Zabolán is indul Második Esély program, ahova az iskolából kimaradt gyermekek és felnőttek egyaránt beiratkozhatnak.
A Szent Erzsébet-gyűjtés során most bárkinek lehetősége nyílik olyan anyagiakban és lelkiekben rászoruló gyermekek és fiatalok megsegítésére, akiknek a Gyulafehérvári Caritas programjai és munkája nélkül kevesebb esélyük lenne egy méltóságteljes élethez. Az adományozásra online is lehetőség van a caritas-ab.ro oldalon. 

(közlemény alapján)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás